Gelencsér Gábor
A modernista veterán lengyel szerző egy másik modern klasszikus nyomába lépett. Keleten a helyzet változatlan.
Jerzy
Skolimowski a Jean-Luc Godard-ral most legnagyobb alakját elveszítő európai modernista
rendezőnemzedék tagja. Az idén 84 éves szerző néhány évvel fiatalabb a még
szintén aktív honfitársánál, Roman Polańskinál, és
a sorsuk is hasonlóan alakult: ellenálló apja a nácik áldozata, anyja a zsidó
sors elszenvedője volt. Skolimowski nemcsak
ŁódĽ-ban végezte el a filmművészeti
főiskolát, hanem ott is született. Eleinte verseket, prózát írt, majd
forgatókönyveket, az elsőt 1960-ban Andrzej Wajdának: az Ártatlan varázslókban,
akárcsak Polański, ő is szerepelt, s
később dialógusíróként közreműködött pályatársa első egész estés filmjében (Kés
a vízben, 1962). Végül rendezőként is csatlakozott a lengyel iskolához,
méghozzá annak modernista vonulatához a Walkover (1965), a Sorompó
(1966) és a Fel a kezekkel! (1967) című filmekkel. Utóbbit csak 1981-ben
mutatták be, így ő is elhagyta hazáját, Nyugat-Európában és az Egyesült
Államokban dolgozott, nagyköltségvetésű koprodukciókat, irodalmi adaptációkat
forgatott. Az ezredforduló után visszatért Európába, illetve hazájába, és ismét
szerzőibb karakterű filmeket készített. Vagyis a pálya Polańskihoz hasonlóan a
szerzői film – midcult/műfaji film – szerzői film ívét futja be. S a párhuzam
még itt sem ér véget, hiszen Skolimowski társírója
Polański bemutatás előtt álló A palota című munkájának.
Az Iá
vállaltan Robert Bresson klasszikusának, a Vétlen Balthazárnak (1966)
ihletésére született, annak modernizált változata (amely Cannes-ban a zsűri
díját nyerte el). Ám míg Bresson történetében a szamár – mint biblikus állat – Krisztus
passióját „játssza el”, Skolimowski névtelen jószága kevésbé spirituális utat
jár be, noha ő is eljut a megváltó halálig. A lengyel rendező, talán éppen
saját filmtörténeti hagyománya miatt, jóval inkább a szenvedéstörténet
társadalmi aspektusára helyezi a hangsúlyt, így az ő szamara egyrészt keletről
nyugatra vándorol, másrészt igen különböző társadalmi csoportok között
hányódik, a cirkuszosoktól a parasztokig, a fociultráktól egy grófnőig. A
lényeg azonban ugyanaz: az üldözöttség, a kirekesztés, ami miatt hol
elhurcolják az állatot, hol maga menekül el aktuális „gazdáitól”. Az viszont
talán nemcsak Bresson és Skolimowski alkati különbségéből, hanem a két film között
eltelt fél évszázadból is következik, hogy az Iá (az eredetiben Eo),
ahogy ezt címe is jelzi, a tárgyias tragikum helyett szenvedélyes iróniával
kezeli tárgyát. Ezen a módon még a vallás is megidéződik a film talán
legbizarrabb epizódjában, az Isabelle Huppert alakította grófnő jelenetében,
aki misét hallgat magánkápolnájában, majd hisztérikus jelenetet rendez elidegenült
fiával. Ahogy ironikus az is, hogy a szamarat állatvédők hurcolják el a
cirkuszból, és szakítják el az őt szenvedélyesen szerető idomárától. De
másképpen ironikus az is, hogy ugyancsak díjat érdemelne a főszereplő szamár –
pontosabban az a féltucat példány, aki/ami a karaktert „alakította”.
A
spiritualitás helyére kerülő társadalmi körkép más stílust indukál, s talán ez
a jószerivel némán, dialógus nélkül elbeszélő film legnagyobb erénye. A
változatos társadalmi terek ugyanis igen változatos képeken fogalmazódnak meg,
a vérvörösben izzó cirkuszi porondtól a hideg kék autóparkolóig, az egyszerű
leíró snittektől a nagyszabású természetképekig. Utóbbiak retorikája egyúttal
ellenpontozza a pikareszk történetben rejlő példázat iróniáját. A szavakat
pedig az igen kimunkált és hatásos hangi világ pótolja. Skolimowski filmje így
egyszerre látomásszerű vízió és tárgyias road movie, amely különféle kultúrák
hátterében meséli el jelképes médiumhősének szenvedéstörténetét. Megrendítő,
hogy e kultúrák közös nevezője a szamár sorsa, amely a legkülönbözőbb
megpróbáltatásokon át a vágóhídig vezet.
Az Iá
ily módon jóval többet sugall, mint amiről a végén olvasható obligát felirat
tudósít: „Ez a film az állatok és a természet iránti szeretetünkből született.
Az állatok jóléte a forgatáson mindig előnyt élvezett, és a film készítése
során egyetlen állatnak sem esett bántódása.”
IÁ (Eo) – lengyel-francia, 2022. Rendezte: Jerzy Skolimowski. Írta:
Ewa Piaskowska és Jerzy Skolimowski. Kép: Michal Dymek. Zene: Pawel Mykietyn.
Szereplők: Sandra Drzymalska (Kasandra), Lorenzo Zurzolo (Vito), Mateusz Kosciukiewicz
(Mateo), Isabelle Huppert (Grófnő). Gyártó: Skopia Film / Alien Films.
Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 88 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 37-37. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15688 |
