Filmvilág

Közép-európai körkép

Új raj: Paul Negoescu

Túl későn ébredő hősök

A hatalmas sikert aratott Két sorsjegyet rendező Paul Negoescu filmjei egyszerre ápolják és haladják meg a román újhullám hagyományát.

Ilie nem rossz ember, csak rossz rendőr és megkésett hős. Kényelmesebb számára a moldáv-román határ közelében fekvő kisvárosban az őt gyakorlatilag fiaként kezelő kiskirály polgármester, Costica útmutatásait követni a törvény és saját igazságérzete helyett. A kiégett és elvált, harmincas évei végén járó Iliének nincsenek illúziói, ő már csak egy gyümölcsfákkal teli telket és nyugalmat szeretne még olyan áron is, hogy asszisztál egy gyilkosság eltussolásához. Akkor kapcsol, hogy nincs rendjén a polgármester és csempészbandájának atyáskodó diktatúrája, amikor már fiatal rendőrtársát, Valit is jól helyben hagyják, illetve ráeszmél, hogy a meggyilkolt áldozat feleségét, Cristinát, zaklatta és bántalmazta Costica bűnbandája.

Ilie, Paul Negoescu román filmrendező legújabb filmjének, az Üzletemberek antihőse persze nem számít kirívó esetnek a román filmművészetben. A 2000-es években Cristi Puiu A zseton és a betonjával (2001) elindult, a minimalista, a groteszk és a szatirikus stilizációt ötvöző román újhullám filmjei minden ízükben hétköznapi történeteket mesélnek el olyan emberekkel a főszerepekben, akik csak dramaturgiai értelemben tekinthetők hősöknek, tetteik korántsem hősiesek. Egy részük passzív antihős, aki nem tud vagy akar cselekedni, mivel aránytalanul nagyobb erővel, sőt rendszerrel találja magát szemben, legyen szó a politikai rezsimről vagy az élet káoszáról (Puiu: Lăzărescu úr halála, 2005, Radu Muntean: Az alsó szomszéd, 2015, Radu Jude: Bánom is én, ha elítél az utókor, 2018). Másrészt olyan antihősök is feltűnnek a román újhullámban, akik ugyan aktívak vagy aktivizálódnak, de cselekvésük negatív következményekkel jár, a korrupt rendszert erősíti (Puiu: Aurora, 2010, Călin Peter Netzer: Anyai szív, 2013, Cristian Mungiu: Érettségi, 2016). A későn ébredő (anti)hős sem ritka, elég csak Jude „easternjére”, az Aferim!-re (2015) vagy a szintén westernmotívumokat felvonultató Üzletemberekhez hasonló Kutyákra (Bogdan Mirică, 2016) gondolni. Az 1984-es születésű, négy mozifilmet rendező Paul Negoescu eddig kivétel nélkül ilyen figurákkal foglalkozott, és bár Cristi Puiu nagy tisztelőjének tartja magát, már rövidfilmjeiben is tetten érhető a törekvése, hogy egyszerre örökítse tovább és haladja meg a Puiu, Mungiu és kortársaik által kialakított román újhullám hagyományát.

Paul Negoescu a bukaresti színház- és filmművészeti egyetemen tanult, majd a román újhullámra jelentős hatást gyakorolt veterán rendező, a betiltott A helyszíni szemlét (1968) készítő Lucian Pintilie asszisztenseként is dolgozott annak rövidfilmjén, a Tertium non daturon (2006). A 2000-es évek közepétől Negoescu is rövidfilmekkel önállósodott, és ezekben már tetten érhető a jellegzetes hősábrázolása és a formai kísérletezés, a tradícióvá vált román minimalizmus alkalmazása és meghaladása. A Forródrótban (2011) egy cég telefonos szexszolgáltatásra keres alkalmazottakat, és a humoros meghallgatásokat Negoescu ugyan statikus kamerával rögzíti, valamint egy darabig minimalista a színészi játék is, de ahogy a jelentkezők egyre inkább beleélik magukat a próbaszövegekbe, úgy gyorsul a ritmus, egyre rövidülnek a snittek. A Derbyben (2010) egy negyvenes apuka félti kamaszlányát annak udvarlójától, illetve a közös vacsora alatt úgy viselkedik felnőtt létére, mint egy gyerek, aki minden áron első és jobb akar lenni társainál, minthogy rivalizál a fiúval evés közben. Ebből a szempontból tehát az apuka olyan „későn ébredő hős”, mint például a rendező harmadik mozifilmjének, A nyári szerető történetének (2018) Petruja, a nőcsábász egyetemi professzor, aki kapuzárási pánikjában barátaival kosárlabda meccsre hívja ki a tiniket, de csapatuk csúfosan alulmarad. A Derbyben továbbá szubjektívvé válik az alapvetően objektív, külső nézőpontú minimalista forma: a kamera szinte vendég a családi vacsorán, az asztalnál, aki folyamatosan „tekinget”, pásztázza a „párbajozó” apát és lánya udvarlóját. A személyesség pedig már-már fel is számolja a minimalizmust A nyári szerető történetében, amelyben Petru barátja, Silviu regényt ír a nők között őrlődő főhős tragikomikus és kaotikus szerelmi életéről, és a regény sorai Silviu narrációjában elevenednek meg, ami ironikus kommentárként funkcionál. Ebből a külső perspektívából különösen nevetségesnek és szánalmasnak tűnik az apaság és a felelősség elől kamaszos alkalmi kapcsolatokba menekülő, a lakásának nyugalmát megzavaró galambokkal küzdő Petru. Emellett Paul Negoescu és operatőre, Ana Drăghici – akivel a rendező a közönségsikert aratott második nagyjátékfilmjét, a Két sorsjegyet (2016) is forgatta – szándékosan Bukarest színes, vidám, vonzó oldalát kívánták bemutatni szabadabb, dinamikusabb kamerával, hogy formai értelemben is intimebb, személyesebb és optimista legyen a történet.

A négy nagyjátékfilm közül a legelső, a régi, elszalasztott szerelem felélesztéséről szóló Egy hónap Thaiföldön (2012) áll a legközelebb a román újhullám klasszikusaihoz, ennek a legszabályosabb a minimalista formája. Akár Corneliu Porumboiu rendőrthrillerjében, A hegyek szigetében (2019), úgy Negoescu 2012-es rövidfilmjében, a Horizontban, a Két sorsjegyben és az Üzletemberekben a formanyelvi kísérletek mellett a populáris műfajok elemeinek alkalmazásával is meghaladja a minimalizmust. A Horizontban egy idős férfi járja a Fekete-tenger egyik kikötőjének környékét rozoga motorcsónakjával eladható hulladékok után kutatva, ám egy napon valami elkezdi követni. Negoescu a „tengeri szörny” megjelenéséig dokumentarista pontossággal rögzíti a kikötői életet, ám onnantól, hogy a vízi lény megbillenti a csónakot, A cápáéhoz (1975) hasonló hangulatú, nyomasztó zene vetíti előre az amúgy szintén „későn ébredő” főhős végzetét („későn ébred”, mert ahelyett, hogy kimenekülne az első intő jelre a vízből, tovább folytatja a kutatást). A Két sorsjegy a road movie-t és a krimit ötvözi a groteszk komédiával: Dinel, az autószerelő két barátjával lottózik, nyernek is, de a nyertes lottószelvényt elrabolják Dineltől a táskájával együtt, így ki kell deríteniük, hol találják meg a két rablót. Paul Negoescu és Ana Drăghici alapvetően statikus kamerával dolgoztak, de a műfaji hatás miatt az erősen célorientált cselekmény jóval gyorsabb, mint az átlagos román művészfilmeké, talán ennek, illetve ebből következő fogyaszthatóságának is köszönhető a film hatalmas sikere. Az Üzletemberek a western és politikai krimi zsánereit idézi meg, és Ilie mint hős kései ébredését a cselekmény végi, egyszerre paródiába illő és látványos lövöldözés jelképezi, emiatt jelentősen eltér a klasszikus minimalista román filmektől. A már említett Kutyákban Bogdan Mirică a beteg vidéki rendőr, Hogas kétségbeesett utolsó akcióját az antagonista ellen, majd öngyilkosságát egyaránt minimalista módon, kihagyásos szerkesztéssel oldotta meg. A néző ugyan Paul Negoescu művében is csak a képen kívülről hallhatja az utolsó lövést, amit Ilie lead, azonban a gyakran beragadó fegyverekhez nem értő bűnözők és a felfokozott érzelmi állapota miatt különösen ügyetlen rendőrhős véres összecsapását román filmekhez képest sűrű vágással és látványfokozó egyéb effektusokkal (például véres sebek, hátból kiálló balta) mutatja be.

Mivel Paul Negoescu Bukarestben élt és tanult, így jellemzően városi filmeket forgat, ezért első körben, amikor felkérték az Üzletemberek megrendezésére, nemet mondott a vidéken kibontakozó történetre – Negoescu amúgy is általában saját forgatókönyvből dolgozik. A CinEuropának adott interjúban így indokolta, hogy végül mégis elvállalta a feladatot: „Később realizáltam, hogy a fő karakter lényegében ugyanaz a figura, aki engem is érdekel. Mindig is azok az antihősök foglalkoztattak, akik elidegenedtek a realitástól és saját érzelmeiktől egyaránt.” A rendező sokszor önmagáról mintázza karaktereit, pontosabban azért kelti életre őket, mert fél, hogy hasonlóan rossz döntéseket hoz és ezt csak későn ismeri fel, művei mintegy intelmek saját magának is. Az Adevărul nevű román lapnak így nyilatkozott az Egy hónap Thaiföldön és A nyári szerető története kapcsolatáról: „Személyes élményeimből merítettem ihletet. Az első filmem hasonló témával foglalkozott. Annak a hőse harminc éves volt, és elkészítését követően elgondolkodtam, mi lenne, ha elérné a negyvenet, de még mindig nem nőne be a feje lágya. Mindez többek között abból a félelmemből fakadt, hogy én is ilyen karakterré válhatok.” Az első mozifilm fiatal hőse, Radu még tipikusabb román antihős, ahogy a formanyelv is erősen kötődik az újhullámos hagyományhoz, mivel elbeszélése nem annyira célirányos, inkább körkörös, Radu ugyanabba az állapotba kerül vissza, ahonnan elindult. Az Egy hónap Thaiföldön nyitójelenetét és zárójelenetét ugyanabból a szögből, ugyanazon a helyen, Radu lakásán, az ágyban vették fel, és ugyanaz történik. A férfi szeretkezik, ám a különbség az, hogy a film elején még Adinával, a film végén már Nadiával, aki Adina előtt a barátnője volt, és akit hasonló indokkal hagyott el annak idején, hogy a cselekmény idején, szilveszter éjjelén nagyon megbánja korábbi döntését, szakítson Adinával és Nadia keresésére induljon. A kérdés csak az, hogy később vajon nem azt fogja-e megbánni, hogy Adinát hagyta el Nadia miatt. A nyári szerető története Petrujának ébredése, megigazulása sokkal biztosabbnak és véglegesebbnek tűnik már csak a férfi kora és a barátnő, Irina állapotossága miatt is. A férfinak azt kell belátnia, hogy már nemcsak önmagáért felelős, hogy nem váltogathatja ruhadarabok módjára a nőket.

Az említett két nagyjátékfilm egyetemesebb érvényű, minden országban tökéletesen érthető és átélhető tulajdonképpeni felnőtté válási történetet mesél el. Paul Negoescu a Két sorsjegyben és az Üzletemberekben viszont határozottabban helyezi (lokális) társadalmi kontextusba a hősök kései ébredését, illetve érését. Mindkettőben megjelenik az elvándorlás problémája, ami az egész kelet-közép-európai régiót érinti. A Két sorsjegy Dinelje azért is aktivizálódik, azért van szüksége a pénzre, hogy egy tehetős férfinak kiszolgáltatott, Olaszországba szakadt feleségét támogassa és „megmentse”. A politikai korrupcióval foglalkozó Üzletemberekben a polgármester, Costica és a korrupt ügyész azért akarják elsimítani a gyilkossági ügyet, amit Vali makacsul meg akar oldani, mert tartanak tőle, hogy a kisváros, amelynek így is fogy a lakossága, végleg elnéptelenedne, elriadnánk az emberek, ha elterjedne, hogy megöltek valakit a környéken. Ilie egy darabig ezt el is hiszi, ám Cristina, az áldozat felesége, akit Costica és bandája megfenyeget, sőt meg is ver, ráébreszti, hogy éppen a polgármester, a vidéki kiskirály az, aki miatt élhetetlen a látszólag békés és idilli hely.

Legyen szó magánéleti problémákkal vagy bűnözőkkel szembesülő karakterekről, Paul Negoescu művei a cselekvésre és a változtatásra szólítanak fel. Pontosabban Negoescu amellett érvel, hogy mind egyéni, mind társadalmi szinten időben fel kell ismerni magát a változtatás szükségességét, különben lehet, hogy már visszafordíthatatlan veszteségeket szenved el az ember. Az Egy hónap Thaiföldön Raduja előtt még ott áll az élet, de A nyári szerető története a válasz arra, hogy mit veszít, ha nem képes időben felismerni az „igazit”, akivel leélheti az életét, aki valóban illik hozzá. Petrué persze pozitív példa, a Két sorsjegy Dineljének és az Üzletemberek Iliéjének viszont nincs ilyen szerencséje, ők túl későn cselekednek, passzívan szemlélik, ahogy a bűnözők tönkreteszik nemcsak az ő életüket, hanem a környezetükét is. Igaz, a Két sorsjegynek már készül a folytatása, abban Dinel talán – mint Radu szimbolikusan Petrun keresztül – megváltást nyerhet. Hogy Ilie, illetve a korrupció és kiskirályok által megmérgezett román vidék, amit a bukott rendőr is szimbolizál, megváltást nyerhet-e, az már nem Paul Negoescun múlik.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 34-36. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15685