Pataki Éva
Szerebrennyikov filmje nem kosztümös történelmi mese, hanem dermesztő lelki utazás a megszállottság tébolyának mélyére.
Különös vetítésre került sor február közepén
a budapesti Uránia filmszínházban a magyarhangya
független filmforgalmazó cég jóvoltából: második alkalommal került a magyar
nézők elé Kirill Szerebrennyikov disszidens orosz filmrendező cannes-i
versenyfilmje, a Csajkovszkij felesége.
Mint ahogy az első vetítésen, ezúttal is teljes telt ház várta a filmet, a
nagyterem és a karzat telis tele volt, főképp oroszokkal, köztük sok fiatallal,
akik mobiljaikkal a vetítés előtt egymást és a díszes terem boltozatos
mennyezetét fényképezték, miközben izgatottan, a bennfentesek jól értesültségével
sutyorogtak. Meg is kérdeztem a mellettem ülő hölgyet, szerinte miért vannak
ilyen sokan, és ő honnan hallott a vetítésről. Elmondta, hogy a hírt a Pesten
élő oroszok Facebook csoportja tette közzé, de – tette hozzá szinte
mentegetőzve – ez egy ellenzéki rendező, már nem is él Oroszországban. Majd
sötét lett, elkezdődött a film, és a két és fél órás játékidőt szinte
mozdulatlanul ültük végig, nem ment ki, nem mocorgott senki, a vége főcímet is
dermedt csendben néztük.
Nem csoda, hogy az orosz kultúrában
járatos közönség kíváncsi Szerebrennyikovra. A sokoldalú rendező jó ideje
kultikus figurája az orosz kulturális életnek, színházi és filmrendezőként ma
az egyik legnagyobb név, évekig az azóta bezárt Gogol színházi központ
művészeti vezetője volt, aki bátran fellépett a kiépülő Putyin-diktatúra ellen
rendezéseivel és nyilatkozataival egyaránt. A represszió nem is maradt el,
2017-ben sikkasztással gyanúsították, eltávolították színházigazgatói
pozíciójából, koholt perbe fogták, felfüggesztett börtönbüntetésre és súlyos
pénzbüntetésre ítélték, majdnem két évet töltött házi őrizetben. Az abszurd
módon működő rendszer ugyanakkor hagyta dolgozni, a Nyár című filmjének vágását már házi őrizetben fejezte be. A film
meghívást kapott a cannes-i filmfesztiválra, de a rendező házi őrizetben lévén
nem utazhatott ki, ahogy útlevél híján nem kísérhette el Cannes-ba az ugyancsak
versenyfilmként meghívott Petrov náthája
című filmjét sem. A Csajkovszkij-filmet még Oroszországban forgatta, a
nagyszabású produkció létrejöttét orosz, francia és svájci producerek tették
lehetővé. A zsidó apától és ukrán anyától származó művész helyzete az orosz
invázióval tarthatatlanná vált, kiutasítással felérő útlevelet kapott, azóta
Berlinben él.
A téma, Csajkovszkij
házassága, legalább annyira gerjesztette az érdeklődést, mint a rendező
személye. Miközben Csajkovszkijból a szovjet rendszer kultúrcsinovnyikjai a
hazafias, makulátlan jellemű, nemzeti zeneszerző szobrát faragták, már
akkoriban is mindenki tudta, hogy a csodálatos nemzeti operák, balettek világhírű
komponistája homoszexuális volt. Oroszországban a 2010-es évek elejétől megindult
a gyűlöletkampány a melegek, az LMBTQ közösség tagjai ellen, az indulatok
szításában az állami tévék, rádiók vittek vezető szerepet, majd következtek az
utcai bántalmazások, zaklatások, a munkahelyi kirúgások, a törvényi szigorítás.
Mára a melegek számára az egyetlen járható út ismét a kivándorlás vagy a rejtőzködés,
mint a cári Oroszországban. Nem csoda hát, hogy a budapesti Uránia moziban is
felfokozott izgalommal várták a filmet, csak úgy, mint Cannes-ban.
A forgatókönyvet is jegyző
Szerebrennyikov naplók, levelek, dokumentumok alapján meséli el a történetet: a
fiatal Antonyina Miljukova romantikus módon beleszeret a már ismert, sikeres
zeneszerző-zongoristába, és a fejébe veszi, hogy ő lesz Csajkovszkij felesége.
Rajongó levelekkel bombázza Csajkovszkijt, valahogy úgy, mint Csinszka Adyt, és
ő is sikerrel jár; talán azért, mert Csajkovszkij már belefáradt a rejtőzködő
életmódba, útját akarja állni a személyét övező pletykáknak, s barátai tanácsát
megfogadva megnősül. De már az első találkozás során értésére adja
Antonyinának, hogy ez nem lehet szokványos házasság, csak testvéri szeretet fűzheti
őket egybe, ő másra nem alkalmas. A magabiztos lány boldogsága határtalan, úgy
hiszi, képes lesz nem csak őrző angyala, de valódi felesége is lenni a
zseniális zeneszerzőnek. Épp a túlzott igyekezet, szűnni nem akaró figyelem és a
lankadatlan női közeledés az, ami hetek alatt pokollá teszi a muzsikus életét, fizikai
gyötrelmeket, szűnni nem akaró fejfájást okoz Csajkovszkijnak, és hamarosan
súlyos depresszióba kergeti. Mivel a feleség nem éri be azzal, hogy ország-világ
előtt ő Csajkovszkij felesége, hanem mindenáron az is akar lenni a szó szoros
értelmében, a férfi menekülőre fogja. Ugyanakkor bűntudat gyötri, igyekszik
gáláns anyagi jóvátétel mellett válni. Hanem Antonyina már Csajkovszkij
felesége, és erről a státuszról nem hajlandó lemondani, az is marad haláláig, megrögzötten
ragaszkodik szerepéhez, bár egy másik férfinak szül három gyereket, és soha
többé nem is találkozhat a férjével.
Mint a jó filmeknél
általában, a szüzsé itt sem árul el semmit a filmről. A Csajkovszkij felesége nem kosztümös történelmi mese, hanem dermesztő
lelki utazás. Az alkotók berántják a nézőt a női főhős agyába, a lelke
legsötétebb bugyraiba, vele együtt éljük át a személyiség torzulását, vele
együtt hullunk mi is darabokra. Kezdetben Antonyina egy kedves, nyitott,
művészetre érzékeny, bár kissé túlfűtött, romantikus, rajongó fiatal nő. A
kudarc, a nagy álom, a házassága be nem teljesülése emberségében megalázza, női
hiúságában megsérti, az elutasítás szörnyű pusztítást okoz benne, eluralkodik rajta
a megszállottság, az irigység, a gyűlölet. Bár ismeri Csajkovszkij valódi
hajlamait, mégis képtelen tudomást venni a valóságról, egyik szélsőségből a
másikba esik, hol bigott vallásos, hol nimfomániás parázna, aki részvétlenül
adja gyerekeit árvaházba, ahol mindhárom gyerek meghal, és akikért egyetlen
könnyet sem hullat. A kínzó folyamat során először a nő identitása sérül, majd
a személyiség integritása, végül agymosott zombiként áll előttünk, aki hol a
férje testvéreit, hol a zenésztársakat, végül a zsidókat teszi felelőssé minden
bajáért. Csajkovszkij halála után törvényszerűen végzi az őrültek házában.
Antonyina figurája mellé
az alkotók egész körképet rajzolnak fel a cári Oroszország jellegzetes női
sorsaiból, ahol a nők csak egy név voltak a férjük útlevelében, saját útlevelük
nem volt, miként szavazati joguk sem, ahogy erre a film mottója fel is hívja a
figyelmet. Megismerjük Antonyina keserű, gyűlölködő anyját, elnyomott, szolgai
sorban tengődő húgát, látjuk Csajkovszkij nővérét, aki a sok szüléstől kimerült,
közönyös, loncsos hajú, idegroncs, csak a narkotikumok oszlatják nyugtalanságát.
Ebbe a vigasztalan sorba tartozik a templom lépcsőjén tomboló koldusnő is, aki
ruháját letépve magáról még a többi nyomorult kéregető megvetését is kivívja.
Ezt a sivár női tablót csak árnyalja, hogy szemlélhetjük a hölgyeket elegáns
toalettjeikben Pétervár és Moszkva szalonjaiban is, amint franciául diskurálnak
és zongoráznak a gyertyák sápadt fényében. Mert itt valóban sápadt a fény, Vlagyiszlav
Opeljanc kamerája olyannak mutatja a belsőket, szalonokat vagy hónapos
szobákat, amilyenek a gyertyák fényében valóban lehettek: a belső tereket komor
félhomály uralja, Szerebrennyikovnál minden baljós, fojtogató. A kamera hol
egészen közel megy a szereplőkhöz, hol szépen komponált tablókban mutatja őket,
a különös, lebegő kameramozgása, a hosszú snittek mindvégig fenntartják a
feszültséget.
Sajátos vibrálást ad a
filmnek, hogy hol Antonyina elméjében tanyázunk, az ő szemszögén keresztül
látjuk az általa vélt valóságot vagy az álmait, máskor kívül kerülünk, objektív
megfigyelőként követjük a nő és Csajkovszkij vergődését. Csajkovszkijt is hol a
feleség képzelgésein keresztül érzékeljük, hol kívülről látjuk kínlódását.
Bűntudat gyötri, tudja, hogy a névházasság végzetes hiba volt, közben maga is
megdöbben attól az elemi irtózástól, ami eltölti felesége társaságában, és nem
azért, mert nem a nőkhöz vonzódik, hanem mert szembesül Antonyina születő
tébolyával, a szeme előtt bomlik ki a folyamat, ahogy a nő nem hajlandó tudomást
venni a valóságról, és egyre erőszakosabban, agresszívebben alakítja a jó
feleség szerepét. A zeneszerző körül rajzanak a férfiak: testvérek, barátok,
művésztársak, bohém ivócimborák, alkalmi szeretők, de ő mindvégig fájdalmasan
magányos. Ezt a különös, külső-belső vibrálást a két színész: Aljona Mihajlovna
és Odin Lund Biron koncentrált játéka teszi intenzívvé, nem történelmi alakokat
formálnak, hanem mai, modern hősöket. A kezdetben vonzó, légies Antonyina a
szemünk előtt válik fizikailag is taszítóvá, ijesztővé, már-már démonivá, majd
szánalmas ronccsá.
A film magán viseli annak
a jegyeit, hogy Szerebrennyikov színházi rendezőként kezdte karrierjét, és a mai
napig rendez, ma már Európa színházaiban. A dekoratív beállítások, a különös
expresszivitás árulkodnak erről, de a film végén látható hosszas táncbetét már némileg
öncélú, lefényképezett mozgásszínház, ami megakasztja a film ritmusát.
A hang sokat tesz hozzá a
hangulathoz, a szűk utcai beállításoknál például a lovak patájának dobogása, a
láthatatlan járókelők hangkulisszája idézi meg a korabeli pétervári és moszkvai
utcákat, a nagyvárosi lármát, ami elnyeli a párbeszédeket, amelyek sokszor
bújnak elő és vesznek el a város alapmorajában. Hasonlóan bujkál a film szerzett
zenéjében Csajkovszkij zenéje is, csak néha ismerhető fel egy-egy motívum, de
soha nem szólal meg attraktívan Csajkovszkij muzsikája.
Harmadik nekifutásra Szerebrennyikov
végre eljutott Cannes-ba, bár személye és filmje körül heves viták robbantak
ki, ukrán filmesek tiltakoztak, felszólították a fesztivált, hogy ne mutasson
be orosz filmet, ne fogadjon orosz alkotót. A megtámadott Ukrajna filmesei azt
akarták, hogy Cannes utasítsa el az ellenzéki, házi fogságra ítélt, üldözött
rendezőt pusztán azért, mert Oroszországban tanult, az orosz állam
támogatásával építette karrierjét. De hiszen ezért olyan fájdalmasan húsba vágó
a film, mert azt sugallja, üvölti: Ne őrüljünk már meg! Mert a folyamat egy idő
után visszafordíthatatlan és végzetes.
Csajkovszkij felesége (Zsenya Csajkovszkava) – orosz, 2022. Rendezte és írta: Kirill
Szerebrennyikov. Kép: Vlagyiszlav Opeljanc. Díszlet: Vlagyiszlav Ogaj. Szereplők:
Aljona Mihajlova (Antonyina Miljukova), Odin Lund Biron (Pjotr Csajkovszkij),
Filip Avgyejev (Modest/Anatolij Csajkovszkij), Jakatyerina Ermisina (Liza),
Natalja Pavlenmkova (Antonyina anyja). Gyártó: Hype Fil / Charade Films /
Logical Pictures. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 143 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 42-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15675 |
