Boronyák Rita
A 9. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra nem csak tematikai elsőbbsége miatt vetült az ukrajnai háború hosszú árnyéka.
Az agresszor állam a saját
polgáraira is súlyos veszélyt jelent. A hatalom markában (Anna Shishova,
2022) esettanulmány-szerűen követi, hogyan darál be a nemzeti egységet
félelemkeltéssel, ellenségképzéssel kikényszeríteni akaró hatalmi gépezet mérlegelés
nélkül bárkit. 2017-ben a 17 éves Anna Pavlikova és társai a sztálini perek korszerűsített
verziójának váltak óvatlan áldozataivá. Vádpontok: hazaárulás, terrorizmus,
megfigyelési terület: chatszobák. A fiatalok próbálták érteni, mi történik hazájukban,
tinédzser módra sarkosan fogalmaztak, s a titkosszolgálat ügynökei nem haboztak
„utat mutatni” számukra. Beépültek, csoporttá formálták őket, majd irodát
béreltek, s minden négyzetméterét bekamerázták. Így jött létre az „Új Nagyság”
összeesküvés. A rendező narrálta film több is, kevesebb is, mint szeretne
lenni. Kevesebb, mert felkonfja lezárult folyamatot ígér: „mielőtt a hazám
agressziója külföldre irányult, leszámolt minden eltérő véleménnyel.
Félelemben, engedelmességben éltünk.” S több, mert a hőssé válás folyamatának rögzítésével
érthetőbbé válik a „felnőttek” (Navalnij, Szencov) áldozatvállalása. Ánya a
rózsaszín unikornisos szobájából azért csatlakozott az ominózus chathez, mert a
biológia érdekelte, s az, van-e élet a Földön kívül. A börtönvalóságban a még
kiskorú lány idegösszeroppanást kapott. A hatalom a látszattal sem törődött. A
kényszercselekvéseket ismétlő, láthatóan zavart Ányát alkalmasnak ítélte arra,
hogy részt vegyen a nyilvános tárgyaláson. A pert Ruszlan Kosztilenkov beismerésére
építették. A megkínzott férfin a nyomozók által írt vallomás nyilvánosságnak
szánt felvételén jól látszanak a sérülések.
Ruszlan Fedotov
Hova tartunk? (2022) című filmjének a moszkvai metróban több mint egy
éven keresztül rögzített életképei kommentármentes háttértablóként, magyarázatként
szolgálnak az Új Nagyság kafkai-bulgakovi történetére. A minszki rendező a csodálatos,
múzeum jellegű moszkvai metrót templomnak járó áhítattal veszi. A földalatti
komplexum éjjel-nappal nyitva tart, s főleg hideg időben szolgál közösségi
térként. Az utazás a karácsonyi ünnepkörrel indul, egy rendőr elküldi a
mikulássapkás utcazenészt, tilos 7-20 óra között utcazenélni, a dörzsölt lufiárus
sem jár jobban. Nő veszekszik piáló pasijával. Az üres mozgólépcsők felől a
tévéből Putyin beszédfoszlányai hallhatók: minden jót az új, 2021-es évre, Oroszország
egy nagy, boldog család. Húsvétkor templomi gyertyákkal jönnek, a szovjet-orosz
identitás nagy ünnepén, a Győzelem Napján pedig kirajzanak a kopott
egyenruhások, mellükön kitüntetések. A pópának öltözött koldust „boldog
deszantos napot” skandáló, felnyírt hajú fiúk követik tengerésztrikóban. A
társaságukban lévő lányok biztatására belekötnek két amerikai katonai
egyenruhát viselő fiúba, akik csak hümmögnek, a követséget emlegetik szófukaron,
talán, hogy ne derüljön ki, nem amerikaiak. A részeg „deszantosok” szidják
Amerikát, magabiztosan leszögezik: „Miénk lesz a győzelem!”, és belenevetnek a
kamerába. Ők a praktikus kivétel, tőlük engedélyt kértek a filmezésre, feltehetően
önvédelemből. Alapesetben, mint Fedotov interjúiban elmondta, legfőbb effektusa
és célja a láthatatlanság. Fedotov a film durva jeleneteitől elhatárolódva azt hangsúlyozta:
„Nem vagyok orosz, mi nem vagyunk hozzászokva hasonló helyzetekhez”. A dokumentumfilmezés
módszertanáról azt tartja, hogy minden történet más formát igényel, s ezt a DocNomads
keretében Budapesten forgatott Távol (2022, IDFA-fődíj, a Verzió
nyitófilmje) lineáris narratív struktúrája is igazolja.
A lvivi
(Lvov, Lemberg) Teatr Lesi 2020 októberében mutatta be a H-Effect című
előadást Roza Sarkisian rendezésében. A Shakespeare Hamletjének és Heiner
Müller Hamletmachine-jának elemeit használó, rögtönzéseken alapuló darab
próbafolyamatát a lengyel dokumentumfilmes Elwira Niewiera és Piotr Rosolowski rögzítették
(A Hamlet-szindróma, 2022). A 2013-14-es ukrán forradalom, a Krím
annektálása után véres konfliktusok állandósultak Kelet-Ukrajnában, s az öt
színész mindegyikének személyes tapasztalata is volt a háborús mindennapokról. A
helyzetgyakorlatok óhatatlanul színpadi játék és a tényleges harc konfliktusához
vezettek. Roman Kryvdyk vádlóan vágta oda: „Nincs jobb dolgunk, mikor odakint
háború van?” Ő, Slavik és Katya korábban voltak a fronton, súlyos testi-lelki
sérüléseket is hordoznak, s szükségük van az ukrán nemzeti értékek
hangsúlyozására. Oksana is nemzeti érzelmű, de nem akar hős lenni, az életét
nem hajlandó föláldozni. A donyecki Oleg Rodion stylist a béke idején is
jellemző erőszakkal érvel, őt melegként az anyja is följelentette. „Miért nem érzi
senki, amit én, és látja, milyen nehéz itt élni háború nélkül is?” Az ukrajnai
bonyolult helyzet megoldását az ország EU-tagságától reméli. Sarkisian rendező
helyzetértékelése segíti át a társulatot a krízisen: „Miért olyan nehéz
egyetértenünk? Hogy beszélhetünk az országunkról, ha abban sem értünk egyet,
mit csináljunk ezen a 20 négyzetméteren? Hiszen mind egy oldalon állunk.”
A BIDF a Kölyök
Platónok (Neasa Ní Chianáin, Declan McGrath, 2021,) nyitófilmnek
választásával a konfliktusoldás tanítását hangsúlyozta. A színhely Belfast évtizedes
harcok sújtotta, vonalzóval szerkesztett északi munkásnegyede, Ardoyne. Archív
képsorok vetülnek a jelenlegi helyszínekre, megannyi véres konfliktus emléke. Kevin
McArevey, az iskolaigazgató bejelenti, a közelben bombát találtak, a republikánusok
a felelősök. Dicséri a gyerekeket, hogy két perc alatt elhagyták az iskolát.
Filozófiaórája indító kérdése: Kitöltheted-e máson a dühödet?
A kicsik
is tudják, nem a világ másik végén, hanem itt volt háború, s a családtagjaik is
részesei voltak. Ardoyne lakóinak 95 %-a katolikus. Az évtizedek során két
külön néppé lettek: a többség büszke ír, az 5 % protestáns britnek vallja magát.
A gyerekek szépen fölmondják: „egy család vagyunk, mindenkinek van protestáns
rokona”. Ám hiába folyik „ugyanaz a vér az ereikben”, amikor
konfliktus támad, zsigerből ütnének. Az Elvis-rajongó igazgató, aki
Rubik-kockát forgat, s az Under Pressure-t énekli a folyosókon, az óráin
aprólékos türelemmel filozófiai alapozottságú látókörtágítást végez. Senecára épített
praktikus, 10 lépéses indulatkezelő, dühkontrolláló processzust gyakoroltat. Az
igazgató alappéldája az, hogy felrajzol egy M-szerű alakzatot, hozzábiggyeszt
ezt-azt, s a gyerekeknek minden fázisnál tippelniük kell, mit látnak. Senki rá
nem jön(ne), hogy végül bicikli lesz – mindenki mást feltételez, míg nem látja a teljes képet.
A filozófia, így McArevey, éppen ez: a másképp gondolkodás, a másik meghallgatásának
iskolája, amitől a te gondolataid is változhatnak. Az iskolát szögesdrót óvja,
közeiben madarak költenek. A kép poétikus lehetne, ám a közterületeken az
egykor védelmet biztosító utcatorlasz-buszok szerepét napjainkban peacewall-ok
töltik be. Ha nem megy a belát(tat)ás, intézményesíteni kell az elkülönítést.
A magyar
szekcióból kiemelkedő Túl közel (2022), Püsök Botond sodró lendületű első
egészestés alkotása, két síkon zajlik. A Kolozsvár-közeli magyar faluban élő
színésznő, a két gyerekét egyedül nevelő Andrea megtudja, jó magaviselete miatt
kiengedték a börtönből korábbi élettársát, Pikát. A férfi szexuálisan
molesztálta nevelt lányát, a kilenc éves Pirkót. Bűnét elismerte, következményeit
vállalta. Az asszonyra nehezedő anyagi és lelki terhek sora – a gyerekek eltartása,
logisztikája – újabbal, a
fenyegetettséggel bővül. Pika bármikor feltűnhet, egy faluban élnek. A férfi a
református pap fia, mindenki ismeri és szereti, Andrea pedig a „gyüttment”
színésznőcske, akit lenéznek. Az asszony próbál dacolni az ellenségességgel, majd
elköltöznek lerobbant házukból. A sok nehézség árán megszerzett szebb, városi
környezetben az immár 14 évessé serdült Pirkó kivirul, barátai lesznek, kinyílik.
Andrea bokszedzésre kezd járni. Pika kérelmezi és megkapja a fia, Boldizsár
láthatását. A másik síkot, a „kommentszekciót”, a falu rosszindulatú,
becsületsértő, áldozathibáztató véleményözönét a stáb utólag rögzítette, s pusztán
hangban, gyakran hatáskeltően visszhangosítva illesztette a történetbe. A falusiak
jól szcenírozott hazugságnak tartják Andrea és lánya állítását s a törvényes
eljárást. Rendíthetetlen meggyőződésük, hogy az „idegenek” szégyent hoztak a
falura, Pikának nem kellett volna börtönbe kerülnie. A betoldott kommentek
tovább erősítik a film balladisztikus dramaturgiáját, hogy a pozitív hősnek
kell lakolnia. A néző nehezen tájékozódik a két szélsőség között. Andreáék
történetében zavaróan sok a hiányzó konkrétum. A másik fél csak távoli képeken,
dramatizált hangokban jelenik meg, démonizálódik. Nem szerencsés, ha nincs arca
a szupererős gonosznak, mert a visszacsapás törvénye lép életbe.
A Tiktak
Peti (ifj. Petróczy András, Aczél Tulian, 2022) egyszerre tüneményesen
könnyed (képek, vágás) és nehézkes (szavak). Célszerűen, ellentmondásaitól igazán
szép, mert egy öntörvényű, külön világában komfortosan berendezkedett fiatal
férfi portréja. Peti szenvedélye az óraszerkezetek reparálása, mégis az időn
kívül él, nem csak amiatt, mert az ágya fölötti óra mindig 12 előtt egy percet
mutat. Szindbád-utalások sora alkotja mind az időkezelését, mind a 21. századra
alkalmazott képi világát. Peti szavajárása, az „Ez van. Mostan ez van. És ez
most így jó.” azon boldog embereké, akik jól ismerik az ember óráját és az
Örökkévalóét a templomtornyon, amit ugyancsak az ember igazgat. Peti boldogságához
lovak, a templom és az órák kellenek, feltehetően ebben a sorrendben. A
betegségével nem akar foglalkozni, mert az nem egy vidám történet. És ez is így
van jól.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 50-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15674 |
