Vajda Judit
Az AfterSun a legvidámabb szomorú film és a legszomorúbb vidám film.
Az ártalmatlan „gyermekkorom
legszebb nyara” történetnek tűnő tavalyi brit film súlyos drámát rejt – és mivel
a Volt egyszer egy nyár lényege épp ez a súlyos dráma, ami teljes mértékben
csak a cselekmény végén tárul fel, kénytelenek vagyunk felfedni az alkotás
titkait. Charlotte Wells műve olyan klisékből építkezik, amelyek elsősorban nem
vagy nem kizárólag filmes klisék, hanem inkább mindenki saját életéből, saját
nyaralási élményeiből ismert helyzetek az összekavart szobafoglalástól kezdve a
hotelanimátorok erőltetett mókázásán át az all inclusive kiváltságait élvező
vendégeknek szóló irigykedésig.
Ahogy
azonban mindezt az alkotók formailag előadják, a „szabályos” filmet folyamatosan
megszakító, a 11 éves főhősnő és/vagy az apja által készített camcorderes home
videók beillesztésével, az olyan szertelen, mint egy gyerek. Hamarosan azonban
rá kell jönnünk, hogy ez nem egy gyerek, hanem az emlékezés szertelensége. Az
egykori kislány, Sophie ugyanis húsz évvel később, a szóban forgó felvételeket
újranézve emlékszik vissza az apjával töltött boldog törökországi nyaralásra –
ami minden bizonnyal az utolsó közös nyaralásuk volt.
Számtalan
apró jel árulkodik róla, hogy az apa, Calum már nincs Sophie-val, és épp a
szóban forgó vakáción hatalmasodott el rajta a lánya elől gondosan titkolt mentális
betegsége/depressziója. Mindezek a nyomok pedig legyenek bármennyire fontosak,
apróságoknak tűnnek, mert gyerekként a főhősnő sem tulajdonított nekik
jelentőséget. Visszanézve a családi videót azonban felülíródik, átértékelődik a
múlt – és erre rímel a nézői magatartás is. Mivel a Volt egyszer egy nyárban
végig a kislány Sophie-val megyünk, olyannyira magunkévá tesszük a nézőpontját,
hogy amikor azt látjuk, hogy Calum furcsán viselkedik, gyermeki tudatlansággal
lendülünk át rajta, hogy csak bántóan későn jöjjünk rá, mennyire egy irányba
mutatott minden. (Wells szándékosan visszatartotta a teljes forgatókönyvet a
Sophie-t alakító Frankie Coriótól, hogy ne ismerje a Calum depresszióját
részletező jeleneteket, így a gyerekszínész ugyanazzal a naivitással tudta figyelmen
kívül hagyni a figyelmeztető jeleket, mint maga a főhősnő.)
Ez
a gyermeki szemszög pedig azért jön létre olyan tökéletesen, mert az alkotó
kiválóan adja vissza azt az állapotot, amikor gyerekként gyakran kívül maradunk
a dolgokon. A Volt egyszer egy nyárban sorjáznak az olyan helyzetek,
amelyek azt szemléltetik, milyen egyedül gyereknek lenni, milyen legkisebbnek
lenni egy társaságban, eltévedni, elveszni, nem érteni a felnőttek/nagyobbak
világát. Ennek a nem értésnek pedig a nézőt is vaskosan érintő, lényeges része
az elhallgatások, kihagyások hálója. Charlotte Wells kisfilmjeiben, elsősorban
a 2015-ös Tuesday-ben és a két évvel későbbi Laps-ben
fejlesztette tökélyre, hogy a nem megmutatással mesél sokat. Ahogy ezek a
rövidfilmek, úgy a Volt egyszer egy nyár is attól olyan súlyos és
megrázó, ami nincs benne. A lusta tempó pedig el is tereli a figyelmet a nyomokról,
amelyek ráadásul olyannyira nem egyértelműek, hogy több izgalmas értelmezési
lehetőséget is tartogatnak. (Egyes megfejtések szerint például mindaz, amit azután
látunk, hogy Calum besétál a tengerbe, már csak Sophie fantáziája a „bárcsak
így végződött volna a nyaralás” mintára a tragikus valósággal szemben.)
De
ha valaki mindebből azt gondolná, hogy a Volt egyszer egy nyár hangulata
feszült és drámai, nagyot téved, hiszen a filmet nemcsak a nosztalgia édessége
hatja át, de tele van derűs pillanatokkal, legyen szó az egymásnak szamárfület
mutató lányról és apjáról, közös fagyizásról vagy az utolsó táncról. Wells
ugyanis úgy gondolja, hogy „a gyász nem létezik öröm nélkül, és az öröm az,
amire a leginkább emlékszünk”. A forgatókönyv korábbi verzióiból így kigyomlált
minden keserűséget, feszültséget és drámát; sőt, saját bevallása szerint, ha
tehetné, még vidámabbra forgatná a filmjét. A derűs szűk két óra végén azonban
ott vár ránk a szívbe markoló igazság, így a film megtekintése után nemcsak a
könnyeinkkel, hanem egy csomó érzelemmel fogunk küszködni. Mindennek
köszönhetően a Volt egyszer egy nyár a legvidámabb szomorú film, a
legszomorúbb vidám film, a legösszetettebb egyszerű film, a legegyszerűbb
bonyolult film, és mindez egyben. Azon ritka és különleges filmélmények egyike,
amikor csak jóval később, adott esetben már a megtekintés után áll össze a kép,
de utána még fájdalmasan sokáig elkísér.
VOLT EGYSZER EGY NYÁR (Aftersun) – brit, 2022. Rendezte és írta: Charlotte Wells. Kép:
Gregory Oke. Zene: Oliver Coates. Szereplők: Paul Mescal (Calum), Frankie Corio
(Sophie), Celia Rowlson-Hall (felnőtt Sophie), Sally Messham (Belinda). Gyártó:
AZ Celtic Film / Pastel / BBC Film. Forgalmazó: ADS Films. Feliratos. 96
perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 53-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15672 |
