Margitházi Beja
A hétköznapok és az újságok tele vannak filmtémákkal, de továbbra is ezekről a legkockázatosabb filmet rendezni.
Egy kisiskolás hetekre elnémul
attól, amit az erdőben lát. Egy férfi otthagyja külföldi munkáját és hazaindul.
Két nő sikertelenül keres munkásokat egy falusi pékségbe. Egy idős ember
nyájából juhok tűnnek el magyarázat nélkül. Ilyen és ehhez hasonló, elsőre
összefüggéstelen epizódokból kezdi felépíteni Christian Mungiu megtörtént
eseményeken alapuló legújabb filmjét, hogy ezeken keresztül lépésről lépésre
mutasson rá az egyéni, közösségi és természet(felett)i világok összeszövődésére
és jól ismert anomáliáira. A napjaink erdélyi falujában játszódó,
idegenellenességet tematizáló R.M.N. látszólag
logikus folytatása Mungiu ezredforduló óta építgetett, mindössze öt filmből
álló életművének, melynek darabjai nemcsak a román új hullám jellegzetes alapművei,
de rendre fontos cannes-i díjak besöprői vagy fő várományosai voltak. A filmrendezői
pályafutása előtt néhány évig tanárként és újságíróként dolgozó Mungiu gyakran
a karnyújtásnyira elhelyezkedő, hétköznapi valóságból (nem egyszer
újságcikkekből) inspirálódva írta meg tragédiába hajló, drámai történeteit,
melyek legalább annyira szóltak az egyéni tehetetlenségről, mint a társadalmi
intézmények üzemzavarairól. Az R.M.N.
alapsztoriját is a napi sajtó szállította: egy erdélyi falu közössége két éve aláírásgyűjtéssel
és tiltakozó akciókkal próbálta elérni a helyi pékségbe felvett két Srí Lanka-i
vendégmunkás eltávolítását. Mungiu számára, akinek a filmjei eddig is a román
tarsadalom későkommunizmustól (4 hónap, 3
hét és 2 nap, 2007) a rendszerváltáson át a neoliberális kapitalizmusig (Nyugat, 2002; Dombokon túl, 2012; Érettségi,
2016) ívelő közelmúltjának kórképei voltak, az eset azért is lehetett érdekes,
mert eleve tartalmazta azt a két fontos motívumot – nyugati megélhetési
migráció és a kis közösségek diszfunkcionalitása –, melyhez a legtöbb munkájában
makacs következetességgel újra és újra visszatért.
A
címével országnevet, a három megjelenített nációt és az agyi mágneses
rezonanciavizsgálatot egyaránt megidéző R.M.N.
kétségtelenül nagy formátumú, de szimbólumoktól és motívumoktól túlterhelt film
lett, melyben Mungiu abbéli igyekezete, hogy a külföldi (fesztivál)publikumot
megszólítsa, de a hazai vegyes etnikumú közönséghez is visszacsatoljon,
miközben az alaptörténet minél több lehetséges, globális és lokális
értelmezését érvényesítse, felemás végeredményhez vezetett. Megannyi fontos
kérdés, kidolgozatlan, de áramvonalas összképbe rendezve.
A történet
filmváltozatának helye és ideje szimbolikus, várakozással és feszültséggel terhelt:
karácsony környékén járunk, az év fordulója előtt, a hegyekben, az erdő
határán, ahol nincsenek vízszintes utak, minden ösvény és utca merő hegymenet. A
háromnemzetiségű fiktív falu idillien mentes az etnikai konfliktustól, románok,
magyarok és németek kedélyes könnyedséggel váltják a nyelveket és énekelnek
himnuszokat (a cigánykérdést, ahogy többször elégedetten konstatálják, már jó
pár éve „lerendezték”). Gondot inkább a megélhetés okoz: a közeli bánya
bezárása és a környező erdők fokozatos „kitermelése” után sokan külföldön
keresnek munkát, a helyi pékség szerény fizetést ígérő álláshirdetésére ezért
sem tolonganak a jelentkezők. A vállalkozás magyar vezetői, Dénesné (Moldován Orsolya)
és Csilla (Judith State) így jut odáig, hogy egy EU-s pályázat előírásait is letudva,
legálisan kiközvetített külföldi munkásokat alkalmazzon. Mungiu komotósan viszi
fel a rétegeket, a film első óráját szinte teljesen a couleur locale aprólékos felvázolására szánja: megismerjük a
hangadó falusiakat, a polgármestert, az orvost, a papot, a helyi értelmiséget,
a francia medveszámolót, a pékség hétköznapjait és a fontosabb szereplők közti családi
kötelékeket; a helyiek és a három ázsiai vendégmunkás konfliktusa csak a film utolsó
harmadában, a karácsonyi istentisztelet környékén robban ki. Ilyen értelemben,
a szalagcímekkel ellentétben, az R.M.N.
sokkal inkább szól az idegenfóbia és migránsellenesség felszíne mögötti – és
ezek eredetével nyilván összefüggő – magánéleti taposómalomról, a munkavállalás
ellentmondásairól, a szerelmi és családi kapcsolatok válságáról, az intimitás
és kötődés csődjéről, amit a főszereplő története tankönyvszerűen illusztrál. A
németországi állását otthagyó (elveszítő?) román szász Matthiasról (Marin
Grigore) az otthoni környezetben derül ki, hogy férjként, apaként, szeretőként
és fiúként egyaránt vesztésre áll: elhidegült felesége egyedül neveli közös
fiúkat, Rudit, aki erdei élménye óta senkivel, így apjával sem kommunikál; Matthias
„igazi férfit” akarna nevelni belőle, de baltával faragott fegyelmezési elvei nem
igazán aratnak sikert. Idős apja, Otto agyvérzést kap, így közös idejüket az
orvosi vizsgálatok teszik ki; Csillával való korábbi viszonyát sikerül ugyan újramelegítenie,
de a két, homlokegyenest különböző ember között egy idő után a szex is súrlódások
terepévé válik.
Mungiu
filmjében az ismerős helyzetek és konfliktusok egyszerűen túl ismerősek és
kiszámíthatóak lesznek. Minden szereplő csupa elegánsan felskiccelt séma,
mindenféle meglepetés nélkül. A film vállaltan reflektálni akar a tradicionális
férfi és női (apai és anyai) szerepekre, de ezt sztereotípiák halmozásával
teszi: az indulatos, testével és erejével kommunikáló Matthias, akinél mindig
van bicska, tőmondatokban beszél, disznót vág, húst hasít, fegyverrel keresi az
„erdei rejtélyt”, és a legkevésbé sem érdeklik a közösség gondjai. Ezzel
szemben a művelt, több nyelven beszélő, lakását Ikea-katalógusból berendező
Csilla magányos estéin a Szerelemre
hangolva Yumeji témáját csellózza el (újra és újra), EU-pályázatot ír, és ha
kell, a konyhájában szállásolja el az utcára tett Srí Lanka-iakat. A legtöbb helybéli
is inkább egy-egy szólam megtestesítője, mint hús-vér ember, ami leginkább a
falugyűlés – a maga nemében mesteri – nagyjelenetében lesz nyilvánvaló. A több
mint negyedórás, vágás nélküli, állókamerás szekvencia kétségtelenül az R.M.N. csúcspontja: egyfelől elővezeti a
polarizálódó, paranoid, rasszista, homofób, nyugatellenes és xenofób szólamok vádaskodó
és önfelmentő tételmondatainak komplett katalógusát, másfelől rámutat az ezek
mögött gomolygó agresszióra és tanácstalanságra. Mungiu viziójában a
verekedésbe torkolló fórum maga a demokrácia ideájának csődje, amennyiben hiába
mondhatja el mindenki a véleményét, ha ez csak arra jó, hogy ráébressze a
feleket: a közös „ellenség” (ti. a diadalmasan kiközösített kisebbség) sem
tudja egységbe kovácsolni őket.
Az
ennél direktebb ítélkezéstől természetesen tartózkodó R.M.N. ennyiben tanmese és kijelentés: íme, ez van. Ezért is
egyeztethető össze nehezen azzal a mágikus realista vonulattal, mely a
rejtélyesen eltűnő juhok, különös eredetű zajok formájában nemcsak végigvonul a
filmen, de az első és utolsó jelenettel nyomatékosan át is keretez mindent: az
elnémult Rudi, a halott nagyapa, a mágikus időhurok és a befejezésben
felbukkanó „lények” már-már a fikciós „valóság” totális érvénytelenítésével mutatnak
ki a történetből, az oly gondosan bemutatott, szerteágazó magánéleti és
közösségi konfliktusokból. Persze értjük, a válaszokat a nézőnek kell
megtalálnia, de egy ilyen horderejű történetnél mindez merő tanácstalanságként
hat. Kékesszürke, elegáns, minimalistán megkomponált képeivel, tömör
dialógusaival, kitartott jeleneteivel Miungiu filmje grandiózus társadalmi
tabló, egyben tipikus fesztiválfilm, fontos társadalmi kérdésekről,
állásfoglalás és kritika nélkül, mélyen hallgatva az okokról és a
következményekről.
R.M.N. (R.M.N.) – román, 2022. Rendezte és írta: Cristian Mungiu. Kép:
Tudor Vladimir Pandurur. Szereplők: Marin Grigore (Matthias), Macrina Barladeanu
(Ana), Judith State (Csilla), Moldován Orsolya (Dénesné), Blenyesi Márk (Rudi),
Bíró József (Katolikus pap), Hatházi András (Polgármester). Gyártó: Mobra Films
/ Why Not Productions / France 3 Cinema. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos.
125 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/02 32-33. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15664 |
