Wostry Ferenc
Az 1979 óta forgató rendező (Peking Opera Blues; Volt egyszer egy Kína) hongkongi ismeretlen ismerőseink közé tartozik
Tsui Hark tizenhárom évesen vett először kamerát a kezébe. A rémült szülők azonnal elhatározták, hogy a gyereknek az orvosi pályán a helye. Hark szerencsére volt annyira önfejű, hogy néhány év múlva, dögunalmas tanulmányait megszakítva, megpattanjon az USA-ba, és a Texasi Filmfőiskolán gyarapítsa ismereteit. Eredménytelen New York-i próbálkozásai után visszarepül Hongkongba, ahol először egy végeérhetetlen, Dallas-szerű szappanopera-széria rendezőjeként dolgozik.
Az arany tőr regénye-sorozat a következő lépés, amely az előzőt toronymagasan múlta felül. A százegynéhány epizód irodalmi alapanyaga Gu Long kalandeposza, amely a mai napig kitűnő hírnévnek örvend Keleten.
Tsui Harknak hamar elege lett a tévéből. A független Seasonal Films teremtette elő az összeget az 1979-es Pillangó gyilkosságok összeszögelésére. Horror, thriller (főleg olasz giallo) és klasszikus kung-fu vegyítésével Hark varázslatos középkori krimit kreál, amelyben több ezer megvadult pillangó repked keresztül-kasul az ősi Shum kastélyban, hogy aztán elvezesse a főszereplőt egy véres összeesküvés kitervelőihez.
Első nagyjátékfilmes próbálkozásán nagyban érződik a rendezőóriás-elődök, King Hu vagy Csang Cshe hatása, ugyanakkor Hark újításai, például a kínai mozitradíciótól eltérő kamerafahrtok is megmutatkoznak már. A Pillangó gyilkosságok nem volt igazi kasszasiker, de a producerek felfigyeltek az eddigiektől eltérő stílusban dolgozó rendezőre.
Még mindig 1979-et írtak, amikor Hark leforgatta a Meg fogunk zabálni című filmjét. Ez a sötét, a nyugati ember számára szinte élvezhetetlen komédia egy távoli szigeten élő degenerált kannibáltörzsről szól. A helyszínre érkező kétbalkezes adóellenőr érthetően meglepődik, amikor alágyújtanak, csakúgy, mint a horrorfilmekben járatos néző, aki felfedezi, hogy a soundtracket tokkal-vonóval Dario Argento Suspiriajáról lopták.
Az 1980-as Ne játssz a tűzzel! (Első típusú találkozások címen is ismeretes, bár a Spielberg-filmhez semmi köze) – eddig talán a legsikerültebb Tsui Hark-alkotás: brutális, rendkívül intenzív, tabusértő film. Három tinédzser fiú és egy lány keveredik a véres korpa közé, amikor akarva-akaratlan meggyűlik a bajuk az amerikai maffiával és a hongkongi triádokkal. Ne gondoljunk Emilre és a detektívekre, ebben a kamasztörténetben durvább a tónus, egy macska és a társaság lány tagja egyként szögesdróton végzi, tűt szúrnak át egy egér fején, golyók fúródnak csupasz húsba, embereket mérgeznek, illetve csonkítanak meg, a vérgőzös történetet géppisztoly-zakatolás festi alá. A szuperváros nyomornegyedében nincs remény, nincs megváltás, onnan nincsen kiút. Ha csak egy pillanatra is megfordul a fejedben, hogy elmenekülj: véged: Harcolni, az íratlan törvények értelmében, muszáj.
Akárcsak Hark következő filmjében, Zu – a mágikus hegy harcosaiban is. Lenyűgöző az a mesterségbeli tudás, ahogy a rendező a Ne játssz a tűzzel! rideg nihilizmusáról a Zu könnyed, vicces fantasyjára vált; nála még az effektek túlzó használata sem tűnik öncélúnak. Ebben segítségére voltak az Amerikából importált mesteremberek, többek közt John Scheele, a Tron animátora, Robert Blalack, a Csillagok háborúja és Peter Kuran, a Star Trek moziváltozatának trükkmestere. A színészek az akkori hongkongi film sztárjai: Sammo Hung, Kam Bo, Jün Biao, mindketten Jackie Chan Peking Opera Blues-beli osztálytársai, valamint Lin Csing Hsa, a legszebb kínai színésznő. A több tucat szálon futó, sok szereplős történet nehezen nyomon követhető, de a hangsúly a látványon van, és abban Hang felülmúlhatatlan. Harcosok repülnek száz méterrel a talaj felett, kisujjukból szórják a villámokat, varázslók puszta öklükkel hegyeket csapnak szét, végtelen szemöldökükkel tologatják az égen a holdat. Végül természetesen győznek a jók.
Nyugaton először a Peking Opera Blues (1986) miatt figyeltek fel Tsui Harkra. Kémkedés, szerelem és természetesen a kínai opera adják a századforduló környéki történet pilléreit. Hark, szokásához híven, erős női karaktereket szerepeltet, hármuk (Lin Csing Hsa, Sally Yeoh és Cherie Cheung) sorsát ágyazza bele a sodró kalandba. A bevált, fergeteges akciósorozat itt csak elvétve figyelhető meg, de amikor mégis, például a finálé pisztolypárbajánál, szem nem marad szárazon. Jóllehet, nem ez Hark legjobb filmje, még így is felülmúlja Csen Kajge agyondicsért Isten veled, ágyasomját.
1986-ban Hark új vállalata, a Film Workshop felkarolt egy addig viszonylag ismeretlen kung fu-rendezőt, hogy az vászonra vihesse saját gengszterfilm vízióját. A kezdőt John Woo-nak hívták, mesterművének címe Egy jobb holnap. A Sam Peckinpah bevezette lassított lövöldözést, amerikai film noir-t és az egyetemes lovagi értékeket tökélyre fejlesztő filmcsodát a közönség egyöntetű rajongással fogadta, és a bombasztikus sikernek köszönhetően azonnal megszületett a „heroic bloodshed” (hősies vérfürdő) műfaja. Ezekben a mozikban általában ballonkabátos triádok lövik szitává azt, aki az útjukba áll.
Tsui Hark bár a főcímen producerként van feltüntetve, szeret belebeszélni a rendezésbe. Woo ezt még a következő három filmjében – Egy jobb holnap 2, Hősök csupán és a mesterműnek számító A gyilkos – még eltűrte valahogy, de aztán csöppet sem érzékeny búcsút vett mesterétől.
A Film Workshop másik felfedezettje a csodagyerek Csing Su-tung, az 1987-es Kínai kísértethistóriával, illetve annak két folytatásával tette le névjegyét a filmművészet nemzetközi asztalára – még ma is ott a helye. A középkori kísérteties love storyban az énekes sztár Jacky Cheung alakítja a gyámoltalan adóellenőrt, aki az égiháború elől menekülve egy szellemjárta házban talál rá élete nagy szerelmére. A bökkenő csupán annyi: a lány halott.
Sajnos a kilencvenes évek sem Hark, sem a hongkongi filmgyártás számára nem kezdődtek rózsásan. A futószalagon készülő, alacsony költségvetésű és színvonalú produkciók nem kellettek a közönségnek, így ez a műfajteremtő iparág lassan a jóval gyengébb amerikai vonulat felé fordult. Portya, Ikersárkányok, Varázsdaru – bukás bukást követett. A tradicionális kung-fu műfaja még úgy-ahogy hozott a konyhára, főleg azután, hogy Hark, rengeteg pénzt beleölve, megrendezte a Volt egyszer egy Kína lélegzetelállító koreográfiájú történelmi tablót, amelynek hőse a mindig népszerű kínai Robin Hood, Wong Fej Hong. A karatekirály Jackie Chan trónját ostromló, karizmatikus Jet Li meggyőzően alakítja a copfos népi hőst, wu shu-tudása állkapocskiakasztó.
Ezt az anyagilag is sikeres kivételt újabb kudarcok követték: Gonosz város, Kínai ünnep, Szeretők, Szerelem szürkületkor, valamint a nagy felhajtással beharangozott Kardpenge. Ez utóbbi Csang Cshe 1969-es Félkezű kardforgatójának remake-je, ám míg az eredeti mű egyenes történetvezetésével a tömegek számára is emészthető volt, addig az új változat elidegenítő stílusa eltántorította a közönséget.
Hark az elmúlt évben visszafogta magát, producerként is csupán egy filmhez adta a nevét, ám ez is épp elégnek bizonyult: a kínai újévkor bemutatott Fekete maszk minden mást maga mögé utasított. A közeljövőben játszódó ultrabrutális, akciódús sci-fi dobhártyarepesztő, megszégyeníti a dolby sorroundot, lenyűgöző vizualitású alkotás.
John Woo és Ringo Lam után Hark sem kerülhette el amerikai disszertációját, az elviselhetetlen Van Damme-mal a főszerepben. Nemrég mutatták be a Nyerő párost, a romeltakarítás még most is tart.
A hongkongi filmgyártás és a Film Workshop jövője, kétség sem férhet hozzá, Kína egymilliárd állampolgárának mozilátogatási szokásaitól függ majd. A kínaiakat ismerve a városállam július elsejei „bevétele” után Harkéknak az anyagiak miatt nem kell többet aggódniuk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 55-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1563 |
