Kránicz Bence
Két férfi évtizedes barátsága az egyszerre határtalan és fojtogató olasz Alpok csúcsai között egy nagy lélegzetű melodrámában.
„Ti úgy nevezitek, természet, mert nem
ismeritek. Mi azt mondjuk: fa, rét, virág, gázló, ösvény. Ezek használható
dolgok.” Így vezeti rá torinói látogatóját az olasz Alpok vidékén élő Bruno,
mennyire naiv és felszínes az elképzelése arról, hogyan költözne ki a „természetbe”.
Ennél a jelenetnél úgy érezhetjük, a Nyolc
hegy napjainkban játszódik, és a városlakó természetvágya meg a zord tél
valósága között támadó feszültségről szól. Holott ez az ellentét több
évszázados – a modern élet termelte ki –, és bár a történet két hőse közül az
egyik valóban nagyvárosi, a másik hegyi ember, kettejüket mégsem a tér
választja el egymástól. Inkább az köti össze: Pietrót a nyolcvanas évek
közepén, tizenegy éves korában viszik először szülei az észak-olasz hegyekbe,
ahol hamar összebarátkozik a hasonló korú Brunóval. „Én vagyok az utolsó gyerek
a faluban” – mondja a vadóc fiú, és magánya valósággal vonzza az érzékenyebb
Pietrót. Szövetséget kötnek, később mégsem látják egymást évekig. Harmincas
éveikben találkoznak újra, és elhatározzák: házat építenek maguknak a hegyen, közös
menedékként a hétköznapokban elszenvedett veszteségek, kisebb-nagyobb kudarcok
elől, amit mindközönségesen felnőttkornak nevezünk.
A belga alkotó- és
élettársak, Felix Van Groeningen és Charlotte Vandermeersch nagy lélegzetű,
méltóságteljesen hömpölygő történetben mutatják be Pietro és Bruno barátságát. Népszerű
irodalmi alapanyagból dolgoztak – Paolo Cognetti díjakkal kitüntetett, magyarul
is megjelent regényét vitték filmre –, de munkájukban éppen a szavak nélkül mesélő
jelenetek bírnak a legmagasabb tétekkel. Ruben Impens operatőr természetképeket
rögzít, de nemcsak a fenséges tájakat, hanem a karakterek arcát, testtartását,
gesztusait is türelmesen figyeli. Két olyan férfiét, akik éppen egymás
közelségében tudnak megtapasztalni valamit a harmonikus, egyszerű, „természeti”
létezésből.
Végtére is mire van
szüksége Brunónak és Pietrónak? Szülőhelyükön kell-e maradniuk a boldogsághoz,
vagy be kell járniuk a világot, hogy saját magukat megismerjék? A Nyolc hegy a két férfi boldogulásának
összeérő, de végső soron mégiscsak elváló útját követi nyomon. Emiatt logikus
folytatása Groeningen két korábbi melodrámájának, amelyek szintén azt
vizsgálták, hogyan lehetséges túlélni úgy, ha le kell mondanunk arról, akit a
legjobban szeretünk. Az Alabama és Monroe-ban
a férj veszíti el a családját, a Csodálatos
fiúban egy apa mond le a fiáról, ezúttal pedig Pietro kénytelen belátni,
hogy Bruno és ő máshogyan akarnak élni. Lemondása annál jobban kínozza, mert
nem tud szabadulni az érzéstől, hogy élete meghatározó, sorsfordító pillanatait
éppen Brunónak köszönheti. Ugyanakkor az olasz nyelven, olasz színészekkel
forgatott Nyolc hegy visszalép a
hollywoodi gyártásban készült Csodálatos
fiú nyíltabban melodrámai hangnemétől a mai európai művészfilm egyik
jellegzetes, kontemplatív, a slow cinemához
közelítő fogalmazásmódja felé. Hősei takarékosan fejezik ki az érzelmeiket,
ezzel összhangban pedig az alkotók sem engedik, hogy az Alpok ámulatba ejtő vonulatai
szentimentális tájképekké fakuljanak: az akadémiai képarány éppen úgy zárja körül
a hegyeket, ahogyan azok sem eresztik Brunót.
Alessandro Borghi (Szuperhősök) enigmatikusan borong
impozáns szakálla mögött Brunóként, de a komolyabb színészi feladat a Martin Edenben megismert Luca Marinellié.
A Nyolc hegy Pietro szemszögét
érvényesíti, neki kell a saját személyisége mélyére ásnia az olasz hegyi
falutól egészen a Himalájáig ívelő útján. A főhős narrációja helyenként
keresetté teszi a film jelképrendszerét – a míves mondatok egyúttal az irodalmi
eredetire és a szerzői alteregó jelenlétére is utalnak –, de Groeningen és
Vandermeersch magabiztos stíluskezelését világosan mutatja az elbeszélés
tisztán filmes szerkesztésmódja. Nagyvonalú időkezelésükbe belefér, hogy valós
időben bontsanak ki félórás beszélgetéseket, majd egyetlen vágással éveket
ugorjanak előre. Valahogy így telik az életünk: észrevétlen gyorsasággal, de
lelassítva egy-egy kulcspillanatra, ami az emlékeinkben örökre ott ragad.
NYOLC HEGY (Le otto montagne) – olasz-belga, 2022. Rendezte és írta: Paolo
Cognetti regényéből Felix van Groeningen és Charlotte Vandermeersch. Kép: Ruben
Impens. Szereplők: Alessandro Borghi (Bruno), Luca Marinelli (Pietro), Filippo
Timi (Giovanni), Elena Lietti (Francesca). Gyártó: Menuetto Films / Wildside /
Pyramide Productions. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 147 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/01 25-25. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15625 |
