rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Fesztivál

Szolnok – Alexander Trauner ART/FILM Fesztivál

A látvány diadala

Bakos Gábor

Az ATAFF gazdagon árnyalt művészeti programja ezúttal is film és társművészeteinek izgalmas együttműködéséről szólt.

Napjaink életkörülményeit egyre erőteljesebben megszorító gazdasági válság, illetve a közeli háborús helyzet fenyegetései ellenére, az idei szolnoki Alexander Trauner ART/FILM Fesztivál sikeres októberi egy hete mindenképpen példaértékű teljesítménynek nevezhető.

A mozi többi mint 100 évének történetét megidéző kultikus, Tisza Mozi a tavalyi fesztivál óta számos kulturális elismeréssel gazdagodott. A térség kulturális központjának számító kulturális intézmény igazgatója Demeter István Magyar Ezüst Érdemkeresztben részesült. A sokszínű filmes program; a nemzetközi összetételű, nagy nevekből álló szakmai zsűri; az egyedi látványvilágú nagyjátékfilmek, a képzőművészeti-, diákfilmek sokszínűsége; a mesterkurzust tartó filmalkotók (Emir Kusturica, Jeannine Oppenwall elismert hollywoodi art director, Szabó Gábor operatőr, Deák Kristóf filmrendező, Gyulai Panni animátor) aktív jelenléte együttesen eredményezték, hogy az idei ATAFF valódi összművészeti fesztivállá vált.

A szervezők olyan filmeket tártak a nagyközönség elé, amelyek nem, vagy csak elvétve láthatók a magyar mozik kínálatában. Négy évvel a BÚÉK bemutatója után regényadaptációval tért vissza a Divinyi Réka – Goda Krisztina alkotópáros. Az Ida regénye forgatókönyvét közösen írták, a filmet Goda Krisztina rendezte, A friss adaptáció Gárdonyi Géza azonos című, 1920-ban, a Pesti Hírlapban, folytatásokban megjelent regényéből készült. A filmet Veszprémben forgatták, az óváros eleven – történeti – erővel adta vissza a száz évvel ezelőtti város hangulatát. A film az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb tévéfilmnek járó díjat vihette haza. Az eredetileg tévéfilmnek készült alkotás műfajilag ügyesen egyensúlyoz a polgári szalonvilág helyzetkomikuma és a társadalmi lélektanra érzékenyebb drámai románc fajsúlyosabb zsánere között. A közönségtalálkozón az operatőr, Balázs István Balázzsal beszélgettek, aki elmondta, hogy a film díszítőhajlamára leginkább az élet szépségeire rácsodálkozó polgári életképfestészet idealizáló, naiv boldogságú szépségeszménye hatott. Nem véletlen, hogy a csipetnyi ironikus társadalomrajzzal megszínezett romantikus történet fiatal, jóképű férfi alakja (Rohonyi Barnabás) egy sikeres zsáner- és portréfestő.

Az ATAFF legjobb látványért járó fődíjáért tíz nagyjátékfilm versenyzett. A versenyfilmek közül kiemelkedő két „kosztümös” alkotás a női lélek mélységeit tárta föl. Az érzelemdús hősnők végzetes sorsát erősen befolyásolják a 20. század első felének történelmi traumái, valamint a szabadgondolkodás iránti vágyuk (Stefan Jäger: Monte Verità), illetve romantikus hevülettől fűtött naiv önérvényesülési igényük (Ida regénye). A félelem és remény között vívódó női (anti)hősök kitörésének és elszakadásának érzéki atmoszférája ugyanolyan jelentőséggel bír, mint maga a filmek drámai cselekménye. A képek sejtelmes, vagy izgatóan vad koloritjában visszaköszön a társadalmi és szexuális szorongásoktól teli zűrzavaros századforduló művészete. Bizonyára nem véletlenül rakták egy vetítési napra a fesztivál programszervezői mindkét vívódó nő, Ida és Hanna századeleji történetét. Káprázatosan részletgazdag látványvilágukban és felmagasztosult természetszeretetükben visszaköszön a szecesszió érzéki díszítőművészete (ornamentalizmus), illetve a korszak dekoratív jelképalkotó képessége (szimbolizmus, szecesszió). Mindkét lélekrajzi film az öntudatra ébredt, érvényesülni képes nők új társadalmi státuszát mutatja meg. A Monte Verità Hannájának sikerül is kiharcolnia személyes szabadságát. Végérvényesen el tud elszakadni az őt üldöző, erőszakos hajlamú, kíméletlen férjétől. Elnyeri belső harcának és viszontagságos önkeresésének jutalmát. Gyötrelmekkel teli öngyógyító magánterápián esik át egy svájci természetgyógyász szanatóriumban, ahol legyőzi mardosó bűntudatát. Megszületik benne új személyisége: világot járó hivatásos fotográfussá válik. A kegyetlen társadalmi elnyomás szabályrendszerében működő bécsi nagypolgári világból elmenekülő Hanna a spiritiszta természeti mágia révén jut el a kiteljesedéshez. Új, fotográfus hivatásával a szabaddá vált emberi szellem elkötelezett őrzője lesz (Bizonyos fotóin ezért jelennek meg elmosódott „szellemalakként” a huszadik század elején valóban létező svájci szanatórium különös szereplői.

Az egyedi módon a látványtervezőket és képzőművészeti filmeket is megmérettető szolnoki fesztivál legjobb látványvilágért járó díját az izlandi Hlynur Pálmason filmje, az Isten földje (Godland) nyerte el (látványtervező: Frosti Friðriksson). A 19. század végén játszódó spirituális filmdráma is a lélek rejtélyeiről, az emberi lét transzcendens kapcsolatairól szólt. A film puritánul vad látványélménye a természet monumentális jelenlétének köszönhető. A zord táj minden ízében áthatja a szereplők világfelfogását. A hideg tengeri síkság, a kíméletlen jégmezők, az égi magaslatokba törő vulkáni hegyvidék elementáris látványereje nagyban befolyásolja a film kételyektől szétfeszített üdvtörténetét. Az izlandi sztárrendező filmjében a fiatal és ambiciózus dán lelkész misszionáriusként indul Izlandra, mint egyfajta újkori Ígéret Földjére. A barátságtalanul zord, mégis lenyűgözően szép vidéken a küldetése nem csupán az, hogy templomalapító lelki vezetőjévé váljék a sziget Isten háta mögötti délkeleti partszakaszán, hanem fotográfusként is dokumentálja az utazást. A Cannes-ban debütált film történetét a rendező régi fotók alapján alkotta meg.

Diákfilm kategóriában, az SZFE filmrendező szakán tanuló Dóczé Péter kisjátékfilmje nyert. A Nagykorú felügyelete mellett egy válsághelyzet lélektani elemzése: egy elvált apa 8 éves fiával tölti a délutánt, miközben hirtelen eltűnik a kisfiú. A rendező egyre szűkülő, kézikamerás képekkel érzékelteti az apában eluralkodó belső feszültséget, a kétségbeesést fia eltűnése miatt. A megkönnyebbüléssel végződő történet ráébreszti a fiával valójában nem törődő férfit, hogy szembe kell néznie saját és volt felesége múltbéli hibáival. A drámai történet megoldását nem várt nézőpontból látjuk. A zaklatott kézi kamerás világból kilépve egy statikus, felső távoli képből szemléljük a járda szélén ülő férfit. A magába roskadt alakot a lakóházövezet parkolójának útelágazásai veszik körül, amelyek pontosan leírják a széthullott család széttartó viszonyrendszerét. A fiú kisvártatva némán besétál a geometrikus módon kiüresített, meredek szögű totálképbe; a feloldozást érző apa szorosan magához öleli szótlan kisfiát.

A képzőművészeti filmek fődíjasa a libanoni származású rendező Cyril Nehmé fikciós rövidfilmje, a Karthágóról álmodtam (I have dreamed Carthage), amelyet már több mint 45 filmfesztiválra válogatták be. Egy vidéken élő, fiatal operaénekesnő életének epizódjain keresztül kísérjük végig a koncertfellépést megelőző lélekgyötrő próbákat. Az énekesnőt kiborító rutinélethez mindvégig távolságtartó módon viszonyuló elbeszélés fegyelmezett ritmusban váltogatja egymás után a lány életének három létezési síkját. Az idegileg és fizikailag rendkívül megterhelő csoportos- vagy magánénekpróbák rideg miliője, a lány lakásán játszódó egysnittes otthonképei (folyton Az ifjú pápa-sorozatot nézi; fiú barátjával csendes, elszürkült életet él) közé ékelődnek az erotikus felhangú álomjelenetek variációi. Szereplőjük egy szép arcú, hihetetlen belső egyensúlyt kisugárzó fiatal lány, aki a relaxációs tornacsoport egyik tagja, ahová az operaénekesnő heti rendszerességgel jár.

A Karthágóról álmodtam a lélekgyötrő elfojtásról szóló szenvedéstörténetében feltárul előttünk a szigorú próbákkal teli művészlét mindennapi ritmusrendjével párhuzamban létező pszicho-horror folyamata. A teljes érzelmi elfojtás a lány összeomlásához vezet a film végi koncertjelenetben, amit megkontráz a stáblistába ékelt reménykeltő felütés: egy pillanatképet látunk az operaénekesnőről és a hasonlóan szép fiatal, titokzatos lányról, ahogyan a torna után a mezőn beszélgetnek. Nehmé költői filmje mértani pontoságú és kínzó önfegyelmet magára erőltető képi renddel létrehozott összművészeti remekmű. Izgalmas elegyet alkot benne komolyzene (a film cselekményének szervező elve), film (az alkotás médiuma), színház (az alakok kimért, mértani pontosságú „belehelyezése” a színpadi kulisszaként megjelenített környezetbe), képzőművészet (szobrok jelképes használata; a formatudatos precíz képkomponálás és választékos színhasználat a film álom- és koncert jeleneteiben).

 A rokon művészetek hatásos, egymást gazdagító jelentésalkotó képessége teremti meg Nehmé rövidfilmjének a szigorúan dísztelen formavilágon áttetsző vizuális kifejezőerejét. A képzőművészeti ihletésű kisjátékfilm talán a leghitelesebb módon képviselte (és valósította meg) az ATAFF művészeti célját, amely most is film és egyéb társművészeteinek termékeny együttműködéséről, az izgalmas határátlépésekről szólt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2023/01 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15614

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -