Vajda Judit
Syk pike – svéd-norvég, 2022. Rendezte és írta: Kristofer Borgli. Kép: Benjamin Loeb. Szereplők: Kristine Kujath Thorp (Signe), Eirik Saether (Thomas), Fanny Vaager (Marte), Sarah Francesca Braenne (Emma). Gyártó: Oslo Pictures / Garage Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 95 perc.
Szűk egy éve majd mindenki szívét elrabolta egy Julie nevű lány Joachim Trier A világ legrosszabb embere című filmjéből. A szintén norvég Kristoffer Borgli Rosszul vagyok magamtóljának főhősét senki sem fogja a szívébe zárni, de még együttérezni sem lehet vele – pedig ezer szállal kötődik Julie figurájához, akiben egy egész Pán Péter-szindrómás generáció ismerhetett magára. Juliéhez hasonlóan Signe sem találja a helyét sikeres művész barátja oldalán, de biztos benne: többre hivatott annál, hogy egyszerű kávéházi alkalmazott legyen.
Ám ő ahelyett, hogy lelépne, inkább beteges módon versengeni kezd a fiúval. Mivel hősnőnk nárcizmusát nem tudja művészetbe csatornázni, de mindenképpen ki akar tűnni valamivel, felesleges energiáit saját maga ellen fordítja. S míg eleinte beéri azzal, hogy mogyoróallergiát színlel vagy egy kutyatámadás után idegen vérrel ékeskedik, később eljut odáig, hogy egy egészségkárosító illegális gyógyszert kezd szedni – és innentől kezdve tényleg elindul a több értelemben is bőrre menő játék.
A filmek és sorozatok többségében az alkotók a kivetített Münchausen-szindrómát választják témául, a Rosszul vagyok magamtól azonban a tiszta Münchausen-szindrómát mutatja be – ez pedig azt a további hangsúlyos különbséget okozza, hogy előbbi esetben tragikus, itt ellenben komikus lesz az eredmény. Az író-rendező Borgli abszurd humorral mutatja be hőse ámokfutását, és A világ legrosszabb emberéhez hasonlóan fantáziajeleneteket is használ.
A kivetített Münchausenhez képest pedig a Münchausen-szindróma határozott művészi előnye, hogy miközben az első esetben egyértelmű az emberek reakciója a jelenséggel kapcsolatban, addig itt pusztán abból pengeéles szatírát lehet forgatni, hogy hogyan reagálnak az emberek Signe túlzásaira. Ezen a ponton pedig a film egy másik skandináv alkotó, a svéd Ruben Östlund munkásságát is megidézi: A négyzet és A szomorúság háromszöge rendezőjéhez hasonlóan Kristoffer Borgli is hétköznapi szertartásokat, társas ceremóniákat prezentál, amelyek során nemcsak a kellemetlen központi karakter lepleződik le, de az őt körülvevő társadalom is.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/12 56-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15603 |
