Déri Zsolt
A filmzeneszerző-géniusz a halála előtt még összefoglalta életét.
Giuseppe Tornatore a második nagyjátékfilmjétől, az 1988-as Cinema Paradisótól kezdve mindegyik rendezéséhez Ennio Morriconétól kapott zenét (olyan filmekhez, mint a Maléna vagy az Az óceánjáró zongorista legendája), és ezt a kivételes munkakapcsolatot egy monumentális dokumentumfilmmel zárja, melyben a címszereplő mellett híres interjúalanyok egész serege szólal meg: a zene világából többek közt John Williams, Hans Zimmer, Quincy Jones, Gianni Morandi, Edda Dell'Orso, Joan Baez, Bruce Springsteen, Zucchero, Pat Metheny, a Clash-basszusgitáros Paul Simonon, a Metallica-frontember James Hetfield és a Faith No More-énekes Mike Patton, a filmesek közül pedig Clint Eastwood, Dario Argento, Bernardo Bertolucci, Lina Wertmüller, Oliver Stone, Quentin Tarantino, Barry Levinson, Roland Joffé, a Taviani fivérek és Wong Kar-wai. Ez utóbbi executive producerként is segítette a filmet, mely Morricone 2020-as halála után egy évvel lett csak kész.
Az Ennio dokumentumfilm metronóm kattogásával indul, a kilencvenéves mester energikusan járkál zsúfolt dolgozószobájában, lefekszik a földre és tornázik, majd asztalhoz ül, stopperórával és ceruzával kézben kottát ír, néha radíroz, karmesteri vezénylő mozdulatokat tesz. Aztán elkezdi mesélni élettörténetét. Igazából orvos szeretett volna lenni, de apja nyomdokain trombitálnia kellett. Zeneszerzést és hangszerelést tanult Goffredo Petrassi tanítványaként, Stravinsky hatása alatt. Az ötvenes évek elején ismerte meg majdani feleségét, Mariát, akivel aztán egész életét együtt töltötte – az asszony lett műveinek első ítésze, néha szövegírótársa is.
Morricone „kicsavart, mégis elegáns” kompozíciókban gondolkodott, a kortárs zene, John Cage és az avantgárd is megérintette, a Nuova Consonanza improvizációs együttes tagjaként „traumatikus” hangzásokkal is kísérletezett. Az RCA lemezkiadónál viszont popdaloknak adott egyedi hangzást, olasz slágerénekesek mellett olyan nemzetközi sztárokat is hangszerelt és kísért, mint Paul Anka vagy Chet Baker.
Már 33. életévében jár, mikor először láthatja mozivászonra kiírva a nevét az 1961-es Il federale stáblistáján, aztán jönnek a westernek, ‘64-től a régi iskolatárs, Sergio Leone rendezései: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, majd a Volt egyszer egy Vadnyugat – és a filmzenelemezek hatalmas sikere. A musique concrète-től a populáris zenén át a monumentális szimfonikusokig mindent mesterien használ, de zavarja kommersz megítélése, a filmzene teljes értékű kortárs zeneként, magaskultúraként való elismerésének hiánya.
Az 1970-es Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében újabb csúcspont, de egy sor thriller és giallo esetében már úgy érzi, túlzásba vitte ugyanazt a típusú zenét. Leone mesterkedése miatt lecsúszik a Kubrick-féle Mechanikus narancsról (ez az egyetlen kihagyott kollaboráció, amit igazán bán ötszáz filmzenés karrierjében), de a Sacco és Vanzettihez Joan Baezzel ír egy polgárjogi himnusszá váló dalt Here’s To You címmel.
A dokumentumfilm ezután még néhány kulcsművére koncentrál: Allonsanfan, Huszadik század, Tatárpuszta, Terrence Malick Mennyei napokja és persze a Leone-féle Volt egyszer egy Amerika, ahol már a filmzenéket lenéző akadémikus zeneszerzők is elismerik géniuszát. A misszió és az Aki legyőzte Al Caponét tovább gyarapítja díjra nem váltott Oscar-jelöléseinek hosszú sorát, amiért aztán 2007-ben egy életműdíjjal próbálják kárpótolni, de végül 87 évesen csak nyer egy rendes Oscart is Tarantino Aljas nyolcasának zenéjével, „egy igazi szimfóniával”, amivel bosszút áll a western műfaján és leszámol a múlttal. Utolsó évtizedeiben több időt fordít filmeken kívüli komponálásra is.
Egyes méltatói szerint precíz, matematikus, geometrikus világban él, amit sakkrajongása is szemléltet (láthatjuk Polgár Judittal is sakkozni!), mások majdhogynem transzcendentális, spirituális megközelítését, a rendezők lelkében való pszichológusi elmélyülését emelik ki, de olyan is akad, aki isten létezésének bizonyítékát látja zenéjében. A filmben a Maestro nem hal meg, Tornatore nem tesz utalást a halálára. Morricone örök.
Ennio Morricone (Ennio) – olasz-belga-holland-japán portréfilm, 2021. Rendezte: Giuseppe Tornatore. Kép: Giancarlo Leggeri, Fabio Zamarion. Gyártó: Piano b Produzioni/Potemkino/Fu Works. Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd. 156 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/11 55-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15550 |
