Barkóczi Janka
Kurutz Márton, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum gyűjteményezési és kutatási menedzsere az elveszett filmekről.
Lehet tudni, hogy hány magyar film veszett el?
A választ érdemes ketté bontani, mert a néma- és a hangosfilm minden szempontból különbözik. A némafilmek közül nagyjából 10% maradt meg, míg a hangosfilmeknél éppen fordítva, körülbelül 10% veszett el. Ha elveszett filmekről beszélünk, általában azokkal a művekkel is számolni kell, amelyek csak részben maradtak fenn. Ha egyszerű a történet, gyakran észre sem lehet venni a hiányt, ezért töredékként is bemutatható. Arra, hogy egy film státusza hogyan változhat, jó példa az Operaház főrendezőjének, Nádasdy Kálmánnak kevés filmes munkája közül az 1942-ben készült Gyávaság. Ebből sokáig csupán egyetlen felvonás volt meg, a film főcíme és eleje került elő 16 mm-es kópián. Amikor Szeleczky Zita hazajött Magyarországra, és szerette volna megnézni a filmjeit, neki is csak ezt tudtuk megmutatni. Később Moszkvában megtaláltunk további 4-5 felvonást, de még így sem állt össze a sztori, míg egy vidéki padlásról be nem érkeztek a hiányzó részek. A teljes filmet Balogh Gyöngyi kollégámmal raktuk össze ezekből a szétrobbant darabokból. Amikor aztán archiválni kezdtem, észrevettem, hogy még mindig van egy jelenet, ami hiányzik. Akkor elővettem a forgatókönyvet, és kiderült, hogy egy komplett felvonás nincs meg. Van egy pillanat, amikor Szeleczky Zita belép egy ajtón, majd a következő snittben kilép. Nekem addig nem tűnt föl, hogy a két felvételen egészen más ruhában van, de amikor észrevettem, világossá vált, hogy itt legalább 10 percnyi rész hiányzik. Az Emmy című filmből is sokáig 20 perc hiányzott, ezért mindenhol egy 50 perces verziót vetítettünk, mígnem Amerikából előkerült a teljes film. Az aranyember 1936-os adaptációjából megvan ugyan az eredeti kameranegatív, de egy felvonásnál a kép, kettőnél pedig a hang veszett el. Ebből ugyan volt egy 16 mm-es verziónk is, de olyan rossz minőségben, hogy nem lehetett használni. Vártunk egy ideig, majd a szerb filmarchívumból jelezték, hogy találtak egy 35 mm-es feliratos kópiát. Ezzel a kompromisszummal restauráltuk, azóta is sok helyen így fut, és nem igazán zavaró, hogy néha megjelenik egy-egy felirat. A közelmúltban viszont előkerült egy harmadik verzió is Erdélyi István hagyatékából, így most jutottunk el odáig, hogy immár elkészülhet a felirat nélküli, eddig legteljesebb felújítás.
Mi történt az elveszett filmekkel?
A némafilmekről gyakran azt gondolják, hogy biztosan a háborúk során semmisültek meg. Ez alapvető tévedés, hiszen a filmek azokban az országokban is elpusztultak, ahol nem volt háború, például az Egyesült Államokban. A film helyzetét eleve meghatározta, hogy kezdetben egyszeri élményt nyújtott. Azok a művek maradtak meg nagyobb arányban, amelyek valamiképp birtokolhatók voltak, például a könyv vagy a hanglemez. A film túlélési esélye attól a pillanattól kezdve nőtt meg, hogy hazavihetővé vált, például keskeny kópián. Sok alkotás csak így, keskenyfilmes másolatban maradt ránk, olyan gyűjtők és rajongók hagyatékában, mint például az óbudai kéményseprő, Weiser Nándor. A filmek anyagához is másként viszonyultak. Még nem létezett műanyag és a nitrót különböző egyéb célokra is felhasználták. Ebből az elasztikus, festhető, formálható anyagból csináltak fésűt, szemüvegkeretet, fogkefét. A filmről ekkor még nem gondolták, hogy valaha muzeális érték lesz. 1931 után, a hangosfilm megjelenésekor pedig végképp nem hitték, hogy élő ember valaha még némafilmet fog nézni, hiszen a film a születése óta éppen ezt a hiányosságát, a hangnélküliségét akarta a leginkább leküzdeni.
Miért volt ennyire sikeres a némafilm a maga korában?
Az emberek a mozgókép megjelenése előtt ritkán találkoztak ábrázolásokkal. Budapesten az 1890-es években vetítettek először filmet, de csak néhány évtizeddel korábban látták az első fényképeket. Magyarország a nagyvárosokat leszámítva provinciális ország volt, ahol a nagy tömegek leginkább templomokban vagy illusztrált kalendáriumokban találkozhattak ábrázolásokkal. A némafilm tehát, bármennyire is kezdetlegesnek látjuk ma, nyilván lenyűgözte őket. A mozi tehát gyorsan népszerű lett, és egyik produkció tolta ki a másikat a műsorból. Ehhez persze egyre több filmnyersanyagra is szükség volt. Olyan is előfordult, hogy egy praktikus megoldással egyszerűen lemosták az emulziót a filmről és felhúztak rá egy másikat. Ennek következtében a magyar filmkincsből 1930-ra már messze nem volt meg minden. A némafilmek kifejezésmódja, a színészek és rendezők dramaturgiai és játékstílusa közben rohamosan fejlődött, így az első alkotások korán megöregedtek, a némafilm tehát önmagát falta fel. Csak a hangosfilm megjelenésétől kezdték megőrizni a kópiákat. Ekkor terjedt el a biztonsági film, és ebben az időben kezdték visszamenőleg legyártani a keskenyfilmes példányokat. Az iparág fejlődött, a nyersanyag olcsóbb lett és egyre több film maradt meg. De ekkor is voltak olyan döntések, amelyek egy-egy mozgókép megsemmisüléséhez vezettek. 1944-ben a debreceni ideiglenes kormány miniszteri rendeletben szabályozta, hogy a fasiszta filmeket meg kell semmisíteni. De mi került ebbe a kategóriába? Természetesen az olyan vonalas filmek, mint például a Negyedíziglen vagy az Őrségváltás, de az elbírálásnál azt is megnézték, hogy egy-egy produkcióban kik szerepeltek és kik voltak a rendezők. Így került tiltólistára és a megsemmisítendő filmek közé a Bob herceg, a János vitéz vagy a Leányvásár. A jóízlés és a racionalitás persze már akkor tiltakozott ez ellen. Érdekes példa az 1938-ban készült Az örök titok, amelyben egy komikus karaktert Fedák Sári játszott. A Filmarchívum gyűjteményében van egy verzió, amiből Fedák Sári minden jelenete ki van vágva, így a film az eredeti hossznál 20 perccel rövidebb. A történet ettől még persze érthető és legalább megmenekült. Vagy ott van egy korábbi „műtét”, amikor a zsidótörvények után a János vitéz főcíméből kivágták a zsidó származású személyeket. Ezt a filmet aztán a háború után be is tiltották a Bagót alakító Kiss Ferenc személye miatt. Az Egy éjszaka Erdélyben című vígjáték ugyanekkor Páger Antal és Szeleczky Zita miatt került margóra. Sajnos azt is be kell vallanunk, hogy a filmek épp a Filmarchívumban pusztultak el nagy számban. Ez a kommunizmus éveiben történt, amikor az 1945 előtti film vörös posztónak számított. Volt olyan, amit az olcsóbb megoldás miatt negatív nélküli fordítós filmre másoltak, nem törődve azzal, hogy a minőség kritikán aluli lesz. A nagy kárt persze nem ezzel okozták elődeink, hanem azzal, hogy az eredeti nitró anyagokat a tűzveszélytől való félelmükben minden másolás után megsemmisítették.
Hol és hogyan érdemes keresni a hiányzó filmeket?
A magyarországi források sajnos mára már elapadtak. Filmek már alig kerülnek elő, de filmtörténeti relikviák jóval többször. Épp most dolgozzuk fel Horváth József operatőr hagyatékát, aki többek között az erdélyi bevonulás és a doni front egyik híradósa volt. Az ilyen leletek nagyon értékesek, de a nagyközönség számára elsősorban akkor érdekesek, ha szakmai felvilágosítást is adunk az eszközök, fotók mellé, vagyis összefüggésbe helyezzük a tárgyakat, a filmeket és az eseményeket.
Arra azonban több esély van, hogy külföldön találjunk meg olyan magyar filmeket, amelyek egykor a kiterjedt forgalmazási láncon keresztül a világ távoli pontjaira is eljutottak. Más országok filmarchívumaiból kerülhetnek haza mozgóképek, de olyan is megtörténhet, hogy elfeledett raktárak mélyéről bukkan fel egy-egy darab. Kertész Mihály A tolonc című némafilmje, amelyben Jászai Mari egyetlen fennmaradt filmes alakítását láthatjuk, például a New York-i Magyar Ház pincéjéből került haza. Csak akkor derült ki, hogy mit rejtenek a rozsdás dobozok, amikor 2008-ban a Filmarchívumban beazonosítottuk az anyagot.
2021-ben a Nemzeti Filmintézet a magyar film születésének 120. évfordulója alkalmából elindította a Nemzetközi Mozgóképes Hungarika Kutatási Programot. Ez megteremtette a módszeres kereteket arra, hogy nemzetközi színtéren is kutathassuk a magyar és magyar vonatkozású filmtörténeti örökséget. A kutatás során kiemelt figyelmet kapnak a magyar filmkincs elveszett alkotásai, amelyek fellelése, hozzáférhetővé tétele és lehetőség szerinti hazahozatala különösen fontos. A program a Filmarchívum külföldi partnerintézményeivel szoros együttműködésben zajlik, és máris komoly eredményei vannak. A jubileumi évben létrehoztunk egy magyar-angol nyelvű weboldalt, amelyen a 120 legkeresettebb magyar filmről közöltünk rövid leírást, képekkel és indoklással, hogy az adott művet miért szeretnénk megtalálni. Nagy öröm, hogy Janovics Jenő Kolozsváron forgatott 1916-os némafilmje, A gyónás szentsége már fel is bukkant erről a listáról. Ezt a filmet az amerikai Kongresszusi Könyvtár filmarchívumában sikerült beazonosítani egy holland feliratos kópián, és most dolgozunk azon, hogyan lehetne bemutathatóvá tenni. Ezen kívül vannak más meglepetések is, az egész kutatás nagyon fontos és izgalmas.
Melyik három filmet szeretnéd a leginkább megtalálni?
Ha lehetne, nagyon szeretném látni Vaszary János legendás melodrámáját, az 1944-ben készült Egy nap a világot. Ez az egyik elveszett filmünk a második világháború idejéből, és szerintem különösen érdekes lehet a pacifista témája miatt. Az elveszett némafilmek közül szívesen megnézném Fejős Pál rendezésében az Egri csillagokat, amit 1923-ban forgattak. Nagyon érdekesek lehettek Kertész Mihály és Korda Sándor nagyszabású, de mára már sajnos elveszett magyarországi filmjei. Korda Sándor 1918-ban rendezte meg A faunt. Ebben a címszerepet Rajnay Gábor játszotta, akit különösen nagyra tartok és mivel ez egy kiváló darab, a belőle készült filmadaptáció is biztosan klassz lehetett. Elsősorban az 1910-es évek vége és az 1920-as évek érdekel. Ez egy különösen izgalmas korszak. Azért persze kicsit mindig félek, mert könnyen előfordulhat, hogy az ember nagyon vágyik valamire, és amikor végre megvan, akkor végül nem is pontosan olyan, mint amilyennek elképzelte.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/11 42-44. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15548 |
