Gyöngyösi Lilla
Don’t Worry Darling – amerikai, 2022. Rendezte: Olivia Wilde. Írta: Katie Silberman. Kép: Matthew Libatique. Zene: John Powell. Szereplők: Florence Pugh (Alice), Harry Styles (Jack), Olivia Wilde (Bunny), Gemma Chan (Shelley), Chris Pine (Frank). Gyártó: New Line Cinema / Vertigo Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 123 perc.
Az ezredfordulón feltűnően sok film foglalkozott alternatív valóságokkal, a tökéletes felszín alatti sötét titkokkal – a Mátrix, a Truman Show, A stepfordi feleségek, a Pleasantville vagy akár az Amerikai szépség azt kutatták, hogy amit látunk, az valódi vagy mesterségesen kreált szemfényvesztés-e. A zsugorodó világ, a jóléti társadalmak kényelme és unalma 9/11 után már nem szorult kritikára, ám az elmúlt években a VR és a metaverzumok térnyerésével újból előkerültek a kérdések (Westworld, WandaVision).
A Nincs baj, drágám is ezt a közhangulatot, a tökéletesség utáni vágyakozást, az illuzórikus életek hamisságát lovagolja meg, ám nincsenek új gondolatai az első filmcsokorhoz képest. Az idilli, ötvenes évekbeli kisvárosban élő fiatalasszony gyanakvása, hogy valami nem stimmel ugyan korszerű titkot leplez le, de az mégsem elég eredeti és főként nem elég mély. A nők leuralása, kihasználása az incel-probléma korában nem újdonság, ahogy a yassification is lerágott csont.
Olivia Wilde második rendezése közepes és fantáziátlan, amelyről bizonyára senki nem beszélne a forgatási és a premier körüli botrányok nélkül. Az összelopkodott ötletek hervasztóak, az ismétlődések nem építik a feszültséget, az antagonista motivációi nem derülnek ki, a túl hosszú felvezetés után a rejtély megoldása zavaros, így pont a történet érdekesebb részei sikkadnak el. Florence Pugh mindenki helyett játszik, mellette Harry Styles a játékidő nagyrészében csak jóképűen mosolyog, ami a konklúziót ismerve kevésnek érződhet. A közhelyes zeneválasztásokkal ellentétben viszont a zörejekből, zajokból álló hangsáv jól megágyaz az őrületnek. A Nincs baj, drágám várhatóan csak bulvárszenzációként marad meg a köztudatban, viszont felveti azt a szomorú kérdést, hogy Wilde első, kifejezetten jól sikerült rendezése, az Éretlenségi csak egyszeri szerencsés véletlen volt-e.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/10 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15524 |
