Benke Attila
A felnőtté válás traumatikus élmény az igazságot és a gondolkodást elfojtó diktatúrában.
A felnőtté válási vagy érési történetek a generációs konfliktusokat és a főhős első nagy, önálló döntését vagy akcióját gyakran társadalmi-politikai kontextusba helyezik, akár Jan P. Matuszyński legújabb filmje, a Nem hagytak nyomokat.
A lengyel történelmi dráma valós, máig ható esetet dolgoz fel „negatív éréstörténetként”. A Szolidaritás-mozgalom elfojtása után, a hadiállapot végéhez közeledve 1983 májusában a politikai rendőrség tagjai bevitték az őrsre és megverték a 18 éves, sikeres érettségijét ünneplő Grzegorz Przemyket és barátját, Cezary Filozofot (a filmben Jurek Popiel) csak azért, mert nem voltak náluk a papírjaik. A hasára kapott ütésektől Przemyk pár nap múlva belehalt súlyos belső szervi sérüléseibe. Temetése több tízezres tüntetéssé alakult, Przemyk barátja és költő-aktivista édesanyja, Barbara Sadowska pedig harcba kezdtek a bűnösök megbüntetése és hivatalos médiában drogosnak nevezett fiú tisztázása végett. A koncepciós perek és a civilek megfélemlítésének Lengyelországában azonban az igazság nem győzedelmeskedhetett.
A Nem hagytak nyomokat legerősebb és egyben legaktuálisabb részei Jurek és szülei, kiváltképp nyugdíjazott katonatiszt édesapjának, Tadeusz konfliktusának epizódjai. Az érési történetekben fontos szerepe van a fiú és az atya nézeteltérésének, Szabó Istvántól az Apa és Miloš Forman klasszikusa, a Fekete Péter is azt hangsúlyozzák, hogy a fiúnak szakítania kell az apa értékrendjével vagy legalábbis vak követésével, ha a saját lábára akar állni, ha önálló identitást szeretne felépíteni. Jan P. Matuszyński művében az apa kifejezetten az ellenséget, a kommunista rezsimet képviseli, először agresszív (pofozás), majd paternalista módszerekkel (a fia bizalmába férkőzés tettetett kedvességgel és manipuláció révén) akarja a „helyes útra” terelni Jureket, aki így kétszeresen is elnyomott és kiszolgáltatott. Egyrészt a diktatúra, másrészt a család, mint az állami direktíva „közvetlen végrehajtója” terelnék az alázatos alattvaló szerepköre felé a Grzegorztól ugyan idősebb, de még önmagát kereső, szárnyait bontogató fiatal férfit. Míg a nyugati érési történetek (mint a Stranger Things) általában azt hangsúlyozzák, hogy az első nagy kaland vagy krízis megerősíti az egyént, hogy az szilárd lábakon elindulhasson a felnőtté válás útján, addig a Nem hagytak nyomokat éppen ennek az ellenkezőjét mutatja be. Jurek a hozzá képest aránytalanul erősebb diktatórikus rendszerrel és az azt támogató atya hatalmával szembeni harcában csak azt tanulja meg, hogy valójában milyen országban is él: itt nincs jövője, innen – mint Sadowska is javasolja – csak elmenni érdemes. Egyfelől ez adja a történet fájdalmas aktualitását (a kelet-közép-európai országokban ma is nagy arányú a fiatalok elvándorlása), másfelől pedig az, hogy az ideológiai konfliktusok családokat tesznek tönkre, rokoni kapcsolatokat mérgeznek meg. Erős motívum továbbá az érettségié, ami ebben az esetben szintén a jövőtlenség és a kilátástalanság érzetét erősíti. Grzegorz Przemyk a sikeres vizsgája révén formálisan éretté vált, de ebben a rezsimben a fiataloknak elsősorban alázatos alattvalóvá kell „érniük”, ha nem akarják, hogy az életük tönkremenjen vagy a disszidálással hontalanokká váljanak.
A Nem hagytak nyomokat fő problémája, hogy témájából fakadóan túl sokat markol, azaz szinte dokumentarista pontossággal mutatja be, hogyan tusolták el az ügyet és milyen hatalmi játszmák folytak a legfelsőbb politikai körökben, élen a bűnösöket foggal-körömmel védő belügyminiszterrel, Czeslaw Kiszczak tábornokkal. Ám míg a választott történelmi eseményt nagyon hasonló módon feldolgozó Csernobil-minisorozatban működött a több perspektívájú elbeszélés az epizodikus formátum miatt, addig a bő két és fél órás Matuszyński-filmben a politikai manőverek részletezése eltereli a figyelmet Jurek politikai töltetű személyes és családi drámájáról, másrészt még ez a hosszú játékidő is kevés arra, hogy kellő mélységben megismerjük a történteket és utóhatásukat. Pedig ebben a filmben éppen az az izgalmas, hogy egy fiatalember hogyan próbál önálló döntést hozni, felnőttként viselkedni egy olyan társadalomban és családban, ami valójában akkor is gyereknek kezeli az egyént, ha már elmúlt 18 éves.
NEM HAGYTAK NYOMOKAT (Żeby nie było ¶ladów) – lengyel-cseh-francia, 2021. Rendezte: Jan P. Matuszyński. Írta: Kaja Krawczyk-Wnuk. Kép: Kacper Fertacz. Zene: Ibrahim Maalouf. Szereplők: Tomasz Ziętek (Jurek Popiel), Jacek Braciak (Tadeusz), Agnieszka Grochowska (Grażyna), Sandra Korzeniak (Barbara), Robert Więckiewicz (Kiszczak tábornok), Ewelina Starejki (Brzozowska ügyész). Gyártó: Aurum Film. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 160 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/10 19-20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15511 |
