Kránicz Bence
Ali Abbasi fiatalkora Iránjáról mond lesújtó társadalombírálatot, erős műfaji mintákkal, de ízlésproblémáktól nem mentesen.
Nincs még egy olyan thriller a műfaj újabb klasszikusai között, amelynek hatása több mint negyedszázaddal elkészülte után is olyan eleven és egyértelmű lenne, mint a Hetediké. Ráadásul David Fincher filmjére nemcsak Hollywoodban támaszkodnak – erről legutóbb a gothami atmoszféra megteremtéséhez és a küldetéstudatos sorozatgyilkos profiljához is onnan merítő Batman tanúskodott –, hanem az európai művészfilmben is. Az Iránban nevelkedett, húszéves korától Dániában élő Ali Abbasit ugyanis feltehetően a Hetedik ihlette a Szent pók éjsötét város- és világképének, illetve a messiási szerepben tetszelgő, elmebeteg gyilkos alakjának megrajzolásában. Legizgalmasabb megoldása, hogy e klisévé kopott műfaji paneleket nem modellszerű, posztmodern purgatóriumban rendezi el (mint Fincher), és nem is egy szuperhősfilm stilizált terében, hanem a valósághíven ábrázolt, iráni nagyvárosban, Masshadban. Realisztikus közelítésmódja olyannyira érvényes, hogy a történet alapját az ezredfordulón valóban lezajlott, tizenhat nő életét követelő gyilkosságsorozat adja.
A Szent pók főhőse a prostituáltak meggyilkolásának ügyében nyomozó újságírónő, de Abbasi figyelme sokkal inkább a történet első harmadában leleplezett elkövető felé irányul. Szaíd tisztes családapa, megbízható kétkezi munkás és bestiális sorozatgyilkos, aki éjjelente a város utcáit járva szexmunkásokat csal lépre, hogy aztán saját kendőjükkel megfojtsa őket. Számára ez rítusértékkel bír, a kendő ugyanis a perzsa nők tisztességének jelképe. Szaíd értelmezésében viszont áldozatai, erkölcstelen munkájuk miatt, olyan mértékben bűnössé váltak, hogy halált érdemelnek. Miután Rahimi, a teheráni riporter – avíttas thrillerközhellyel – prostituáltnak álcázza magát, a férfi rendőrkézre kerül. A történet valódi tétje, hogy milyen igazságszolgáltatás vár Szaídra, akinek rémtetteit a közvélemény jelentős része helyesli, Rahimi kollégája szerint pedig a gyilkos csak elvégezte a munkát, amihez a rendőröknek nem fűlt a foguk.
Az író-rendező tehát a nők jogait sárba tipró, bigottan vallásos iráni jogrendszerről közül lesújtó kritikát, mintegy magyarázva, miért hagyta el a hazáját (a történet az idő tájt játszódik, amikor Abbasi Dániába emigrált). Látlelete megfogalmazásában a szatíra eszközeit is használja, filmjének hangnemkeverése ugyanakkor alapvető ízlésproblémákat vet fel. Miközben a szerző nyilvánvalóan a megölt prostituáltak oldalán foglal állást, mégis öncélú látványossággá formálja meggyilkolásukat. Sőt, egy jelenetben egyenesen nevetségessé teszi a borzalmakat, amikor Szaídnak nehezére esik levonszolnia a lépcsőn egy testesebb nő hulláját. Ezzel összefügg, hogy a hősnő karaktere bántóan kidolgozatlan, a világias gondolkodású Rahimi funkciója kimerül annyiban, hogy képviselje a film nézőinek pozícióját – ezért is meglepő, hogy a cannes-i zsűri éppen Zar Amir Ebrahimi játékát tartotta díjra érdemesnek.
Abbasi tabusértések iránti vonzalma két korábbi nagyjátékfilmje, a szörnygyermek születéséről szóló – a Rosemary gyermekét és az Óment megidéző –, Shelley című horror, illetve a városi fantasy alműfajában figyelemre méltó leleményességgel tájékozódó Határeset alapján is világosan látszik. Zsánerfilmekről beszélünk, holott a rendező az európai fesztiválok kedvence: a Shelley Berlinben debütált, a Határeset a cannes-i „Un certain regard” szekciót nyerte, a Szent pók ugyanott az Arany Pálmáért versenyzett. Abbasi társadalmilag érzékeny, olykor kifejezetten kritikus alkotói attitűddel közelíti meg az erős műfaji mintákat, és az exploitation nyersességétől sem riad vissza, amint ezt a Shelley gore-szekvenciái és a Határeset trollszexjelenete után most a Szent pók is nyomatékosítja. Ám amíg az előző film valóban érzékeny portréját nyújtotta különc hősnőjének, addig az új rendezés a publicisztikus hevületű társadalomkritika kedvéért éppen az árnyalt jellemábrázolásról mond le. Enélkül megmarad a műfaji és művészfilmes sablonoknál: a Szent pók lezárásában a Hetedik John Doe-ja átadja a stafétabotot a Benny videóját újraforgató, kisiskolás fundamentalistáknak.
SZENT PÓK (Holy Spider) – svéd, 2022. Rendezte: Ali Abbasi. Írta: Ali Abbasi és Afshin Kamran Bahrami. Kép: Nadim Carlsen. Zene: Martin Dirkov. Szereplők: Zar Amir Ebrahimi (Rahimi), Mehdi Bajestani (Saeed), Arash Ashtiani (Sharifi), Alice Rahimi (Somayeh). Gyártó: Profile Pictures / One Two Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 117 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/10 35-36. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15506 |
