Pethő Réka
A misztikus hangulatú, veszélyes lápvidék a félelmekkel és bizonytalansággal teli kamaszlélek hű tükre.
Elszigeteltség, önállóság, babona és persze kirekesztettség: az Egyesült Államok déli részeinek lápvidéke, a bayou kedvelt választás a filmkészítők körében. A festői táj alkalmat ad a zárt közösségek dinamikájának megjelenítésére, otthonosabban mozognak itt a hiedelmek és a misztikum, és persze az ember magára utaltsága kiváló szimbóluma a felnövéstörténeteknek – amely a különféle túlélő-kalandfilmek (A lápvidék harcosai, Lőj a vadászra, Tökéletes célpont) mellett a mocsárvilág legkedveltebb műfaját jelenti Hollywoodban.
*
A bayou-filmek egyik híres, korai példája 1948-as Louisiana Story: a dokumentumfilmnek álcázott fikciós történet egy olajfúró társaság megbízásából készült el. Célja az volt, hogy népszerűsítse a vállalat tevékenységét, akik ebben az időszakban fedezték fel, milyen gazdag a terület olajban. Szerették volna legyőzni a helyiek ellenérzéseit munkájukkal kapcsolatban, hiszen az ő engedélyükre volt szükség, hogy végezhessék óriási haszonnal járó tevékenységüket. Robert Flaherty szépelgő alkotásában az olajfúró vállalatok munkásai megérkeznek a területre, elvégzik a munkájukat, ugyanolyan érintetlenül hagyják a természetet, mint ahogy találták, és közben gazdaggá teszik az itt lakókat.
Főhőse egy kisfiú, akinek a családja épp a történet elején írja alá a szerződést a társasággal. A munkálatok kedves, mosolygós hangulatban zajlanak, a fiú, aki a természet gyermekeként csónakjából halászgat, barátjával, a mosómedvével játszik, kalandnak éli meg az olajfúró érkezését, és boldogan lézeng a munkálatok körül, ahol persze örömmel fogadják. Dolguk végeztével a munkások távoznak, a család számolja a pénzt, és mindenki örül. Szépen fényképezett képsorokon ismerhetjük meg a vidék élővilágát, amelyben látszik, hogy az ember épp ugyanolyan apró eleme az ökoszisztémának, mint bármelyik madár, vagy épp a minden itt játszódó filmben visszatérő aligátor.
Az olaj említés szintjén általában megjelenik a környéken játszódó játékfilmekben is, de többnyire kevésbé lelkesen: a Félénk emberek egyik hősének kétfejű teknőse olyan különlegesség, amire csak az olajfúrások óta látni példát. Andrej Koncsalovszkij 1987-es alkotásában a lápvidéken élő család életét ezen kívül nem befolyásolja a változás, otthonuk érintetlen marad és elszigetelt a civilizációtól, minden értelemben. Az anya és a kamasz, fiatal felnőtt gyermek kapcsolata áll a középpontban a két család napi valóságának párhuzamba állításával.
A lápon élő Ruth és a városban újságíróként dolgozó Diana is egyedül neveli gyermekét. Előbbit 12 évesen választotta ki feleségének Diana törvényen kívüli életet választó, a lápon kolóniát létrehozó nagybátyja. A természeti csapások után nehezen lakhatóvá váló vidékről a legtöbben elvándoroltak, a férfi halála után az egyedül maradó Ruth tart ki négy fiával. A nő számára mintegy hitvallásként jelenik meg a lápi élet fenntartása, gyermekei számára megtiltja a távozást. Diana ezzel szemben a városi életben kerül szembe kamasz lányával, aki önmaga definiálásának korszakában nem a legjobb irányba indult el.
Mindkét család számára Diana-ék lápra tett látogatása hoz fordulatot, a külső impulzus hozza felszínre a problémákat. Ruth belátja, hogy az általa képviselt életforma nem fenntartható, családja kizárólag az ő hatalma és az általa teremtett kultikus szellem-apa miatt működik együtt. Sajátos kívülállóságukat hangsúlyozza a térséghez kapcsolt misztikum jelenléte. Ruth tagadja férje halálát, és a gyerekek valamennyire el is hiszik, hogy apjuk létezik és folyamatosan látja őket – az iránta érzett félelem vezeti a cselekedeteiket. A szellem-apa azonban nem csak a fiúnak, de a vendégként érkező Diana-nak is megjelenik egyszer. A különleges találkozásokra létezik racionális magyarázat is, lehet hallucináció is, de mindenképp szimbolikus, hogy a városból érkező és teljesen szkeptikus Diana is találkozik a szellem-alakkal.
A lápvilág misztikuma az 1997-es Eve öröksége című filmben már markánsabb motívummá válik, amelyben főhősünk, a tíz éves Eve nagynénje látó – mint oly sokan a családban, beleértve Eve-t is. A 14 éves nővére és 8 éves öccse mellett élő vadóc kislány már eljutott abba a korba, hogy érzékelje, apja és a házastársi hűség nem kibékíthető fogalmak, és mindez fájdalmat okoz az anyjának. Ám amikor nővére lelkét sebzi meg az orvos édesapa, Eve a mágiához fordul. Habár a film egyik oldalról tényként kezeli a természetfelettit – a nagynéni látomásai valódiak –, az apa halálakor jelentősége sokkal inkább szimbolikus. A férfit nem fekete mágiával öli meg a kislány, hanem azzal, hogy szeretője férjének figyelmét felhívja a viszonyra.
A jelentősége annak van, ahogy a kislány – nagyon szélsőséges példán okulva – korán megtanulja, hogy a tetteknek következménye van, és egy döntés meghozatala során figyelembe kell venni minden nézőpontot. A történet Eve narrációjával indul, aki bejelenti: „10 éves voltam, amikor megöltem az apámat…”, így már tudjuk, hova fog kifutni a próbálkozása. A család mindennapjait figyelve megtudjuk, hogyan jut el Eve odáig, hogy az apja ellen fordul. Bár az utolsó lendületet épp nővére kétes bizonyosságú története adja, a kislányban folyamatosan épül az a gyűlölet, ami végül az apa elárulásához vezet.
*
Miután az ezredfordulón a bayou sokszínű mesevilága előtérbe került az amerikai filmekben (A hercegnő és a béka, Labou, A messzi dél vadjai) az utóbbi néhány évben két népszerű felnövéstörténetnek is a láp adta a hátteret a mozivásznon. A 2019-es Mogyoróvaj Sólyom egy fiatal, Down-szindrómás fiú története, akit szülei magára hagytak és idősek otthonába adtak. Zak azonban nem ezt az életet akarja élni, elszökik, ugyanis vágya, hogy pankrátor legyen. Menekülés közben Tyler-rel hozza össze a sors, aki bátyja elvesztése óta magára maradottan bolyong a lápon, illegális rákászatból igyekszik fenntartani magát. Együtt indulnak útra saját céljaik felé, amely során Zak bebizonyítja a külvilágnak is, hogy helytelen őt azokkal az előítéletekkel megközelíteni, amivel mindenki fordul felé. A láp ismét a civilizáció rendjén kívül helyezkedés szimbóluma Tyler Nilson és Michael Schwartz szeretetteli alkotásában.
Hasonló módon a kívülállás színtereként, bár egy sötétebb történetben ábrázolja a lápvilágot a Delia Owens sikerkönyvéből készült Ahol a folyami rákok énekelnek. Egyfelől a kirekesztettség szimbóluma, ugyanakkor a főhősnő Kya számára az otthont és a biztonságot jelenti. Miután agresszív apja elől az anyja majd az összes testvére elmenekül, végül maga a férfi is eltűnik, a kisgyerek Kya egyedül marad a lápvidéken álló házban. Megtanul gondoskodni magáról, és kiismeri magát a vidéken, ami mindent megad számára, amire vágyik. Mialatt felcseperedik, az élővilág tanulmányozása hobbiból hivatássá válik, majd egy gazdagon illusztrált könyvet készít róla. Ezúttal az anyagi függetlenség katalizátoraként jelennek meg az olajtársaságok: Kya-t korábban nem érdekli a pénzkereset lehetősége, de amikor kiderül számára, hogy elvehetik otthonát a nagyvállalatok, ha nem rendezi a fennálló adótartozást, elküldi publikálásra a munkáit.
Ez az egyetlen dolog, ami a lány létmódját a civilizációhoz köti, egyébként teljesen a saját szabályai szerint, mintegy törvényen kívüliként él. Az egyetlen dolog, amellyel meg kell küzdenie, az a magány. Amikor barátja és később szerelme, Tate elhagyja a lápot, újra egyedül marad. Elszigeteltsége sebezhetővé teszi, és védtelenné válik a hozzá közeledő férfival szemben, aki bár a civilizációban él, ottani életéből kiszakadási lehetőséget lát Kya-ban. A lány rájön, hogy Chase kettős életet él, le akarja zárni ezt a kapcsolatot, a férfi azonban nem hagyja.
Delia Owens regényében szépen kirajzolódik Kya érzelmi világa, amit Olivia Newman nem igazán tudott vizuálisan megjeleníteni az adaptációban. A film mindössze az események hű visszaadása marad egy olyan történetben, ahol nem a cselekmény a legfontosabb elem, az mindössze teret ad annak a belső világnak a megjelenítéséhez, amelyet Owens olyan különlegesen ábrázol. Fókuszba kerül viszont a kirekesztettség, a környékbeliek gyanakodva néznek a lányra, pusztán azért, mert máshogy, máshol él, mint ők.
*
A láp tehát, ahol olyan markánsan jelen van a természet, és az ember ennek részeként, az élővilággal együttműködve tud létezni, alkalmas közegnek bizonyul a felnőttéválás allegóriájaként való megjelenítésre. Szimbolikus tere tud lenni annak a zárt közegnek, amely körülvesz és erősen alakítja egy kamasz személyiségfejlődését. Ezzel párhuzamosan pedig alternatívát mutat a hagyományos társadalmi rendbe beilleszkedésre, ábrázolva azt is, hogy ez mindig kirekesztettséget is jelent.
A láp esztétizált világként jelenik meg a Louisiana Story áldokumentarista olaj-reklámfilmjében, a civilizációból való kivonulás és törvényen kívüliség szimbólumaként a Félénk emberekben. Ez utóbbi alkotás kihasználja a vidék sajátos atmoszféráját, mely teret enged a misztikumnak, amit aztán az Eve öröksége használ ki igazán. A Mogyoróvaj Sólyom esetében ismét a hagyományos társadalmi rendtől való eltérés allegóriája, ahogy az Ahol a folyami rákok énekelnek történetében is, ahol romantikusan ábrázolva látjuk a saját szabályaink által élt élet koncepcióját.
AHOL A FOLYAMI RÁKOK ÉNEKELNEK (Where the Crawdads Sing) – amerikai, 2022. Rendezte: Olivia Newman. Írta: Delia Owens regényéből Lucy Alibar. Kép: Polly Morgan. Zene: Mychael Danna. Szereplők: Daisy Edgar-Jones (Kya), Taylor John Smith (Tate), Harris Dickinson (Chase), David Strathairn (Milton). Gyártó: Hello Sunshine / 3000 Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 125 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/10 121-14. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15501 |
