rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Kritika

Ruben Östlund: A szomorúság háromszöge

Szatíra a parton

Kovács Kata

Östlund Arany Pálmás, polgárpukkasztó szatírája.

 

Míg legutóbbi filmjeiben a nyugati kapitalizmus értékválsága a felsőközéposztály kiégettségén (a pályán áttörést jelentő Lavina) és a művészeti elit magatehetetlenségén (A négyzet) keresztül látszott kiütközni, Östlund ezúttal egy az egyben felvállalja legfontosabb ihletforrásainak kritikáját, és a digitális kultúra, valamint az éktelen luxus debilizáló hatását emeli új mozija középpontjába. A szomorúság háromszögének célkeresztje a civilizált világ és a társadalmi szerepek kiüresedésére mutat, a rendező fő motívumai, témái (a felelősségteljesnek látszó hősök tökéletes gyermetegsége és éretlensége, az ebből fakadó helyzetek abszurditása vagy épp természet és a civilizáció szembeállítása, a csoportos pszichológiai kísérletnek is beillő szituációk) variálódnak benne. A három egységre tagolódó szerkezetben – amelyre a cím ugyanúgy utal, mint a modell főszereplő két szemöldöke között megjelenő, egyesek szerint botoxért kiáltó ráncaira – az első fejezet a főszereplő párt mutatja be, elsősorban egy tűpontosságú éttermi jeleneten keresztül, ahol parázs vita lobban közöttük a cechre vonatkozóan. Az Utódlás világát megidéző második felvonásban egy luxusjacht közönségét ismerjük meg a rendező jellegzetes tablóstílusában (ez a fejezet csúcsosodik ki a sok helyen emlegetett, csömörfilmes nagyjelenetben), majd a reality TV és a magasművészet különös szerelemgyerekeként feltűnő harmadik részben a hajótörés túlélőinek lakatlan szigeten töltött napjait, a társadalmi hierarchia újraosztásának folyamatát követjük nyomon.

Minthogy Östlund korábbi filmjeinek inspirációját is gyakran a különböző videóoldalak adták, nem meglepő, hogy ezúttal szókimondóvá válik a digitális szcénával kapcsolatban, és egy minden csórósága mellett is kirakatéletet élő influenszer párt választ a főszerepre: a modell Carlt (Harris Dickinson valószínűleg ezzel a szereppel robban be) és az Instagram-hercegnő Yayát (Charlbi Dean). A szomorúság háromszögének titka, hasonlóan a Lavináéhoz – amellett, hogy a szereplőkön itt is túlméretezett kabátként lógnak a magukra vállalt társadalmi szerepek – olyan részletekben rejlik, mint amilyen ennek a lánynak a neve: maga a karakter éppen olyan butácska és fecsegő, mint a név. Östlund rendszerint olyan regisztert választ történeteinek, amelyből könnyedén kiemelheti a benne résztvevők ostobaságát, felületességét és ürességét, és úgy űzhet gúnyt belőlük, hogy az egyik pillanatban még megnevetteti a nézőt, a másikban már torokszorító pillanatokat szerez neki. Ezzel a filmmel az eddigieknél is nyíltabban vizsgálja az egyéni és a közösségi terek, célok és érdekek összecsúszását, a már-már közhellyé alacsonyodott lakatlan sziget-szituáción keresztül demonstrálja a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás lehetetlenségét és az egyes résztvevők törvényszerű elállatiasodását.

Az influenszerek és szupergazdagok azonban jóval távolabb állnak tőle, mint a tépelődő értelmiség és a középosztálybeli családosok (a film szereplői közül talán a Woody Harrelson játszotta kapitány a legjellegzetesebb Östlund-figura, holott epizódszereplő), így aztán maga a film is javarészt önismétlés és társadalmi szatírák utánérzése (például A négyzet botrányjelenetének dramaturgiáját követi a mostani film is, ám mintha ugyanazt mondaná, csak más közegben), a nézőben mégis erőteljes, fenyegető érzést kelt, hiszen kénytelen magára ismerni. Östlund frissen elnyert, valamint korábban A négyzetért kapott Arany Pálmája, összességében pedig az, hogy Cannes és egyben a szélesebb közönség is felfedezte magának, betudható annak, is, hogy utóbbi három filmjében közérthető, letisztult, jelen esetben még televíziós formákat is megidéző filmnyelvvel fogalmaz, szerzői kézjegye pedig elsősorban a szélsőségesen abszurd helyzetek, karakterek ábrázolása terén érhető tetten. Kevesen mondhatják el magukról a kortárs rendezők közül azt, amit ő: stílusa, gegjei akkor is lehengerlőek, ha önmagát ismétli.

 

A SZOMORÚSÁG HÁROMSZÖGE (The Triangle of Sadness) – svéd, 2022. Rendezte és írta: Ruben Östlund. Kép: Fredrik Wenzel. Szereplők: Harris Dickinson (Carl), Charlbi Dean (Yaya), Woody Harrelson (Smith), Dolly De Leon (Abigail), Zlatko Buric (Dimitrij). Gyártó: Plattform Produktion / Essential Films.  Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 149 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/09 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15476

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -