Gerevich András
A queer-szekció szinte mindegyik filmje drámai és melankolikus hangvételű, beteljesületlen kapcsolatokat állít a középpontba.
Marilyn Monroe-t imitáló transzvesztita, intimgyantázás, szájból szájba csorgatott sör a tengerparton, rizsporos paróka, a lépcsőházban lehajított hímes tojás, repülő trambulin és Juszt László, mint pszichoterapeuta, megannyi meglepetés, motívum és szimbólum. Idén ismét gazdag és sokszínű válogatást nézhettünk meg a Friss hús rövidfilm-fesztivál LMBTQ (leszbikus-meleg-biszexuális-transzszexuális-queer) szekciójában, kimondottan erős filmeket többféle műfajban, helyszínen, korban, különféle kérdésfelvetéssel járva körül a heteroszexuális világon túli érzelmek és vágyak kihívásait és küzdelmeit. A három magyar kisfilm mellett egy német, francia, bolgár és amerikai alkotást válogattak be az összeállításba. Mégis sok a közös ezekben a filmekben, ami talán részben a kurátori koncepció, részben a domináns közhangulat eredménye. Szinte mindegyik film drámai és melankolikus hangvételű, beteljesületlen vagy feszült kapcsolatokat állít a középpontba, és többségük a kamaszkori és ifjúkori identitáskeresés és felvállalás nehézségeit dramatizálja. Persze a generációs fókusz nem véletlen, mivel maga a kisfilm, mint formátum, általában pályakezdő rendezők ugródeszkája, a szekcióban mindegyik film alkotója harminc éves kor alatt van, a pálya elején, saját korosztályuk és élettapasztalatuk adja a témát, másfelől, talán a queer filmművészetre általában elmondható, hogy a kamaszkor és a coming-out a visszatérő legfontosabb téma, hiszen ez a konfliktusokkal és gyötrelmekkel teli életkor a leggazdagabb drámai alapanyag.
A német Jonathan Berlin Augusztus című alkotása az egyetlen történelmi film, kosztümös dráma, ami a francia forradalom után, 1790-ben játszódik. Két nemesi származású kamasz elszökik otthonról, hogy megkóstolhassák a szabadság ízét, és egymást. A bujkálás rövid ideje alatt a felvilágosodás eszméiről beszélgetnek: mi az egyenlőség és az igazságosság, mit tennének kiváltságos pozíciójukban. Egyszerre próbálják megérteni és meghatározni saját társadalmi szerepüket és barátságuk természetét. A válogatásban ez az egyetlen beteljesült szerelem, de sajnos ők sem lehetnek együtt boldogok: miután elkapják őket, csak titkos levelezésen keresztül tudnak kapcsolatot tartani, de sem optimizmusuk, sem érzelmük nem törik meg, emiatt is tanulságos a mai közönség számára ez a gyönyörűen fényképezett, költői hangvételű film. Hasonló korú, tizenöt éves fiúk történetét meséli el Maxime Hermet Summer friends című filmje, de ez már a jelenben játszódik a francia tengerparton. Érdekes hasonlóság, hogy a meztelenség mindkét kisfilmben úszás közben mutatkozik meg, különben egy-egy csóknál a hét filmből egyik sem mutat többet. A Queer Dreams szelekció egyik alkotása sem mutatja be nyíltan a testi aktust, a filmek többsége csak sejtet vagy sugall – talán a kurátorok nem mertek többet bevállalni ebben a politikailag nehéz időben, hiszen a nemzetközi palettán nehéz úgy manapság hét queer filmet összeállítani, hogy egyik sem tekinti feladatának a testi szerelem reprezentálását – talán az egészestés filmek többségében ezért sem kerülnek Magyarországon forgalmazásba. A francia film klasszikus témát vesz alapul: egy közeli barátságról szól, amiben a fiatalabb srác titokban szerelmes a barátjába, és amikor annak érdeklődését felkelti egy nő, a fiú néma vallomást tesz, szájon csókolja a másikat, de a szerelem nem kölcsönös, a baráti kötődés viszont elég erős, hogy ezt is elbírja, az elutasításnál erősebb az elfogadás.
A válogatás talán legeredetibb alkotása Antonio Marziale amerikai filmje, a Starfuckers, amit a Berlinale és a Sundance fesztiválon is sikerrel játszottak. Ez a film egyszerre thriller, majd a dráma és komédia eszközeivel is dolgozó transzvesztita performansz, ami noir hangulattal indul majd átfordul campbe. Egy sikeres és gazdag hollywoodi filmrendező fiatal feltörekvő színészeknek nagy szerepeket ígér, majd kihasználja őket saját perverz fantáziájának eljátszásához. Marziale maga alakítja az egyik szereplőt, a Marylin Monroe-t is eljátszó átvert színészt, akinek bosszúját dolgozza fel a film. Meglepő, hogy a válogatásban az a két film, ami nem csak fiatalok feltárulkozásáról szól, hanem idősebb meleg férfit is behoz a történetbe, ott ők a szexéhes ragadózót, a veszélyforrást képviselik, és csak a fiatalabb fiúk szemszögén keresztül bontakozik ki a karakterük.
A bolgár Szlava Dojcseva Tojáshéj című filmje közelebb áll a magyar valósághoz: nemcsak a kommunista években felhúzott egyen lakótelepek és lepukkant vonatok emlékeztetnek a magyar tájra, de a központi probléma, a homofóbia, az el-nem-fogadás, a szülő-gyerek gender-konfliktus is meghatározó a kelet-közép európai régióban. A leszbikus pár nem töltheti együtt a húsvétot, mindketten külön-külön a saját családjukat látogatják meg, nem vihetik haza a társukat. A főszereplő kapcsolata apjával nyomasztó és feszült, de összeköti őket a közös munka, a tűzifa behordása, és a kényszeredett csendet rögtönzött játékos rigmusokkal oldják fel. Egész jól egymásra hangolódnak, amíg nem kell a lényegről beszélni, amig minden szó csak a kimondhatatlant leplezi, de amint átlépi a lány a határt, meghívja az apját magukhoz, az feszült némasággal felel. A festett tojás egyszerre az újjászületés és a törékenység jelképe, a film központi témája az elutasítás, az előítéletek által tönkretett szülő-gyerek kapcsolat, a hangulata melankolikus, de nem reményvesztett. A film bolgár bemutatóját egy szélsőjobboldali tüntetés követte – kisfilmnek régen lehetett ekkora hatása.
Idén a magyar queer filmek is erősek voltak. Bagossy Júlia kisfilmje, A kutyák nem esznek füvet nyitotta a blokkot, kedves, naiv film, erős képekkel, de nem feltétlenül meggyőző történettel. Egy rövid, jó hangulatú közös séta után a főszereplő úgy belehabarodik egy idegenbe, hogy terápiába kényszerül, ahol az öngyilkosság gondolatával is eljátszik, és még az éjjeli beszélgetései istennel is az idegen nőről szólnak. Kungl Zsigmond filmjében, Nem mentem el apám temetésére, lefekvéskor imát mond el a főszereplő. Meglepő, és valószínűleg a jelenlegi magyar korszellemet tükrözi, hogy három magyar queer kisfilmből kettőben is megjelenik az istenhit, illetve az ima. Kungl filmje jól ábrázolja mélységeiben a kaotikus érzelmeket, a friss és nyers, feldolgozatlan gyászt. A főszereplő Vilmos (Németh Áron Valentin) elveszetten bolyong saját érzelmei zűrzavarában, igaz rá a jó magyar mondás, azt sem tudja magáról, fiú-e vagy lány, ahogy részegen kikezd nővel és férfival egyaránt, míg egy meleg férfi lakásán majd ágyában nem találja magát. „Kinek akarsz hazudni?” kérdi az anyja a telefonban, holott annyira el van veszve a gyász súlya alatt, maga sem tudja, mi az igazság. Szintén nagyon erős és talán a legbátrabb film, a közönségdíjat is elnyerő Alba Vulva, Vermes Dorka alkotása. Már az is merész, ahogy a több helyszínen játszódó filmben (utca, jógaterem, öltöző, kozmetikus) csak nők szerepelnek, olyan világ ez, ahol a férfiak csak távoli veszélyforrásként léteznek. Edina (Homonnai Katalin) nem tudja túltenni magát azon, hogy szakított vele a barátnője. A film fő jelenete egy intimgyantáztatás, amiben a valóság több szálon is párhuzamba kerül: a testi fájdalom tükrözi a lelki kínlódást, és az ügyesen megírt párbeszédben az elhagyott, terhes kozmetikus traumája rímel a főszereplő saját elhagyatottságára, úgy beszélnek párhuzamosan heteroszexuális és homoszexuális kapcsolatról, mintha ugyanarról beszélnének. A film őszintén és bátran meri felmutatni a középkorú női testet a maga leplezetlen szépségében.
Kinek akarsz hazudni? Mindegyik filmre elmondható, hogy fel akar mutatni valami személyes igazságot az élet valóságából, a heteroszexualitáson túli élet érzelmeiből, vágyaiból és traumáiból, mindegyik őszinte párbeszédre hívja a közönséget.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/09 44-46. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15469 |
