rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Könyv

Filmtekercs: Tíz a huszonegyből

Rajongói portrék

Fekete Tamás

A Filmtekercs első nyomtatott kiadványa nem úttörő vállalkozás, de hiányosságai ellenére is bőven tartalmaz egyedi észrevételeket.

 

A 2006-ban indult filmes site, a Filmtekercs 15 év után érezte úgy, hogy nyomtatott formátumban, kötetbe összegyűjtve is az olvasóközönség elé áll. Az általuk bejárt út ismerős lehet, a Mozinet, majd a Prizma is online megjelenésként indult, igaz, mindkettőjüknél megelőzte egy (hol rendszeresebb, hol szabálytalanabb időközönként utcára kerülő) periodika is az első könyv megjelenését – előbbi pedig a Filmtekercs alapításának évétől már a magyar piac egyik legmegbízhatóbb minőségű filmforgalmazójaként is képviselteti magát a szakmában.

A most kiadott, Tíz a huszonegyből című kötet 10 rövid portrét tartalmaz, kortárs rendezőkről, a weboldal hét szerzőjétől (akik nevét érdemes lett volna feltüntetni a Tartalomjegyzékben is, nem csupán az írások alján). Az összeállítás legfőbb szempontja az volt, hogy ismert, közkedvelt és jól felismerhető, egyedi stílusú művészek kerüljenek be, és hogy olyan szerző készítsen róluk karrier-összegzőt, aki számára valamiért különösen kedves az adott illető. 

A kötetben szereplők névsorát tekintve dicséretes, hogy a szerkesztők (óvatosan ugyan, de) ki mertek mozdulni az angol nyelvterületről, és Bong Joon-ho és Paolo Sorrentino mellett helyet kapott az anime-rendező Hosoda Mamoru is. Greta Gerwig szerepeltetése viszont, bármilyen szimpatikus is személye, épp ugyanúgy, mint eddigi életműve, kissé indokolatlannak érződik; eddig mindössze két filmet jegyzett saját, teljes jogú rendezőként, és talán elhamarkodottan került be azok mellé, akik pályájukat szinte kivétel nélkül megkezdték már az ezredforduló előtt (különösen, hogy jövőre érkező Barbie-ja után már kiérleltebb képet kaphatunk látásmódjáról és adaptációs módszereiről). Amennyiben mindenáron szempont volt, hogy a nagy mértékben még ma is férfiak által dominált szakma képviselői közül egy nő is kerüljön be a válogatásba, érdemes lett volna a jóval terjedelmesebb ouevre-vel és látásmóddal bíró Kathryn Bigelow-t, Jane Campiont, vagy esetleg a nálunk sajnálatosan kevesek által ismert, ám máshol kultusszal övezett Kelly Reichardtot választani. 

A vékony, alig 180 oldalas kötet terjedelméből könnyen kiszámolható, hogy egy-egy rendezővel átlagosan 15-20 oldal foglalkozik, de Nicolas Winding Refn munkásságát mindössze 12 oldalba tömörítették. Ebből következik, hogy egyes alkotások esetenként csupán említés szintjén kerülnek elő – Paul Thomas Anderson bemutatkozása, az 1996-os A szerencse zsoldosai például mindössze egyetlen, hárommondatos bekezdést kapott. Az viszont már megkérdőjelezhető aránytalanság, hogy Iñárritu reklámjai akkora, vagy éppen nagyobb terjedelmet kaptak, mint például a Birdman – legyen bármennyire is tudatos a szándék, hogy a kisebb és kevésbé szerzőinek szánt darabok is a reflektorfénybe kerülhessenek.

Amilyen változatos az egyes szereplők pályaképe, munkássága és stílusa, legalább annyira sokszínű a portrék jellege is, ám sajnos nem csupán megközelítésükben, hanem mélységükben is. Néhány írás fontosabbnak érzi a nézői és kritikai fogadtatás ismertetését, a díjak megemlítését, mint a mélyebb elemzések elvégzését. Némileg közelebb kerülünk a rendezőhöz, amikor műfaji váltásairól, az adott zsáner szabályainak használatáról, vagy éppen képi világáról olvashatunk, ám legtöbbször itt is hiányzik az igazi mélyfúrás. A kötet legsikerültebb írásai éppen azok, ahol bizonyos témák, motívumok és a szerzőiség szempontjából közelítenek egy-egy életműhöz – ilyen többek között a Paul Thomas Andersonról, Christopher Nolanról vagy Paolo Sorrentinóról szóló fejezet. Utóbbi amúgy a leghosszabb terjedelmű írás is, így még szembetűnőbb, milyen jót tett volna a könyvnek a nagyobb oldalszám.

Végezetül sajnos meg kell említeni, hogy az alaposabb korrektori munka is hiányzik: az idegen nyelvű címek és nevek feltűnő pontatlansága mellett néhány tárgyi tévedés (a Grand Budapest Hotel évszáma 2017 a filmográfiában, a Cure frontembere pedig nem John, hanem Robert Smith) is akad, sőt pár magyartalan mondat is becsúszott. A könyv azonban hibáival együtt is bőven tartalmaz érdekes meglátásokat, és őszinte rajongása is jól áll neki. Várjuk a reménybeli további 11-et, remélhetőleg nagyobb terjedelemben.

 

Filmtekercs, 2021.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/09 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15468

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -