Hegyi Zoltán
Akinél a Bereményi-élmény még hiányzik, Papp Gábor Zsigmond portréfilmjéből ízelítőt kaphat belőle.
Sokan voltunk kevesen, akiket kamaszkorunk legszebb nyarain félig-meddig az utca nevelt és a mozi. Nem mintha a család és a környezet nem játszott volna komoly szerepet az edukációban, de az nem volt mindig elég kalandos. Az utcaképhez és a mozikba való bejutáshoz pedig szorosan hozzátartoztak a nagyobb fiúk. A nagyfiúk. Akár régebben a Corvin közben, vagy éppen a Széna téren. Aztán meg azok, akik már ott voltak Zágrábban a Stones-on. Jugóban. És a capuai fiúk. Tizenhat éves koromban számomra a Bereményi Géza ismeretlenül is ilyen srác volt. Akkor jelent meg első regénye, a Legendárium. És a szerzőnek komoly legendája volt a városban, ahol éltem. A könyvet mégsem ott olvastam, hanem a Balatonnál, miután alaposan kiszellőztettem a portásfülkét a váltótársam, Pista bácsi után. Azon a nyáron ugyanis kemping-kapusként kerestem a kenyeremet, az öreg pedig Csongor szivart szívott, láncban. Van az úgy néha, hogy az olvasó, különösen, ha tinédzser, úgy érzi egy regény írójával kapcsolatban, hogy na jó, akkor megvan az emberem. Ezentúl majd őt olvassuk. Ekkor már megvolt Salinger és a beatnikek és jöttek sorban a magyarok, csak úgy kapkodtuk a fejünket. Bereményi, Esterházy, Temesi, Hajnóczy, Csalog Zsolt, mind a nagyobb fiúk sorban. Fellazult tételben fogalmazódott meg a világ, holott már kifutottak a hatvanas évek, a hetvenesek meg sapkában jöttek és a tetejébe még itt adatott élnünk. A Legendáriummal két éjszakai műszak alatt végeztem, aztán jött egy korábbi kötet, A svéd király.
Arra az ihletett pillanatra is emlékszem, amikor minden eldőlt. A komód tetején Unitra lemezjátszó (lengyel gyártmány), úgy hullámzott rajta a kölcsön kapott “Levél nővéremnek” című hanglemez, mint a Balaton. És Krakkó felé megyünk, mint minden nyáron még sokáig, hiszen ezért dolgozunk előtte. És az akkor nemrég meghalt apám kalapja az előszobában, a fogason. A szövegeket kívülről fújtuk, valaki megírta helyettünk magyarul és elkezdtünk bereményiül beszélni, hogy pihenésképpen elhelyezzek e helyen egy dokumentarista jellegű alliterációt. Két sztoriról csak jóval később értesülök. Az egyik szerint Bereményi és Szentjóby mennek az utcán, talán a Kossuth Lajoson, amikor a túloldalon felbukkan egy őrült. Ennek a szónak akkoriban kimondottan pozitív kicsengése volt bizonyos körökben, valami olyasmit jelentett, hogy az illető nem idomul, nem illeszkedik befele és így tovább. Az őrültet Cseh Tamásnak hívják, hamarosan megírják Bereményivel az első közös dalukat, “Az ócska cipőt” és menten össze is bútoroznak. A másik meg az, hogy Bereményi Géza egy magas, jóképű, krakéler vagánynak (is) köszönheti, hogy író lett belőle. Azt az őrültet, aki megismerkedésükkor egy fél pár női kesztyűt viselt, amire egy gyémántgyűrűt (szemkápráztató) húzott, Bódy Gábornak hívták. És éppen le akarta csapni Bereményi kezéről a Géza csaját. Kesztyűben. Érzékeljük ugye a helyzet finomságát és komikumát. Daliás idők, na. És alig telik valamennyi a gyorsuló időből és máris és hoppá, a Psychét és az Eldorádót magam a tíz legjobb magyar film közé sorolhatom.
Papp Gábor Zsigmond játékos szellemű portréfilmjében többek közt ezeket a sorsdöntő találkozásokat meséli újra Bereményi, értő beszélgetőpartnere, az Eldorádóban kiskamaszkori alakmását játszó Tóth Barnabás kérdéseire.
A filmet nézve, beugrik az is, ahogy az ember öregszik, úgy mosódnak el az életkori határok a nagyfiúk és a kiscsávók között. Ráadásul, mivel véletlenek nincsenek, a szerencsének és a megfelelő ritmusban kezelt bevonzásoknak köszönhetően utóbbiak még befogadást is nyerhetnek. Lehet Másik János mellett ugrálni a színpadon, Cseh Tamással borozni hajnalig, tátott szájjal hallgatni Bódyt ugyanaddig, bevásárolni Szentjóbynak, mert az Istennek se akar lejönni a hegyről, vagy nézni a Bereményit, ahogy ül a pajtánkban. Kalapban, naná. Mire megvénülünk, kortárssá válunk tehát és ez jó.
Bereményi kalapja – magyar dokumentumfilm, 2022. Rendezte: Papp Gábor Zsigmond. Beszélgetőtárs: Tóth Barnabás. Kép: Lovasi Zoltán. Vágó: Bartos Bence: Zene: Cseh Tamás, Darvas Ferenc, Járai Márk. Producer: Herner Dániel. Kreatív Producer: Csejdy András. Gyártó: Filmworks. 81 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/09 14-15. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15461 |
