Vincze Teréz
Memoria – thaiföldi-kolumbiai-francia, 2021. Rendezte és írta: Apichatpong Weerasethakul. Kép: Sayombhu Mukdeeprom. Zene: César López. Szereplők: Tilda Swinton (Jessica), Agnes Brekke (Karen), Daniel Giménez Cacho (Juan), Jerónimo Barón (Mateo). Gyártó: 185 Films / Anna Sanders Film / Burning Blue / The Match Factory. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 136 perc.
Thaiföld legjelentősebb rendezője, Apichatpong Weerasethakul legutóbbi filmje a 2021-es Cannes-i Fesztiválon a zsűri díját kapta. Nem érdemtelenül, hiszen a film egészen egyedi és varázslatos, kontemplatív hangulatával lenyűgözi a moziban összetett érzéki élményekre vágyó nézőjét. A rendező munkásságát ismerőket annyiban nem éri meglepetés, hogy a legjelentősebb stilisztikai jellemzők közül, melyek állandó szereplői az életműnek, most is jelen van egyfelől a dokumentarizmust idéző keresetlen fogalmazásmód, másfelől a mágikus ismétlések és misztikus történések zavarba ejtő játéka. Ugyanakkor Weerasethakul most először forgatott külföldön (Kolumbia) nemzetközi sztárszínésszel (Tilda Swinton). Az ilyesmi pedig nagyon könnyen sülhetett volna el rosszul – az idegen környezet és nyelv elidegenítő hatása és a sztár lerombolhatja azt a minimalista, naturalisztikus hangvételt, mely a Weerasethakul filmek alaptónusa, melyből aztán – csak rá jellemző módon – zavarba ejtő misztikum bontakozik ki. Ezeket a jegyeket sikeresen őrizte meg, illetve az új közegnek és helyzetnek megfelelően transzformálta a film.
A mű legizgalmasabb
jellegzetessége, hogy lényegében a hangról szól, olyan film, melyben a mozgókép
audiovizualitásában az audio – amit gyakran hajlamosak vagyunk alacsonyabb
rendűnek tekinteni – abszolút elnyeri méltó, és talán mondhatjuk, ezúttal
kifejezetten vezető szerepét. A film drámai módon használja a hangot a néző
érzéki megszólítására, ugyanakkor a történet messze túllép a puszta érzéki
hatáskeltésen: a hangot a történeti emlékezet, Columbia traumatikus múltjának
hordozójává teszi. A hangok mágikus erejének ilyen hangsúlyozása természetesen
következik a rendező stílusából és remekül forr össze a témával. Weerasethakul
alkotása valójában történelmi traumafilm, mely a memória kiemelt fontosságú
eszközeként tekint a hanghatásokra. Azóta azt is megtudtam, hogy az
archeoakusztika – a régészet, antropológia és akusztika tudományát összekapcsoló
kutatási irány valóban létezik, ennek az elképzelésnek tökéletes művészeti
megragadása a thai mester filmje.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/08 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15446 |
