Kovács Patrik
Ambivalens érzéseket kelt az első magyar pandémia-mozi.
Szociográfiai mélységű „pandémia-tanulmányt”,
terápiaértékű traumafeldolgozást hiába is várnánk: a korábban három rövidfilmet
jegyző Zsótér benyomásszerűen felületes, groteszk módon elrajzolt történetei örvén
nem is óhajt nyomasztó társadalmi titkokat megfejteni, inkább csak a
karanténkorszakra jellemző határhelyzeteket lajstromozza. Az egyenként hozzávetőleg
negyedórás sztorik szűkös lakásukban „fogságba esett” átlagemberekről szólnak, kiket
úgy emészt fel lassan a bezártság, akár egy lassú méreg. Az akaratlanul
voyeurré váló néző egymástól elidegenedő szerelmespárokat kukkolhat, tanúja
lehet egy idős asszony szellemi és testi leépülésének, továbbá annak is, hogyan
rabolja el a leküzdhetetlen bűntudat egy tízéves kislány lelkét. Zsótér Dániel és
társ-forgatókönyvírója, Vida Orsolya nem egyéníti az elvont társadalmi típusokat
reprezentáló figurákat, de ennél is súlyosabb probléma, hogy az egyes epizódokat
sem formálják kerekre: nem elég, hogy a történet szinte minden esetben csigatempóban
bontakozik, Zsótérék rendre akkor „vágják el” a cselekmény fonalát, amikor végre-valahára
tetőfokára hágna a bonyodalom.
A Karantén Zóna tehát
megmarad mérsékelten izgalmas impresszió-füzérnek. Egyetlen erőssége a
stílusban rejlik. A rendező valójában a legszélsőségesebb metaforák nyelvén
mesél a karanténkonfliktusokról: a gyanútlan nő szeme láttára hirtelen
megsokszorozódik az épp a konyhában szorgoskodó élettársa, a halott nagypapa egy
plüssállatba költözik, hogy szellemalakban is rajta tartsa a szemét utódain, az
üresfejű Instagram-cicababa észre sem veszi, hogy egy kafkai metamorfózis
következtében szó szerint is elveszíti emberi arcát, az egyedüllétbe
beletébolyodó öregasszony lakása pedig rejtélyes módon „magába szippantja” az
apró tárgyakat. Némely metafora ugyan érzékletes és invenciózus, olykor mégis
úgy érezhetjük, hogy nem elég erős a motivációs kapcsolat a felvázolt
krízisszituációk, valamint azok abszurdba hajló végkifejletei között (e hiányosság
főként az első és az utolsó szkeccsre jellemző). Zsótér a stíluseszközök
tekintetében külhoni inspirációkra építkezett: főként két fantasztikus
elemekkel színesített, társadalomkritikus hangütésű antológiasorozatból, a
méltán híres Alkonyzónából és a Fekete tükörből merített – A
Karantén Zóna szatírája azonban tompább, ötletei enerváltabbak, mint ami a
felsorolt kultszériák átlagára jellemző.
Noha gyakorlatilag
fillérekből készült, a mű vizuális világa nem sejtet amatőrizmust, sőt egy-egy
innovatívabb képi megoldással is találkozhatunk. Az egyes históriákhoz rendre háttérmagyarázatot
fűző, leginkább egy túlvilági kalauzra hajazó narrátorfigura azonban nemcsak
teljességgel felesleges, de úgy intonál, mintha valamelyik huszadrangú
dokureality eseményeit közvetítené. A kiváló színészek (Pásztor Erzsi, Ujréti
László) természetesen nyúlfarknyi szerepeikben is tündökölnek, ám Zsótér Dániel
első nagyjátékfilmje ennek ellenére sem elég meggyőző: az alig több mint hetven
perces játékidő alatt egyszer sem üt igazán szíven a lakásbörtönben rostokoló
hősök szorongása.
A Karantén Zóna – magyar, 2022. Rendezte: Zsótér Dániel. Írta: Zsótér Dániel és
Vida Orsolya. Kép: Dimeth Balázs. Zene: Lennert Van Raemdonck. Szereplők: Pásztor
Erzsi (Ilonka), Ujréti László (Nagypapa), Majsai-Nyilas Tünde (Anya), Krausz
Gergő (Kristóf), Tankó Erika (Lilla). Forgalmazó: HBO. 78 perc.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2022/08 56-56. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15436 |