Gyenge Zsolt
Baglilik Hasan – török, 2021. Rendezte és írta: Semih Kaplanoglu. Kép: Özgür Eken. Szereplők: Umut Karadag (Hasan), Filiz Bozok (Emine), Gökhan Azlag (Serdar), Mahir Günsiray (Muzaffer). Gyártó: Sinehane / Kaplan Production. Forgalmazó: HBO Max. Feliratos. 147 perc.
A harmonikusan archaikus életmódot szétverő modern technológiai vívmányok története egyidős a filmkészítéssel, azonban a török Semih Kaplanoglu a látszólag ebbe az irányba haladó kezdés ellenére sikeresen elkanyarodik az untig ismert dramaturgiától. Törökország pontosabban meg nem nevezett, de minden ízében jellegtelen vidékén irányítgatja családi farmját a középkorú Hasan, mikor épp földje közepébe tervezik állítani a majdani magasfeszültségű vezetéket tartó ormótlan oszlopot. A történet azonban nem a kisembert meghaladó és eltaposó rendszerrel szembeni kudarcra ítélt küzdelemről szól, hanem arról, ahogy a hétköznapok mindennapi szorításaiban vergődő, ügyeskedő, érdemi sikereket is elérő ember szép lassan feléli saját morális tartalékait.
A nálunk is forgalmazott Méz című filmjével Berlinben 2010-ben Arany Medvét nyerő rendező szokásához híven gyönyörű, festői, sőt inkább plakát szépségű képekben fogalmaz, és ennek tudatában is van: az igazán jól sikerült kompozíciókat bőségesen kitartja, mely öntetszelgő gyakorlatnak nem kis része van a majd két és fél órás játékidő kitöltésében. Azonban a filmnek egyik nagy értéke éppen a helyzetek és a gesztusok iránti türelem, a tolakodástól mentes odafordulás, amelyhez elengedhetetlen a hosszan, vágatlanul forgó kamera. És ezzel párosul a képen kívüli térnek ellentmondásos módon, hiányként való jelenléte: hosszú percekig figyeljük a képből kinéző karaktereket, halljuk a mögöttünk, körülöttünk zörgő alakokat, lépéseket, hangokat anélkül, hogy megpillanthatnánk az akciót.
A Hasan útja egy nagyon kiforrott filmnyelvet kissé didaktikusan használó filmes alkotása, ami rendre igazi emberi pillanatokat teremt a vásznon, de néha annyira elragadja az önmaga készségei iránti rajongás, hogy – mint a sután szürreálisra fazonírozott álomjelenetekben – hamis hangot fog. A film leginkább azért emlékezetes, mert keserűen világítja meg, hogy drámai események és helyzetek nélkül is a mindennapi megélhetésért folytatott banális küszködésben mennyi apró kompromisszumot hozunk, mennyi önmagában jelentéktelen visszaélést követünk el. Amelyekre, ha valamely okból őszinte erkölcsi tekintetet kell vetnünk, nem állunk meg önmagunk színe előtt.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/07 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15421 |
