Varró Attila
Kung Fu Zohra – francia, 2022. Rendezte és írta: Mabrouk El Mechri. Kép: Pierre-Yves Bastard. Szereplõk: Sabrina Ouazani (Zohra), Ramzy Bedia (Omar), Eye Haidara (Binta), Tien Shue (Chang). Gyártó: Les Films du Kiosque. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 100 perc.
Noha a Birodalom visszavág legsikeresebb mémje kétségkívül az „Én vagyok az apád!”-pillanat, az amerikai tömegfilm mégis sokkal többet köszönhet Joda mester tört angolságú Jedi-tanfolyamának a Dagobán – amely a 80-as évek közepe óta töretlen lendülettel szaporítja a kicsi, ráncos harcmûvészek háztartási eszközökkel zajló kiképzés-tortúráiba illesztett fejlõdés-történeteket. Legyen szó a bölcs Miyagi senseirõl (Karate kölyök) a teleregény-rajongó Chiun sifuról (Remo) vagy akár Bruce Lee szellemérõl (Karate tigris), ezek a távol-keleti zen-mentorok a köríves fejrúgás vagy ötpontos szívrepesztés titkain túl a nyugati civilizáció individualizmusát kordába szorító közösségi gondolkodás és felelõsségtudat rejtelmeibe is beavatják kamaszlelkû tanoncaikat. Az idei francia verzió – a Kill Bill után szabadon – ismét egy bájos nõi tanítványt helyez a középpontba, ám ezúttal a véres konyhai párharc a történet végére kerül, az antagonista pedig szuperbérgyilkos helyett egy necctrikós asszonyverõ, akinek móresre tanításához a terrorizált nej és anya kénytelen egy vén kínai edzõterem-portástól leckéket venni kung fuból és önbizalomból.
A Kung Fu Zohra nem csupán abban tér el hollywoodi elõdeitõl, hogy a legfõbb tanulság éppen ellentétes irányú (alázat helyett a saját egyéniség megtalálása és megvédése): a JCVD parádés akciófilm-dekonstrukciójával pályát kezdõ Mabrouk El Mechri-t ezúttal is a közelharcok mögött lapuló lelki krízis izgatja jobban – jelen esetben a fõhõsnõ már-már érthetetlen vonakodása attól, hogy kislányával együtt kilépjen a bántalmazó házastársi kapcsolatból. Így aztán az unalomig ismert tréning-klisék legfõbb célja nem a gyõzelemhez szükséges önbizalom elnyerése, inkább a leszámolás az irracionális belsõ félelmekkel a egyedülálló anyaságtól és függetlenségtõl, amelyek elõl épp az imádott wuxia-klasszikusok jelentik a legfõbb menedéket. Ennek fényében még az is megbocsátható, hogy El Mechri elbohóckodja a végsõ leszámolást, karikatúra-ellenféllé alakítva a férjet – Zohra a fináléban inkább magukkal az illúzió-kibúvót jelentõ kantoni opuszokkal küzd meg (ezért is a sok Jackie Chan-hommage), hogy azután hétköznapi szuperhõssé válhasson a stáblista-jelenetre.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/07 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15417 |
