Ardai Zoltán
Ha a Los Angeles-i gettóból néhány aranyszívű, de keménykötésű black magic woman közös bankrablásokra adja a fejét, akkor a szabadságnak ez a kis köre nyilván fiktív, és máris négy filmvonulatot futtat egyetlen csomópontba. A következőket. Csörömpölős-üldözős rablásmozi; zenés race-mozi; a maszkulin mintákat követő női összefogás víg mozija; US-szocreál. A nagy dobás legkevésbé mint szocreál alkotás áll helyt. A művészek, akik elkészítették nekünk ezt a filmet, visszatorpantak a tömegmozgalmi konzekvenciák levonásától. Az itt felléptetett fontolva haladó anyafigura, aki barátnői mellett eljut azok elvéhez, majd végül életét áldozza közös igazukért, minden hihetőséget nélkülöz. Annak idején Gorkij, írói mélypontjára támolyodva is (vagy akár Zarhi, Pudovkin mellett) magaslaton komponált az utódló forgatókönyvszerzőkhöz képest. A Tanítás, amihez az akkori anyát a nagy kerék odahajtotta, rokon a mostani privátkommandós elvvel: minden erőszak az elnyomó reakciótól ered, mely tehát minden erőszakot megérdemel. De az etalon-anyával még nem lehetett csak úgy egy-két adagban benyeletni ezt, így mód nyílt némi komolyabb környezetfestésre.
Race-, illetve nőbandafilmként A nagy dobás megüti a közepeset. Leginkább, mint rablásfilm működik; e mivoltában felmutat innovatív mozzanatokat is, és maradéktalanul eleget tesz a nevezetes átterelő funkciónak. Ennyi üvegrobbanás, csikorgás, motordörej, frecskes lőtalálat végigélvezése után pihegőn, ellágyult mosollyal fordulunk polgártársaink felé.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/06 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1535 |
