Hegyi Gyula
Tíz-tizenöt éve, ha bankrablásról és túszejtésről szóló amerikai filmet láttunk, csak néztünk, mint a moziban. Ami a vásznon pergett, számunkra mindenestül mese volt, formás és elvont történet, amely ugyanolyan távol esett mindennapi életünktől, mint a western, vagy éppen a sci-fi világa. Elképzelni sem igen tudtuk, hogy az amerikai nézőnek a fényes bank a pisztollyal hadonászó túszejtővel ugyanolyan realitás, mint számunkra a zsúfolt és kényelmetlen OTP-fiók a kartonok fölé görnyedő nénikkel. A filmbeli bankrablást elegánsan vagy ügyetlenül kivitelezett gyakorlatnak láttuk, afféle jellegzetes hollywoodi zsánernek, amely mögött felesleges valódi emberek valódi szorongását, és az általános szorongást levezető filmes szórakoztatást látni. Ma természetesen más a helyzet. A szép új világban bármikor előfordulhat velünk is, hogy egy pénzintézetbe belépve valaki pisztolyt szegez a koponyánknak, s ha szerencsénk van, akkor néhány órányi megalázó rettegés és kiszolgáltatottság után esetleg élve távozhatunk a helyszínről. Ma ez a lehetőség mindennapi életünk része, ahogy emelkedetten mondani szokás, a „fejlődés ára”.
Bankrablásban és hasonló erőszakos cselekményekben jól kiképzett, haladó nézőként megfelelő áhítattal nézzük a Két túsz között című Eddie Murphy-filmet is. A főhős rendőrtiszt, akit arra képeztek ki, hogy túszejtések esetén megfelelő hatékonysággal tárgyaljon a bankrablókkal, terroristákkal, a túszok fogvatartóival. Egyik pillanatban megtévesztően kedves velük, aztán a következőben lepuffantja őket. Igaz, időnként túszejtő helyett túszt ér a halálos golyó, de hát ilyen ez az üzletág, nem mentes a szakmai kockázattól. Eddie Murphy vagány, öntörvényű, a halálos veszélyt szerelemmel, szerencsejátékkal és gyermekes érzésekkel elfedő zsarut alakít, akinek még azt is el lehet nézni, hogy kissé lenézi a fehéreket. (Fordítva ez persze botrány lenne, de hát a „politikailag korrekt” Hollywoodban ilyesmi vászonra sem kerülhetne.)
A film nagyjából arra az elvre épül, hogy ha a túszejtő természetesen intelligensebb és érdekesebb lény is a gyáván és arctalanul remegő túszoknál, a túszejtőt tőrbe csaló és lefegyverző rendőr viszont még nála is szuperebb lény. Ahogy a másik ragadozót leterítő nagyvad is nemesebb a nyulak és bárányok húsára pályázó egyszerű ragadozónál. Sajátos jelenség, hogy bár a nézők nagy többsége potenciálisan a nyuszik kategóriájába tartozik, mégis a nagyvadaknak szurkol. Nyilván ez is része kiképzésünknek, amely, mint már említettem volt, a fejlődés és haladás eredménye.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/06 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1533 |
