Fekete Tamás
Les 2 Alfred – francia, 2021. Rendezte és írta: Bruno Podalydès. Kép: Patrick Blossier. Zene: Frédéric Junqua. Szereplők: Denis Podalydès (Alexandre), Bruno Podalydès (Arcimboldo), Sandrine Kiberlain (Séverine), Yann Frisch (Aymeric), Luana Bajrami (Suzie). Gyártó: Why Not Productions / Arte France Cinéma. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 92 perc.
Alexandre élete válságba kerül: miután feleségének feltűnik, hogy gyanúsan gyakran keresi fel a munkaközvetítő irodát, csakhamar az is kiderül, hogy az állások helyett inkább az egyik ottani alkalmazott iránt érdeklődik. Neje, aki egy tengeralattjárón dolgozik, ultimátumot ad neki; férjének be kell bizonyítania, hogy egyedül is képes boldogulni, és mire a nő visszatér a következő küldetéséről, a férfinak már saját anyagi bázissal és munkával kell rendelkeznie, miközben pesztrálnia kell két pici gyereküket is. Alexandre szerencséjére gyorsan felveszik egy startup céghez, ám ennek két feltétele van; egyrészt fel kel élesztenie ismeretségeit abban a kisvárosban, ahol gyermekkorát töltötte, másrészt letagadni kényszerül, hogy kiskorú gyerekei vannak.
Bruno Podalydès (a főszerepet alakító Denis Podalydès bátyja) filmje rengeteg aktuális témát érint, így többek között a férfi-női szerepek mibenlétét, az idősek munkaerőpiaci helyzetét, a hirtelen egyedülállóvá lett szülők mindennapi küzdelmeit, a felfutóban levő, ám valójában sem komoly elképzelésekkel, sem koncepcióval nem rendelkező vállalatokét, vagy akár a látszólag minket kiszolgáló, ám valójában csak életünket megnehezítő technológiáét is. Mindez már pusztán felsorolva is sok, Podalydès vígjátékában ráadásul sokáig nem is világos, merre tart. A néző egy darabig azt hiheti, hagyományosabb vígjáték lesz belőle, vagy egy csetlő-botló kispapáról, vagy egy friss, kicsit hóbortosnak tűnő barátról, aki azonban kész rögtön átvenni a pótapai teendőket is, de még annak a lehetősége is felvillan, hogy egy romantikus komédia sül ki végül a történetből, az új alkalmazott és a rigorózus főnöknője között. Persze egy olyan film esetében, ami a cannes-i fesztivál versenyszekciójában indul, nyilván felesleges elvárás lett volna egyszerű vígjátékra számítani – még akkor is, ha egyes jelenetekben a két Podalydès jelzi, hogy nagyszerű művelői a műfajnak. Sajnos néhány kiemelkedő jelenet, és a helyenként abszurd hangvétel ellenére meglepően kevés, hogy a rendező rendszerkritikaként mindössze annyit tud megfogalmazni, hogy milyen értelmetlen és felesleges a munka érdekében megtagadni szülői mivoltunkat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/04 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15315 |
