Déri Zsolt
A Roots együttes vezérének díjakkal elhalmozott első filmrendezői munkája egy 1969-es zenei fesztivált dokumentál.
Az elmúlt fél évszázad során a „fekete Woodstock” szlogen a köztudatban egy 1972-es Los Angeles-i fesztiválra, a Watts negyed afroamerikai közönségét a memphisi Stax lemezcég sztárjaival (Isaac Hayes, Eddie Floyd, Rufus Thomas, Carla Thomas, The Staple Singers stb.) szórakoztató százezres Wattstax stadionkoncertre vonatkozott, köszönhetően az azonos című koncertfilmnek, melyet még a washingtoni Kongresszusi Könyvtár is beválogatott a becses Nemzeti Filmnyilvántartásba a „kulturális, történelmi és esztétikai szempontból jelentős” művek közé (ahová az Oscar-díjas Woodstock dokumentumfilm szintén bekerült). Pedig korábban már volt egy másik fekete közönségnek szóló óriásrendezvény, mely pont a New York állambeli hippifesztivállal egy időben zajlott 1969 nyarán, New York City közepén a harlemi Mount Morris Parkban – és fellépőinek sztárparádéjával is jócskán felülmúlta a Los Angeles-i megakoncertet. Az ingyenes Harlem Cultural Festivalt június végétől augusztus végéig, hat vasárnapi programblokkra osztva tartották, ahol a soul, gospel, blues, dzsessz és afrokaribi zenék egyaránt kaptak tematikus napokat, alkalmanként 50-50 ezer néző előtt. A szervező Tony Lawrence felkérésére a tévéproducer-rendező Hal Tulchin több mint 40 órányi videoanyagot forgatott stábjával, de a korabeli forgalmazókat nem érdekelte egy „fekete Woodstock”, így a rendező csak néhány részletet tudott értékesíteni belőle, aztán a szalagok évtizedeken át a pincéjében porosodtak. Csak 2017-es halála után nyílt lehetőség a restaurált nyersanyagra dokumentumfilmet építeni – és ahhoz megfelelő rendezőt találni.
A legjobb élő hangszeres hiphopegyüttesként számon tartott és Jimmy Fallon tévéshow-jának házi zenekaraként is ismert – a 2007-es VOLT Fesztiválon és a 2012-es Szigeten magyar közönség előtt is fellépett – philadelphiai gyökerű The Roots dobos-producertagja, a tavalyi és tavalyelőtti Oscar-díjátadók DJ-je és zenei direktora, Ahmir „Questlove” Thompson az első filmrendezői munkájával is nagyot üt. Az alcímével a spoken word költő-énekes Gil Scott-Heron aktív részvételt hirdető 1970-es The Revolution Will Not Be Televised című szerzeményére – és a nagyközönségnek szánt dokumentumfelvételek hányatott sorsára is – utaló Summer Of Soul (...Or, When The Revolution Could Not Be Televised) rögtön történelmi, társadalmi és politikai keretbe helyezi a harlemi fesztivált, mely a vietnami háború alatt, a Martin Luther King és Robert Kennedy elleni 1968-as merényletek (és az az évi nagy zavargások) után egy esztendővel, a black power mozgalom hódítása idején zajlott – a rendezvény biztosításáért konkrétan a Fekete Párducok feleltek. A korabeli híradófelvételek mellett a friss interjúkban megszólalnak a fesztivál hajdani nézői és fellépői is (Gladys Knight, Stevie Wonder, Jesse Jackson tiszteletes stb.), továbbá egyetemi professzorok, írók és polgárjogi aktivisták mellett olyan sztárok is, mint a musical mester Lin-Manuel Miranda, az ütőhangszeres Sheila E. vagy a komikus Chris Rock.
A fekete közösség kreativitását, összetartozását és büszkeségét ünneplő fesztivál dokumentumfilmjének legnagyobb erőssége természetesen az elképesztő koncertanyag: a 19 éves virtuóz Stevie Wonder, a szintén a detroiti Motown kiadóhoz tartozó Gladys Knight & The Pips és a Temptations-sztár David Ruffin, a blues gitáros-énekes B.B. King, a vibrafonos Roy Ayers és a fuvolista Herbie Mann, a Staple Singers családi zenekar, a dzsesszdobos Max Roach és Abbey Lincoln énekesnő házaspárosa a John Coltrane-féle Africa előadásával, a dél-afrikai trombitás-énekes Hugh Masekela, a Puerto Ricó-i ütőhangszeres Ray Barretto, a kubai Mongo Santamaría egy Herbie Hancock-szerzeménnyel, a 5th Dimension énekegyüttes a listavezető Hair-feldolgozásaival, az Edwin Hawkins Singers a világslágerré lett Oh Happy Day gospeladaptációval, Mahalia Jackson és az Aretha Franklin helyére beugró Mavis Staples katartikus duettje a néhai Martin Luther King kedvenc dalával, a Take My Hand, Precious Lorddal. A csúcsot a vagány pszichedelikus soul-funkjával az igazi Woodstockba is eljutó San Franciscó-i Sly And The Family Stone jelentette (melynek zenészei közt két nő és két fehér tag is játszott), no meg persze a zseniális zongorista-énekesnő Nina Simone, aki zenei előadóként a leglázítóbb, legradikálisabb példát mutatta forradalmiságból. Ami annak idején nem került a televízióba.
A LÉLEK NYARA (Summer of Soul) - amerikai, 2021. Rendezte és írta: Ahmir-Khalib Thompson. Kép: Shawn Peters. Gyártó: Mass Distraction Media / Concordia Studio / Radical Media. Forgalmazó: TVGo. Feliratos. 118 perc
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/04 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15302 |
