Kelecsényi László
Mit lehet kezdeni ma Herczeg Ferenc Kék rókájával?
Esti Kornél keresi a boldogság színét. Megtalálja? Nem tudjuk. Mi is keressük, sosem találjuk. Helyette boldogságkereső filmeket nézünk. Visszagörgetünk a Jules és Jimre vagy – horribile dictu – a Sztárom a páromra. Avagy próbálkozunk magyarokkal, nemcsak a Szindbáddal, esetleg a Szerelmes biciklistákkal. Herczeg Ferenc eszünkbe se jutna. Sebaj, Pacskovszky József producerének eszébe jutott, aki aztán rávette a rendezőt a munkára. Szerencsénkre.
Hagyjuk most a kultúrpolitika
által átírt irodalmi kánont. Hogy az írófejedelemből nagy senki lett az
ötvenes évekre. Neki is szerencséje volt, mert az újonnan támadt véleményvezérek
nem őt tűzték a zászlóikra. Pedig jobban jártunk volna, mint Wass Alberttel.
Amikor a Kék rókát írta, még korántsem testálták rá a koronát. 1917-ben,
a darab bemutatójának idején Horthy Miklós még nemhogy korszak, de még kormányzó
sem volt. A Vígszínház akkori közönsége azonban biztosan boldog, hogy szívének
kedves színművet láthat, hogy apró csalásait, picinyke házasságtördeléseit a
kortinák közt viszontlátva felmentheti magát: ha ők ott igen, akkor én itt
miért ne?!
Pacskovszky és
forgatókönyvíró társa (Somogyi György) meglátott valami mást, valami többletet
a bulvár-darabban. Észrevették, hogy a Kék róka alapkérdése nem az, hogy
„járt-e Cecília a Török utcában?”, hanem talán olyasmi, hogy jól választott-e
Cecília, mikor a felhőkben járó égbolt-kutatóval kötötte össze az életét?
Ugyanis a válasz az, hogy nem. Hogy rosszul tette. Ők ketten, a rendező és a
forgatókönyvíró-társ viszont nagyon jól tették, hogy kinyitották a darabot,
hogy az eredetileg ötszereplős drámából egy új világot teremtettek; nem a már
összeomlani készülő Monarchia illuzórikus terepén játszatták el, nem is a
lovastengerész korának porhanyós társadalmi szerkezetére helyezték rá a
sormintát. Ügyesen közbe-közbevágott pestbudai dokumentumrészletekkel megteremtették
ugyan a konkrét miliőt, de az ő érzelmi játékuk térképe valahol tényleg az
égben helyezkedett el, ahol jobbik énünk küzd meg önnön természete akaratos
elemeivel.
Az egyetemi tanárrá
átszabott nem e földön járó felhőkutató (Fekete Ernő) valami nagy-nagy
félreértés folytán lép házasságra a saját igazi érzelmeit föl nem ismerő, ezért
állandóan kifelé kacsingató bájosan és bajosan szexepiles asszonykájával
(Zsigmond Emőke). Aki hibákat keresne az adaptációban (magam nem tartozom e
szűkkeblű csapat tagjai közé), annak is el kell ismernie, hogy a rendező
csalhatatlan érzékkel osztott szerepet. Ebben a színészcsapatban mindenki
nagyon jó. A férfi főszereplő Száraz Dénes (a cicisbeo: irány az Idegen
Szavak Szótára), nem is igazán házibarát, ő nagy ő, ő az igazi, aki önnön
ügyetlensége miatt marad le az anyakönyvvezetőről, mert barátja, az égfurkász célfotóval
nyert a veszettül csinos leány kezének elnyerésekor. Amivel aztán mit sem tud
kezdeni, helyette belezúg a céltudatos kis tanítványába (Kovács Panka), akivel
a mennyboltot fürkészik, s egymást találják meg. Mert ugyebár a végén mindenki
azt kapja, amit megérdemel. A karakterepizódok is remekül megoldottak. A léhűtő
sportsman (Schmied Zoltán) mintha Ottlik Hajnali háztetőkjéből sétált
volna át ide, szépséges piros automobilját árulva. A szobalánynak (Mészáros Piroska)
alig van pár mondata, ám abból a szinte semmiből egy egész világot épít föl.
Így van ez, ha egy rendező szereti a színészeit.
A párok végül összejönnek,
cserebomlás van, a vonzások győznek az elsőre rossz választások helyett. Elképzelem,
mit mondana erről a tévé-produkcióról egy köldöknéző, többszörösen pályázat-visszautasított,
magát a szerzői film utolérhetetlen korához béklyózó, örökké csak a terveiben
pácolódó filmes. Nem írom ide. A nézőszám ugyan nem igazol semmit, de valami
attól, hogy sokan nézik és szeretik, még lehet nagyon jó. A könnyű, a könnyed
is lehet mély, „amit a medvék lenéznek” (Kosztolányi). Pacskovszkynak megint
sikerült. Az Esti Kornél utazása és A boldogság színe után megint
ő lett az a macska, aki egyszerre kinn és benn is fog egeret. Kapunk valamit
tőle: a gazdagon tálalt magyar „érzelmek iskolája” mentén életvezető
tanácsokat. Hogyan igen és hogyan nem. Mert érzelmi világunk, már akinek van
olyanja, s nemcsak a gyorsszerelmek izgatják, olyasféle, mint az égbolton
vonuló pára-kavalkád. Néha megüli a mennyet, néha száguld a szelekkel, néha
elüldögél felettünk. De kétségkívül színes, alakváltó és százszorszép.
Hogy ez tévé-film lenne?
Mozikban a helye.
Kék róka – magyar. 2021. Rendezte: Pacskovszky József. Írta: Herczeg Ferenc
színművéből Somopgyi György és Pacskovszky József. Kép: Gózon Francisco. Zene:
Bacsó Kristóf. Szereplők: Zsigmond Emőke (Cecília), Száraz Dénes (Sándor),
Fekete Ernő (Pál), Kovács Panka (Léna), Bánovits Vivianne (Riki), Schmied
Zoltán (Trill báró), Sztárek Andrea (Mira), Mészáros Piroska (Cselédlány).
Gyártó: Megafilm. A Duna Televízió bemutatója. 88 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/03 47-47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15277 |
