Kránicz Bence
A Mindörökké világvége-hangulatú Tar Sándor-adaptációja 2015-ben forgott le, de csak a járvány alatt készült el.
A Mindörökké nagy részét 2015-ben forgattátok, majd 2020-ban vettétek elő újra az anyagot, és fejeztétek be némi utóforgatással. Annak idején miért maradt félbe a munka?
Ez egy független film, minimális költségvetésből készült. Ami azt is jelenti, hogy sokáig tartott megcsinálni, miközben a forgatásra kevés időnk volt – én 2015 nyarán egy hónapra tudtam felkérni a szereplőket, amikor a gyártóstáb is ráért. Végül két okból nem tudtuk befejezni a filmet. Az egyik, hogy belekezdhettünk Az Úr hangjába, ami rendes költségvetésből készült, és ez négy év szünetet jelentett. Nagyon nehéz lett volna egyszerre forgatni azt a filmet és megvágni a Mindörökké-t, különösen, hogy szerzői filmekről van szó. A másik ok, hogy amikor megláttam a Mindörökké leforgatott anyagait, nagyon megijedtem, hogy milyen filmet csináltunk. Keményen megcsapott az első vágat kiábrándultsága és szomorúsága. Akkor szembesültem vele, milyen rosszul érzem magam. Ez éppen a meg nem valósult Toldi-filmtervem csatája után volt, amikor úgy éreztem, ha nem forgatok valamit azon a nyáron, megőrülök. A Mindörökké-ben benne van a Toldi-harc összes keserűsége és az egyoldalú politikai térfoglalás miatt érzett kilátástalanság. Azóta úgy érzem, nem lett jobb a világ, inkább elkezdte beérni a filmet. A Mindörökké továbbra is szomorú és nyomasztó, de egyre inkább úgy látszik, hogy arról a világról szól, amelyben létezünk.
Hogyan tértél vissza a filmhez?
Jött a koronavírus meg egy újabb meccs a Filmintézettel. A Sömmi című filmtervünknél is kaptunk pénzt az előkészítésre, majd se szó, se beszéd, kirúgtak bennünket a gyártásról. Ekkor derült ki, hogy Lemhényi Réka vágónak is megálltak a munkái a koronavírus miatt, és lett ideje foglalkozni a Mindörökké leforgatott anyagaival. Mondtam neki, hogy bármit kihozhat belőle, akár egy tízperces rövidfilmet is. 2020 nyarán, az első lezárások végén szólt, hogy összevágott egy nagyjátékfilmet. Hozzáforgattunk három-négy napot, elvarrtuk a történetszálakat, és megvolt a filmünk.
Tar Sándornak A mi utcánk kötetben megjelent El, valahová című novellájából indultatok ki. Úgy vettem észre, leginkább Ocsenás kívülálló karaktere, ez a gyarló, de végső soron segítő szándékú figura volt fontos nektek.
Szerintem nem csak ő, kellett nekünk az egész történet, felhasználtuk az összes karaktert. A treatment szorosan kapcsolódott a novellához, a mellékalakok is Tar Sándortól jönnek. Alakítottunk a világon, hogy ne a vidéki mélyszegénység vegye őket körül, hanem a háború, tehát disztópikus történetet formáltunk a novellából. Az alkotótársam, Ruttkay Zsófi fogalmazott úgy, hogy a novella energiáit sikerült adaptálnunk, a szöveg mögötti jelentéseket. Organikusan építkeztünk, beengedtük a színészek ötleteit is a forgatáson, ezért könnyen áradt be mindaz, amit nehezen lehet kiolvasni a novellából. Erősen jelent meg például a szerelmi háromszög helyett egy négyszög, vagyis a két férfi közötti kapcsolat kapott új árnyalatot – ez barátságnál több, de homoszexuális viszonynál kevesebb. Valószínűleg a bennük munkáló féltékenység sem csak a nőkre irányul, hanem arra, hogy az egyik férfi azt akarja, a másik inkább vele foglalkozzon. A másik fontos motívuma a filmnek és Tar világának is: a megfigyelés. Tudjuk, hogy Tar nyitott szemmel járt a környezetében, valós emberek valós problémáihoz keresett irodalmi nyelvet. Ráadásul kiderült az is, hogy nem csak „saját felhasználásra” gyűjtötte az anyagot, hanem ügynökként jelentett is. Ösztönösen került be a filmbe, hogy a hőseinket valaki figyeli: a háborús fenyegetettség egy mesterlövész távcsövén keresztül szivárog be a karakterek mindennapjaiba. Persze, eltértünk a novella konkrét cselekményétől, de ihletforrásként nagyon fontos volt nekünk.
A Mindörökké a közeljövőben játszódik, amikor Európában háború dúl, Magyarország és Szlovákia már visszasüllyedt valamiféle barbár állapotba. A film jóformán posztapokaliptikus díszletek között játszódik. Ezt ma is olyan érvényes allegóriának találod, mint hat évvel ezelőtt?
Erre utaltam azzal, hogy a világ elkezdett aláfordulni a mi sztorinknak. A forgatás idején még eleven emlékként éltek bennünk az Ukrajnában zajló harcok, a holland utasszállító lelövésére utalunk is a filmben. A disztópia külsőségei az ukrán frontot és a szerb háború „díszleteit” idézik fel. Ez a háború szerintem sokkal közelebb jött. Gondolj csak arra az év végi újságcikkre, ami szerint az amerikaiak felhívták az oroszok figyelmét, nehogy megpróbálják elfoglalni Ukrajnát. Ki gondolt erre? Ezt a lehetőséget az újságból kell megtudnom? Hogy a háború így látszik a filmben, figyelemfelhívás, külsőség. Lehet, hogy ma az emberek nem sétálnak fegyverrel a hátukon, és van víz meg áram, de a társadalmilag és egyénileg is megnyomorító háború áttételesen jelen van. Széttöredezett és polarizált a társadalom, a politika gyűlöletre uszít, terjed a fake news, nehezen alakulnak ki valódi közösségek. Nincs látványos fegyveres konfliktus, de háborús állapotokat idéz, ahogyan nem tudunk beszélni egymással, ahogy a családi asztalnál élesen kettéválnak az álláspontok. Erre az érzetre építettünk 2015-ben, és ez sokkal súlyosabbá vált napjainkra.
Sok tekintetben nagyon más filmekről van szó, mégis a rendszerváltás környéki „fekete széria” darabjai jutottak eszembe a Mindörökké láttán: Fehér György Szürkülete, vagy a Woyzeck, még a Kárhozat is. Azokban a filmekben is arról van szó, hogy valaminek vége van, és az emberek a halott tereket próbálják meg élettel megtölteni, már ameddig bírják ép ésszel. Látsz hasonlóságot azokkal a filmekkel?
Nem kerestem a hasonlóságokat, de Tallinnban, a film fesztiválbemutatóján már találkoztam olyan újságíróval, aki ilyesmit említett. Emiatt bele kellett gondolnom a párhuzamokba. Valóban közös a világvége tudata, és magánemberként azt mondhatom, tényleg hasonló világot élünk, mint a szocializmus végső időszakában. Amikor a „fekete széria” filmjei megszülettek, még nem lehetett tudni, megbukik-e a demokráciaellenes, autokratikus hatalom, vagy éppen csak sejteni lehetett a rendszer végét. Azt viszont nem tudom, most újabb rendszerváltás előtt állunk-e.
A filmet a tallinni Black Nights fesztiválon mutattátok be. Mire rezonáltak belőle az ottani nézők?
Felemelő élmény volt a fesztivál. Hihetetlenül jó a város, a Black Nights-szal pedig 25 éve foglalkoznak szakadatlanul a szervezők, így építették fel elismert A-kategóriás fesztivállá. Mi azzal a jogos büszkeséggel mentünk ki, hogy a semmiből is megcsináltuk a filmet, minden körülmény és akadályoztatás ellenére. Mindezt megemelte, hogy rezonáltak rá a nézők. A bemutató a legfontosabb pillanat egy filmrendezőnek: működik-e a film? Jelent-e valamit vadidegeneknek, külföldieknek, más kultúrából jött embereknek? A vetítés után a kérdésekből úgy éreztük, igenis jelent. Sok dicsérő kritikát kaptunk, és persze olyat is, ami alapján hiányérzete maradt a kritikusnak – de azok is értő szövegek voltak, a szerzőik tudták, honnan és miről beszél a filmünk.
Most négy másik rendezővel forgatsz minisorozat-adaptációt Arthur Schnitzler Körtáncából, ami színpadi formában, Kornis Mihály átiratában egyszer már kicsapta a biztosítékot Magyarországon. Milyen indíttatásból vágtatok bele a közös munkába?
Felkérésre. Kalmár Péter producer írt egy forgatókönyvet, ami erősen szól napjaink társadalmáról. Schnitzler drámája is a társadalmi szerkezetet boncolgatta, a cselédlánytól a kormányzóig minden társadalmi réteg tagjai találkoznak egymással egy-egy szeretkezés jelenetén keresztül. Kornis ugyanebben a szerkezetben a rendszerváltás körüli magyar társadalomról beszélt, most Kalmár a mai társadalommal kapcsolatos gondolatait fogalmazta meg. Ezúttal a Tinderen ismerik meg egymást a szexre éhes szereplők, és egy eladásra váró épületben találkoznak, amit a filmben Hivatalnak nevezünk. Ebből a sorozatból rendezek két epizódot Török Ferenc, Novák Erik, Szilágyi Fanni társaságában. Ez alapvetően Kalmár Péter szerzői víziója, de rendezőként mindannyian a saját stílusunkban dolgozhatunk.
Mindeközben 2020-ban elkészültél egy alacsony költségvetésű akciófilmmel, a Hotel Balatonnal. Mikor láthatjuk?
Nehéz megmondani, mert az a film „megbetegedett”. 2021-ben ki kellett volna jönnünk vele, de jogi problémáink adódtak. Leforgattuk, de egyelőre ellehetetlenült a forgalmazása. Hiányzik néhány nap pótforgatás, de nem tudjuk, mikor vághatunk bele. Most nem kívülről jöttek akadályok, hanem belső feszültségek támadtak. Év elején talán lesz lehetőségünk kiverekedni magunkat ebből a szorult helyzetből.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/02 08-10. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15238 |
