Baski Sándor
Adoration – belga, 2019. Rendezte és írta: Fabrice Du Welz. Kép: Manuel Dacosse. Zene: Vincent Cahay. Szereplők: Thomas Gioria (Paul), Fantine Harduin (Gloria), Benoît Poelvoorde (Hinkel). Gyártó: The Jokers Films / Savage Film. Forgalmazó: HBO Go. Feliratos. 98 perc.
A kétezres évek francia horror új hullámához sorolt Fabrice Du Welz már korábban sem vegytiszta műfaji filmeket készített, a Pokoljárás Gyilkos túrát idéző debütje után a 2008-as Vinyan a zsigeri borzalmak helyett már inkább a főhősök belső utazására koncentrált. A hasonló vonalon mozgó Rajongás esetében is könnyű előképet találni, Paul és Gloria története a „menekülő szerelmesek” toposzát használja, néhány apró, de hangsúlyos módosítással. A szereplők egyrészt kiskamaszok, másrészt egymás tökéletes ellentétei, illetve komplementerei is egyben. A pszichiátriai intézet mellett élő fiú, aki az első percekben egy sérült madarat ment meg, a megtestesült ártatlanság és tisztaság, az életébe berobbanó, a kórházban kezelt Gloria pedig maga az őskáosz. Közösen menekülnek a felnőttek elől, de nem ugyanazt az utat járják végig. Paul gyermeki naivitással veti bele magát a mámoros első szerelembe, hajlandó mindenét feláldozni érte, a pszichotikus jegyeket mutató Gloria pedig a fiú rajongását kihasználva egyre többet és többet kér.
Du Welz filmje kettős felnövéstörténet egy spirituális road movie-ba ágyazva. Manuel Dacosse misztikummal telített, celluloidra forgatott felvételei vadregényesen szép és veszélyekkel teli vidéknek láttatják az Ardennek világát, miközben a két gyerekszínész rezdüléseit realista szuperközelik rögzítik. A francia Thomas Gioria (Láthatás) kevés eszközt használva, mégis nagyon pontosan érzékelteti azt a tudathasadásos állapotot, amit a fiú eredendő jósága és a szenvedély hevében elkövetett kihágásainak konfliktusa okoz, Fantine Harduin pedig a Haneke-féle Happy End után most is dermesztően hiteles szociopatikus kislányként. Kettejük kivételesen erős színészi jelenlétének és összjátékának – illetve az utolsó harmadban csatlakozó Benoît Poelvoorde-nak – köszönhető, hogy az önismétlő epizódok ellenére is végig kitart a film lendülete.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2022/01 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15214 |
