rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Streamline mozi

Szegény tehén

Vajda Judit

Poor Cow – brit, 1967. Rendezte: Ken Loach. Írta: Neil Dunn regényéből Ken Loach. Kép. Brian Probyn. Zene: Donovan. Szereplők: Carol White (Joy), Terence Stamp (Dave), John Bindon (Tom), Queenie Watts (Emm). Gyártó: Vic Film Production. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 101 perc.

 

A brit munkásosztály érzékeny szavú krónikásaként ismert Ken Loach nem az 1969-es Kesszel kezdte a pályát, hanem a két évvel korábbi Szegény tehénnel, egy 18 éves családanyáról, Joyról (fordítva beszélő név!) szóló karakterdrámával. Az ötvenes-hatvanas években kialakult „kitchen sink” realizmus modorában elmesélt történetben minden ott van, amiért később a rendezőt szeretni lehet, társadalmi érzékenységtől hiteles környezetábrázoláson át a szinte már bántóan igazi (anti)hősökig – ám nem véletlen, hogy az alkotó korai filmjei közül a Kest többször emlegetjük.

A Szegény tehén ugyanúgy tévelyeg a rossz választások között, ahogy a középpontba állított „munkásosztálybeli Julie Christie”, aki csak annyit tud, hogy változtatni akar az életén, jobbat akar, mint jelenlegi bántalmazó párkapcsolata, de nincsenek megfelelő eszközei hozzá. Joyhoz hasonlóan Loach is kipróbál jó sok eszközt (a lepusztult városi környezettel ellenpontot képező bukolikus idillt, szerelmeslevelekbe csomagolt önvallomásokat, áldokumentumfilmes játékot, az utcán ellesett hétköznapi pillanatokat, rengeteg, esetenként kifejezetten didaktikus aláfestő zenét stb.), filmje mégsem áll össze az életmű későbbi darabjaitól megszokott egységgé.

A Szegény tehénből – annak ellenére, hogy egy korabeli divatos regényen alapul – leginkább egy jó forgatókönyv hiányzik, így viszont a dokumentarizmusa jobban működik, mint a lélektana. Ken Loach zsengéje azonban hibái ellenére is fontos film, és nem csak kordokumentumként, a női nézőpont megvalósításáért vagy a „miből lesz a cserebogár” érzése miatt, hanem azért, mert ha egészében nem is, részleteiben sokszor működik. A városrészeket, tengerpartot, vurstlit, kocsmát bemutató örömfilmezést kifejezetten jó figyelni; ezenkívül a naturalista szülésjelenet kérlelhetetlensége és az aktfotózás szomorúsága is sokáig velünk marad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/12 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15178

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -