Varró Attila
Rifkin’s Festival – amerikai, 2020. Rendezte és írta: Woody Allen. Kép: Vittorio Storaro. Szereplők: Wallace Shawn (Rifkin), Gina Gershon (Sue), Elena Anaya (Jo), Louis Garrel (Philippe), Sergi López (Paco). Gyártó: Orange / Wildside / Gravier Productions. Forgalmazó: Cinetel Kft. Feliratos. 88 perc.
Tekintve, hogy egy filmfesztivál az alkotók többségének frusztrációkkal járó kudarcélmény, nem csoda, hogy a híres mustrákon játszódó játékfilmek többnyire keserű – vagy akár kegyetlen – szatírák, amelyekben elveszett író/rendező hősök bolyonganak a filmművészet húspiacán – legyen szó az An Almost Perfect Affair revizionista románcáról, a Last Horror Film bizarr rémkomédiájáról vagy a Long Shot vitriolos mockumentary-járól. Mint ahogy az sem meglepő, hogy a rohamos gyorsasággal táborát vesztő Woody Allen is egy fesztiválvárosban talált rá 21. századi városfilmjeinek idei állomására – ám a Csillagporos emlékek nyomasztó 8 és fél-purgatóriumában szereplő retrospektív program jersey-i hoteljével ellentétben a napfényes, családias hangulatú San Sebastian egyfajta édenkertként jelenik meg, ahol az íróhős immár nem galaxis-szerte ünnepelt alkotósztár, inkább egy szakmai és szerelmi téren egyaránt partvonalra szorult, két lábon járó gyomorgörcs.
A Rifkin fesztiválja a Csillagporos emlékek késői párdarabjaként nézve nemcsak szomorú tanúbizonysága egy alkotói széthullásnak, de egyben édesbús vallomás is róla: a csodás fesztivál pár hete alatt Mort Rifkin, a zsémbes hipochonder egyszerre veszíti el filmmarketinges feleségét (lásd nagyközönség) az ügyfélből szeretővé előlépő üresfejű művésztitán jóvoltából (lásd fiatal rendezők) és vall kudarcot egy hamvába holt udvarlásban a csinos szívspecialistánál (lásd önkifejezés), aki képtelen szabadulni abúzív, ám nagytehetségű festőférjétől (lásd magas művészet). Így aztán könnyebb megbocsátani a szokásos Allen-közhelyeket és visszatérő szerzői poénokat – a magánéleti gondokhoz igazított filmklasszikus-paródiák többnyire kifejezetten bájosak –, az üres szappanopera-cselekményt és a kesztyűsbáb-karaktereikben ágáló színészek túlkapásait (Shawn így is az utóbbi évtized legjobb Allen-avatárja): a trónfosztott Mester egy híján ötvenedik művét belengi a szívszorító alkotói fel- és beismerés, hogy már csak egy módon készíthet fesztiválfilmet – a témájában.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/12 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15168 |
