Forgács Nóra Kinga
Smagen af sult – dán, 2021. Rendezte: Christoffer Boe. Írta: Christoffer Boe és Tobias Lindholm. Zene: Manuel Alberto Claro. Zene: Anthony Liedo és Mikkel Maltha. Szereplők: Katrine Greis-Rosenthal (Maggi), Nikolaj Coster-Waldau (Carsten), Flora Augusta (Chloe), Charlie Gustaffson (Frederik). Gyártó: Zentropa. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 104 perc.
„Ha megkérded, mit akarok, megmondom. Mindent akarok.” A Kathy Ackertől kölcsönzött mottó pontos, akár az alkotói attitűdöt, akár A boldogság íze főszereplőinek motivációit nézzük. A „boldogság” is csak a fordítás során csúszott a címbe, a dán eredti „éhség” helyére. Christoffer Boe a Malus („alma, almafa”) nevű éttermet megalapító házaspár Michelin-csillagért folytatott hajszájának banális sztoriját mintha csak apropóként húzta volna elő a kalapból. Az igazi mutatvány az, ahogyan a filmnyelvvel bánik. Egyszerre tud két dolgot: mondani és csinálni. A performativitás tétje – mint az eredeti történetben a férfiről, a nőről és az almáról – a teremtés. Konstrukció rekonstrukció helyett. A filmnyelv most is megmutatja magát, de nem úgy, hogy rámutat magára. „Ez csak egy film. Egy szerelmi kirakós” – hangzik Boe Rekonstrukciójának elején. Ezúttal szó sincs csak filmről, helyette mindenről van szó. Mintha a bűvészet helyét átvenné a varázslat.
Világos, ahogyan az eredeti történetben, úgy ebben sem lehet igazán banális az antropológus Maggi (Katrine Greis-Rosenthal átütő alakítása) és Carsten, a séf sorsa. Az ember olyan teremtmény, aki mindent akar. A boldogság íze is karrierfilm, romantikus melodráma és családi dráma egyben. Az elképesztően technikás kameramunkától (Manuel Alberto Claro felelős a Melankólia képi világáért is) a színpadiast filmszerűvel szorosan összeöltő inszcenírozáson át a közvetlen közelről szemlélt érzéki valóságot a realitástól eloldó stilizációig millió eszköz igyekszik aláhúzni, mint afféle esztétikai dobpergés: az élet porondjára való kilépésről, megmérettetésről lesz szó. Szeretetvágy és becsvágy, beteljesülés és kiteljesedés nem egyeztethető össze. Mindennek ára van, és a mindent akaró ember meg kell hogy fizessen. Legalábbis Boe és Tobias Lindholm (A vadászat) közös forgatókönyve szerint. Sebeket kell kapni, de kivérezni nem kell. A boldogság íze ugyanis nemcsak a bűnbeesés, de a kegyelem filmje is. Morális és érzéki tér, kert és erdő. Pont olyan könnyű benne eltévedni, mint meglátni a helyes ösvényt. Ez legfőbb erőssége és legnagyobb gyengesége. A néző a történetet keresi, az ösvényt. Ez a film pedig akkor igazán jó, mikor elveszünk és nézelődünk benne.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/12 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15162 |
