Teszár Dávid
A Koreai Filmfesztivál idei kiadásában az Oscar-díjas színésznő, Youn Yuh-jung és a méltán híres, vérbő gengszterfilmek kaptak külön blokkot.
Idén szeptember végén ismét bevette a Corvin mozit a Koreai Kulturális Központ által megrendezett Koreai Filmfesztivál. A 2021-es kiadás összesen tizenöt nagyjátékfilmet és három egészestés dokumentumfilmet szerepeltetett, emellett pedig megtartotta az elmúlt két évben meghonosított szekciókat (Friss, Arcok, Fókusz, Extra). A nyitófilm ezúttal helyi kasszasiker vagy nemzetközi díjakkal kidekorált letétemény helyett egy csekély értelmű, pehelykönnyű popcorn-mozi volt: a Szupertitkos ügynök (Hitman: Agent Jun, 2020) akciókomédiája egy visszavonult, a saját halálát megrendezett titkos ügynök gyászos képregényrajzolói karrierjét eleveníti meg, amely akkor kezd beindulni, amikor a főhős a korábbi életének szigorúan bizalmas misszióit rajzolja meg. Ez persze bonyodalmak forrása lesz, hiszen egykori munkaadója, a Nemzeti Hírszerző Szolgálat az új életet kezdett, családos ügynök nyomába ered a webtoonjain (internetes képregényein) megörökített válogatott rosszarcúakkal egyetemben. Choi Won-sub animációs betétekkel dinamizált, közel kétórás, kedélyes mozija úgy féltávig érdekfeszítő, azután tragikus hirtelenséggel drámai lejtmenetbe kezd, és meg sem áll a fináléban kicsúcsosodó, dermesztően rettenetes, idült ripacsériáig.
Az Élősködők (Parasite) 2019-es világsikere okán mintegy adta magát egy Bong Joon-ho retrospektív a két évvel ezelőtti Koreai Filmfesztiválon, most pedig a friss Oscar-díjas dél-koreai színésznő, Youn Yuh-jung (Minari, 2020) szolgáltatta az apropót ahhoz, hogy kapjunk egy csokornyi filmet az életművéből az Arcok szekcióban. Nagy kár, ha nem egyenesen kihagyott ziccer, hogy mind a négy munkában csupán mellékszereplőként láthatjuk viszont Yount, miközben itt lett volna a lehetőség ahhoz, hogy Magyarországon elsőként levetítésre kerüljön bármely 1970-es évekbeli remeklése annak a kiváló Kim Ki-youngnak a rendezésében, akit név szerint is kiemelt a jól sikerült Oscaros beszédében: lehetett volna ez például a debütáló főszerepe A tüzes nőben (Woman of Fire, 1971) vagy éppen az ugyancsak emlékezetes címszerepe a Rovarasszonyban (Insect Woman, 1972; nem összekeverendő Imamura azonos című alkotásával). Vétózhatatlan tény, hogy idős korában viszonylag kevés filmben kapott főszerepet, ráadásul ezek közül egy látható volt a 2018-as Koreai Filmfesztiválon (Egy gyilkos asszony – The Bacchus Lady, 2016), mégis hiányérzetet keltett ez a válogatás. Melyek voltak ezek a művek? Láthattuk a dél-koreai Aranypolgárnak (1941) számító A cseléd (The Housemaid, 1960) intrikameghajtású, végzetes szerelmi háromszög-történetének azonos című 2010-es remake-jében, amelyben ő alakítja a dúsgazdag család veterán házvezetőnőjét (Im Sang-soo direktor ugyanis megkettőzi az eredeti műben feltűnő szobalány alakját). Az ugyancsak Im Sang-soo által rendezett, megrendítő erejű és a merész szexuális tartalma miatt anno jelentékeny botrányt kiváltó Egy jóravaló ügyvéd feleségében (A Good Lawyer’s Wife, 2003) a címszereplő ügyvéd szabad szellemű és a koreai kontextusban különösen rebellisnek tetsző édesanyját formálja meg. A szalmaszálért marakodók (Beasts Clawing at Straws, 2020) Guy Ritchie-filmeket idéző, idősík- és szemszögváltásokkal operáló bűnügyi mozijában a pénzzel teletömött táskát véletlenül megtaláló szaunaalkalmazott édesanyjaként jut neki egy aprócska, elhanyagolható mellékszerep. Végezetül A mázlista producer (Lucky Chan-sil, 2019) kissé bogaras, szállásadó nagymamájaként tűnik fel, aki kiad egy szobát az egyedülálló, munkanélküli, negyvenéves producer hölgynek. A mázlista producer független művészfilmje a fesztivál egyik üdítő telitalálata volt, különösen azoknak, akik kedvelik Hong Sang-soo munkásságát: a mű rendezőnője, Kim Cho-hee ugyanis hat éven keresztül volt Hong producere, és a legkevésbé sem titkolt módon egy önéletrajzi darabot tett le az asztalra a kultikus szerzőegyéniség váratlan halála után munka nélkül maradó, öregedő producernő többszörösen önreflexív, keserédességében is lebírhatatlanul játékos, szívhez szóló sztorijával. Kim abszurddal is kacérkodó (lásd az idő előtt elhunyt hongkongi szupersztárt, Leslie Cheungot mint képzeletbeli life coach-t), elragadóan bájos mozija egyszerre megható szerelmeslevél a filmművészethez és egy póztalanul őszinte egzisztenciális vallomás egy elhivatott producernő kételyeiről és elszalasztott lehetőségeiről: alighanem valamennyi régi vágású cinephile emlékezni fog arra szcénára, amelyben a címszereplő Chan-sil harciasan a védelmébe veszi Ozut és a Tokiói történetet (1953) Christopher Nolannel szemben.
A dél-koreai szervezők a fesztivál idei, 14. kiadására egy szigorúan mérve is kiváló gengszterfilmes válogatást raktak össze a Fókusz szekcióban az elmúlt tizenöt év terméséből. Akik figyelemmel kísérték a dél-koreai film ezredfordulón kezdődő reneszánszát, azok számára nem titok, hogy a helyi rendezők a műfaj igazi szakértői, és nagyjából kétévente maradandó bűnügyi filmmel jelentkeznek. Időrendben az új koreai mozi klasszikusává nemesedő Keserédes élet (A Bittersweet Life, 2005; anno A bosszú címváltozattal jelent meg itthon dvd-n) nyitotta meg a sort a tárgyalt szekcióban: ebben a szöuli maffia szigorú szabályok között élő, perfekcionalista második emberének bicsaklik meg a keze, amikor megbízzák az ideiglenesen távollévő keresztapa barátnőjének őrzésével. Kim Ji-woon (Két nővér – A Tale of Two Sisters, 2003) direktor hallatlan stílusérzékkel levezényelt, könyörtelen bosszúfilmjében még az is gondosan meg van komponálva, hogy milyen szögben fröccsenjen fel az agyvelő a fejbelőtt áldozatok mögé bekészített fehér felületre (lásd a lehengerlő intenzitású, vérbarokkos finálét), a főszereplőt megformáló, immár a koreai filmipar veteránjának számító Lee Byung-hun pedig hibátlanul hozza a lojális, ám igazságérzetében megsértett vérprofi végrehajtót. Yoo Ha hasonlóképp szupraintenzív, veretes tételében, a Kangnam Bluesban (Gangnam Blues, 2015) a tévésorozat-liebling Lee Min-ho (Boys Over Flowers, 2009) akarata ellenére kerül súlyos konfliktusba legjobb gyermekkori barátjával, aki egy ellenséges bűnbanda tagja lesz az 1970-es évek elején, vagyis a szöuli Han folyó déli partján elterülő Gangnam kerület szélsebes modernizációja idején – hol vagyunk még ekkor a Gangnam Style tejben-vajban fürdő dőzsölésétől? E nagy ívű, szintúgy parádés kiállítású gengsztereposz többek között arról tudósít, hogyan vált kietlen pusztaságból felhőkarcolókban bővelkedő, dúsgazdag városrésszé a dél-koreai főváros Gangnam negyede. Külön kiemelést érdemel a kortárs dél-koreai gengszterfilm csúcsteljesítménye, az Egy új világ (New World, 2013), amely az egyik szöuli keresztapa halála utáni hatalmi harcokról ad betekintést: az árulásokkal és nagyszabású leszámolásokkal tarkított, brutális stratégiai játék érdekességét az adja, hogy a rendőrség beépített embere épp az egyik várományos főgengszter jobb kezeként funkcionál. Park Hoon-jung (The Witch – Part 1, 2018) egyaránt koncentrál a karakterekre és az akcióra, és mindezt tanítani való lendülettel teszi (noha a koreai tömegfilm joggal marasztalható el az indokolatlanul elnyújtott játékidő miatt, jelen esetben tragikus hirtelenséggel elpereg 134 perc), ráadásul az ország legjobb férfi színészei személyesítik meg a három főszereplőt: az ízes koreai káromkodásokban és tirpákságban excelláló főgengsztert Hwang Jung-min (lásd Egy jóravaló ügyvéd felesége), a mesteri intrikusnak bizonyuló rendőrkapitányt Choi Min-shik (a legendás Oldboy egykori címszereplője), a főgengszter ősrégi cimboráját jelentő téglát pedig a 2010-es A cselédben és a világszerte körülrajongott, idén szeptemberben debütált Netflixes koreai sztársorozatban (Nyerd meg az életed – Squid Game) látható Lee Jung-jae formálja meg. A legújabb hírek szerint már tervezik az Egy új világ tévésorozat-prequeljét az eredetit jegyző, szerfelett képességes alkotó dirigálásában.
A koreai filmipar idei számadatai egy V-alakú visszapattanás helyett a Covid által hozott recesszió elmélyülését jelzik, de ez a vélhetően átmeneti jelenség ne tévesszen meg senkit: a koreai populáris kultúra világhódító útja most más platformokon folytatódik. A magyar érdeklődők például a Yeon Sang-ho (Vonat Busanba – Zombiexpressz, 2016) jegyezte, hat epizódot számláló Netflixes Hellbound-széria megjelenésével egyidőben, novemberben vehetik majd a kezükbe az eredeti képregényváltozat első kötetének magyar fordítását a Fumax kiadó jóvoltából.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/12 46-47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15156 |
