Barotányi Zoltán
Hol a határ politika krimi és kampány-konteó között?
Ne legyünk álnaivak, az Elk*rtuk nézői között aligha lesznek olyanok, akik ártatlan tudatlanságban leledzve holmi szimplán fikciós politikai krimit várnak a moziszékben feszengve: így vagy úgy a 2006 őszi nyomasztó események forgatókönyvét akarják viszontlátni a mozivásznon! Más kérdés, hogy akadnak majd, akik számára ez a film emelt szinten erősíti meg szívüknek kedves összeesküvés-szcenárióikat, mások pedig pont a misztifikációkat termelő propagandagyárat szeretnék megfigyelni működés közben (bár talán nem úgy, ahogy az alkotók szeretnék).
De persze úgy is tehetünk, mintha ez csupán egy izgalmas thriller volna, aminek a főszereplői zömmel jó kis színészek, akik komolyan veszik, amit csinálniuk kell, tehetségükhöz mérten többnyire lennének eszközeik is ahhoz, hogy teret, dimenziót, árnyalatokat adjanak a rájuk aggatott figuráknak. Ebben hol több, de inkább kevesebb segítségükre van a forgatókönyv: a dialógusok a jobb pillanatokban közepes magyar filmeket, vagy népszerű kereskedelmi tévés szappanoperákat idéznek – egészen addig, amíg a szereplők el nem kezdenek „közszolgálati” NER-tévé nyelvén beszélni, ezen a nyersanyagon viszont már nem segítenek a könnyes színészi tekintetek és a kisebb-nagyobb árulásokat kísérő sunyi pillantások. Filmünknek persze sztorija is van és emiatt helyenként megszólalásig hasonlít azokra a mozikra, amelyek tényleg szólni akarnak valamiről (mármint egy választások elé időzített, a pechükre pontatlanul becélzott ellenfelek arcát romboló konteón kívül). Adott két jobb sorsra érdemes főhős: egy fiatal, tehetséges, elbűvölő közvéleménykutató lány (Bánovits Vivianne) és egy karierre éhes fiú (Mózes András), aki pályakezdő a királyi televíziónál (főnökét a nagyszerű Csőre Gábor játssza – el sem hinnék, de az ő autóját fogják felgyújtani a tévészékháznál). De ez persze csak a látszat, mert a valódi főszereplő „Ferenc”, aki attól lesz rejtélyes és titokzatos, hogy archív bejátszásokon kívül soha nem bukkan fel a filmben. Ott van viszont Klára, a sötét lelkű, ármányos (idővel mind gonoszabb) feleség, Endre, a minden hájjal megkent közvéleménykutató-manipulátor háttérember, a lány főnöke és patrónusa, no meg György, a másik fő machinátor, a titkosszolgálatok kezét bepiszkolni kész felügyelője. Csupa olyan elvetemült figura, akik mind Kemény Henrik jobbjára (vagy baljára) valók, csak a palacsintasütő hiányzik az arcukból. A film készítői (rendezőként egy kevéssé ismert angol szakembert, Keith Englisht alkalmaztak) nagy ravaszul kint is, bent is fognák az egeret – saját értelmezésük szerint egy politikai parabolát tettek fel a filmvászonra, szigorúan művészi eszközökkel, amiben teret engedtek a fantáziának, de leginkább az indulatnak. Eközben a film honlapján precízen névsorba rendezve megtalálható, hogy konkrétan kiről (beazonosítható keresztnévvel) „mintázták” az egyes szereplőket. Márpedig bármily bizonyíték nélkül összeesküvéssel, manipulációval, hatalommal való visszaéléssel, noch dazu szervezett erőszakkal vádolni létező embereket, ezt a jog rágalmazásnak hívja – most jut eszünkbe, hogy itt erről szó sincs, hiszen tisztán művészi alkotást látunk! Meg kell hagyni, azért a film bőséggel él zsánerfilmes eszközökkel – az üldözéses jelenet például nincs híján izgalomnak, de kapunk itt közelharcos utcai tumultust, rendőrökkel szembeni terrort, ártatlanokon elégtételt vevő, a lefogottakat bántalmazó rendőröket. És megannyi fondorlatot, ármányt, lelkiismeretlen politikai kalandorokat, no meg a 2006 őszén történtek egyszerre paranoid, másrészt kőegyszerű konteó változatát – a fikció és valóság közötti cinikus játék jegyében bizonyítani sem kell semmit. Márpedig az összeesküvés-elmélet és az oknyomozó politikai krimi között épp ez a különbség, az előző fundamentumát a hit, utóbbiét a tények alkotják.
A nézőt mind kevésbé kecsegtetik azzal, hogy csupán mese, amit lát, de azért izgulhat is a kalandok során a hőseiért: vajon kinek a gerince lesz keményebb, ki lesz áruló, ki köt alkut Belzebubbal (Ferenc! Klára!) – e tekintetben az alkotók még némi (erősen kiszámítható) csavarral is kedveskednek a publikumnak.
A jobb érzésű néző számára a finálé látványa mindenképpen fájdalmas (és most nem holmi szekunder szégyenről beszélünk) – reméljük, hogy a minden illúzióját elvesztő, sebes lábbal menekülő főhősnő legalább utólag, az Elkúrtuk 2.-ben részesül majd tetanuszoltásban.
Elk*rtuk – magyar, 2021. Rendezte: Keith English. Írta: Bendi Balázs. Kép: Josep M. Civit. Zene: Rakonczai Viktor. Producer: Helmeczy Dorottya, Kálomista Gábor. Szereplők: Bánovits Vivianne (Réka), Mózes András (Nándi), Bokor Barna (Endre), Gubás Gabi (Klára), Bede-Fazekas Szabolcs (György), Jánosi Ferenc (Zoltán), Trill Zsolt (Réka apja). Csőre Gábor, Szőke Richárd. Gyártó: Megafilm. 125 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/12 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15139 |
