Filmvilág

Magyar Műhely

Beszélgetés Klingl Bélával

„A munkánk akkor jó, ha láthatatlan”

A KGB stúdió vezetője, amellett, hogy animációs filmek rendezője, elismert és keresett trükkmester is.

Klingl Béla volt a VFX supervisora Enyedi Ildikó legújabb filmjének, A feleségem történetének. A cannes-i bemutatón a stáb tagjaként vonult fel a vörös szőnyegen, a vetítés végén, mint alkotótárs élvezte a közönség vastapsát. Hans Belting írja a Kép-ontológiában „A fantázia teljesítményeként az antropológiai örökséget megjelenítő szimulációt és animációt olyan technikai eljárásokra ruházzuk át, amelyekben kitolódnak az imagináció határai.” (Kijárat Kiadó, 2002). A filmtrükk tehát egyre fontosabb szerepet kap a játékfilmben is, erről a növekvő szakmai kihívásról beszélgettünk.

A stáblistán VFX supervisorként szerepelsz. Hogyan lettél filmtrükk felügyelő?

1999-ben végeztem animáció szakon a MOME-n. Hogy ide jelentkezem az már a gyerekkoromban eldőlt: Haui József, aki sok más mellett a Bucó, Szetti, Tacsi képregényeket, és a Vízipók, csodapók sorozatot is tervezte, és Kricskovics Zsuzsa, aki a kecskeméti animációs stúdióban dolgozott, rokonunk, amikor meglátogattuk őket, nagyon megtetszett, amit csináltak. Gauder Áronnal együtt diplomáztam, vele és Bóka Igorral hoztuk létre a KGB Stúdiót. Játékfilmben először még egyetemistaként, Enyedi Ildikó Simon mágusában (1998) dolgoztam, amiben Andorai Péter a PC-ben játssza le a varázslásait, azokat én mozgattam. Kivittek egy napra a forgatásra, és mivel Péter nem volt jártas a PC-használatban, ezért én voltam az egérdublőre is.

Ildikónak Lengyel Zsolt rendező ajánlott, akinek még hallgatóként kezdtem műsor-főcímeket csinálni. Ő több főcím-tervezővel is dolgozott, végül Kangyal Andráson keresztül kerültem be a Simon Mágusba. Több filmterve volt Ildikónak, például a Tender Interface, ami ugyan nem valósulhatott meg, de volt egy rövidfilm, amiben egy lány – Ildikó lánya játszotta – beleszeret egy földönkívülibe; nos, ebben is csináltunk trükköket. Már sok filmen túl voltunk, amikor Ildikó egyszercsak telefonált, hogy jön a Testről és lélekről.

Pálfi György kért fel először filmtrükkre, amikor a Hukkle-t (2002) forgatta. Még sosem csináltunk ilyet, de bevállaltuk. Akkor még csak három PC-nk volt, nem volt még render-parkunk sem. A gépek mellett aludtunk, ha valamelyiken lefagyott a render, felkeltünk, újraindítottuk. A premieren nagyon izgultunk: amikor a vadászrepülő megjelent mi elsüllyedtünk a szégyentől, mert azt hittük a közönség azon nevet, milyen rosszul sikerült, de valójában a jelenet humorán, iróniáján nevettek, tetszett nekik. Pálfi a Taxidermiában is nagy szabadságot adott, abban például, hogy egy jelenetben hogyan halad át a kamera egy katedrál-üvegen.

A nagyobb stúdiók megtehetik, hogy felvesznek IT-seket, akik megírják azokat a programokat vagy pluginokat, amit az alap „industry-standard” szoftverek nem tudnak. Ha mi ütközünk olyan feladatba, amit nem lehet a „gyári” programokkal megoldani, azt mi csináljuk meg. Magam gyerekkorom óta programozok. Pálfi Final Cut című filmjének az elkészítését például nem lehetett volna megoldani saját programkód nélkül, amit a cannes-i fesztiváligazgató minden idők legjobb főcímeként említett.

Leegyszerűsítve, hogy a számítógépekkel generált jeleneteket, úgy tegyük rá az élőkre, hogy ne essenek le róla. Ez sok egyéb – számítástechnikai, művészeti, vizuális és pepecselős – feladatból áll össze.

Nagy kihívás volt az Ujj Mészáros Károly rendezte Liza, a rókatündér, nem kis kreativitást igényelt a Taxidermia. Dolgoztunk Fazekas Csaba Swingjében és az Antal Nimród rendezte Viszkisben is. Szabó István Zárójelentésében sok retusra volt szükség, például a naplementénél, máshol pedig a kontinuitást kellett megoldani. Abban a jelenetben, amelyben a színpadon valaki rosszul lett, mi tettük bele a lángoló díszlet-máglyát.

Bagota Béla filmjében, a Valanban az akciójelenetekben a lövésnél a vérfröcsögés, hóesés, a sebek az arcon volt a kihívás. Az Aprómesékben (Szász Attila) megépítettük a II. világháború során lebombázott Budapestet, a romos Duna-hidakat. Bodzsár Márk szatírája, a Drakulics elvtárs a 70-es, 80-as években játszódik, ahhoz is retusra volt szükség. A Lajkó – Cigány az űrben esetében például nagyon kevés pénzből kellett megépíteni Bajkonurt, meg az űrhajót, ahogy füstöl.

Pohárnok Ivánék csapata a Filmefex készíti a filmekhez a „praktikus effekteket”: maszkok, sebek, kellékek. Gyakran előfordult, hogy egy filmben együtt dolgoztunk, kiegészítve egymás munkáját (Taxidermia, Első szerelem).

Az Egy napban is kisebb retusok voltak. A Rossz versekben is főként olyan trükkök, amelyek nem látszanak: felkél a főszereplő, beugrik a vízbe és fiatalabban jön ki, vagy a telefonkábel vörössé tétele.

A Viszkisben a kaszkadőr-jelenetek segédeszközeit, azokat matracokat tüntettük el, amelyre a kaszkadőr a járdára esik. Ebben a filmben csináltunk a nyárból telet, a maiból egy korhű Budapestet. Az, hogy mit kapunk meg retusálásra, nem rajtunk múlik: ezt a filmet amiatt kritizálták, hogy látszanak a biciklisávok.

Szász János filmjében, A hentes, a kurva, és a félszemű a korhű környezetért le kellett szedni a képekről a parabolaantennákat, modern kukákat, megoldani azt a helyzetet, amikor Nagy Zsolt elrántja Gryllus Dorkát a vonat elől, vagy amikor a hentes fejbe csapja a tehenet, ott természetesen nem ölték le az állatot, mi tettük rá a képre a vért. A gyilkossági kísérletnél alap, hogy ne mozogjon a színész mellkasa.

A Becsúszó szerelemben 200 statisztából csináltunk tele stadiont. Ilyenkor a forgatás előtt kimegyünk terepszemlére, ennek alapján készítünk alternatív terveket. Az A-terv, hogy a forgatás alatt vegyük fel second unittal a statisztákat zöld háttér előtt 3-4 fős csoportokban, vagy a B-terv alapján 3D-s animált embereket csinálunk, és őket használjuk, ha nem működik a zöld hátteres megoldás.

Fabricius Gábor most moziba kerülő elsőfilmjében (Eltörölni Frankot) inkább retusok voltak, nagyon jól vették fel a jeleneteket. Az oroszok ittlétére utalva az égen elsuhanó orosz vadászgépet kellett betenni. A filmben elektrosokkolják a főszereplőt, azt kellett megoldani, hogy a sokk után ne mozogjon a szeme. A felvétel kontinuitása, vagy annak hiánya gyakran okoz problémát, ha az egyik jelenetben törött ceruzával írtak valamit és a következő jelenetben már nem volt törött, azt el kell törni.

Az animációs és trükk igényekről mikor kezdődik az egyeztetés a film rendezőjével

Jó esetben nekünk már a forgatókönyvtől benne kell lennünk, hogy könnyen vagy olcsón meg lehessen csinálni, amit kérnek. Ha nagyon be vagyunk szorítva anyagilag, vagy időben, ha csak a forgatás után találnak meg bennünket, mindig érezzük, hogy jobb is lehetett volna a kép.

A feleségem története esetében, amint Enyedi Ildikó filmje megkapta a szabad utat, megkezdődött a beszélgetés arról, hol lesz szükség trükkre, hol kell a budapesti jelenetekből Párizst csinálni, de mentem velük Máltára meg Hamburgba is. Rév Marcell nagyon profin, úgy vette fel a jeleneteket, hogy arra is tudott ügyelni, az aránylag korhű helyszínen a kameramozgás során a modern épületek csak egy-egy pillanatig látszódjanak, így gyakran csak pár képkockányi retusra volt szükség. A filmjében kb. 2000 snittjéből 400 snittben benne voltunk.

A rendezők egyébként nagyon eltérően viszonyulnak a VFX-hez. Ujj Mészáros szőrszálhasogatóan, szinte pixelenként ellenőrizte a képet, Antal Nimród inkább mozgásban nézi, ő azt mondja, ha a néző észreveszi, akkor rossz filmet csináltunk. Mi abban bízunk, hogy ezeket nem lehet észrevenni.

Pár évente meghívnak egy-egy egyetemre, az SZFE, ELTE, MOME, hogy tartsak pár órás előadást a filmtrükkökről, egyetemi képzésről nem hallottam, de úgy tudom a Filmalap indított külön filmes képzéseket, köztük VFX témájút is.

Nincs rutin, a legtöbb jelenet egyedi, csak a részfeladatokra vannak standard megoldások: például kameramozgás-lekövetés, zöld-háttér lyukasztás, rotózás – azaz képrészletek kockáról kockára történő maszkolása. A feleségem történeténél maradva: a hajót egy hajószakértő tervei alapján építettük, aki megmondta milyen volt a füstje, hogy hány csomóval megy, mi ezzel az adott sebességgel szimuláltuk a vizet például. Sok-sok ember munkája alapján valósul meg egy álom. Enyedi filmjében nagyon sok kihívás volt, de a maga idején a Hukkle is meglehetősen bonyolult volt.

Nem mindig van szabadságunk, mivel egy filmes stábban nincs demokrácia, mindenkinek a rendező vízióját kell megvalósítani és ez így is van rendjén. De van rá példa, hogy nagyobb szabadságot kapunk – mint a színészek is, amikor improvizálhatnak –, itt említeném a Swing animált főcímét, amit a rendező teljesen ránk bízott. A munkánk hozzáadott értéke ugyanis az, hogy szabadságot ad a film rendezőjének ahhoz, hogy megvalósítsa mindazt, amit a szárnyaló képzelet kínál. Ha megbízik bennünk, mi is jobb dolgokat tudunk csinálni.

A mi szabadságunk pedig abban van, hogy animációs stúdió vagyunk, saját filmeket is készítünk. A 2018-ban készített rövidfilmemet, a Remake-t meghívták a hiroshimai fesztiválra, de sajnos nem jutottam el oda, a Covid miatt. A mostani KAFF-on Rófusz Kinga filmje megosztva-megkapta a fődíjat. A Boxi újabb epizódjaira és a Hunor mozifilm- verziójára sem kaptunk támogatást. Ezek a filmek nemcsak a cselekmény vagy a látvány miatt fontosak, hanem azért is, mert fejlesztik a gyerekek manuális érzékeit, ezért szeretnénk folytatni. Az animációs film sok lehetőséget ad a kísérletezésre, a határok próbálgatására, és ennek adaptálására a játékfilmeknél. Filmjeink azonban támogatásból készülnek, s ez nem elég ahhoz, hogy életben tartsunk egy stúdiót, három évente cseréljük a technikát, akkor sem, ha nem egyszerre cseréljük. Másfél éves lyuk volt a pályázati rendszerben, nem is nagyon készültek filmek – ez látszott az idei KAFF magyar felhozatalán. A fizetős munkák hullámoznak, vagy sok van, vagy nagyon kevés, a saját projektek arra jók, hogy a hullámvölgyeket ki lehet velük tölteni.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2021/10 14-15. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15133