Fekete Tamás
Volevo
nascondermi – olasz, 2020. Rendezte: Giorgio Diritti. Írta: Fredo Valla és
Tania Pedroni. Kép: Matteo Cocco. Zene: Marco Biscarini. Szereplők: Elio
Germano (Antonio Ligabue), Pietro Traldi (Renato), Orietta Notari (Anya),
Andrea Gherpelli (Andrea), Denis Campitelli (Nerone). Gyártó: Palomar / Rai
Cinema. Forgalmazó: Cinenouvo. Feliratos. 120 perc.
Nem véletlen,
hogy nem csak a képzőművészek, de talán az összes művészeti ág képviselői közül
Van Gogh az, akiről a legtöbb filmfeldolgozás született. A kitüntetett figyelem
valószínűleg nem elsősorban munkásságának, hanem hányatott sorsának szól: ideális
képviselője a meg nem értett, szenvedésre kárhoztatott művész archetípusának,
akinek nem csupán egész élete, de halála is tragikus és mindenki előtt ismert.
Az 1899-ben Zürichben született olasz Antonio Ligabue élete sok szempontból mutat
rokonságot holland kollégájával. Sanyarú sors jutott neki is, ő is megjárta az
elmegyógyintézetet, és képei is mutatnak némi rokonságot Van Gogh
festményeivel. Döntő különbség azonban, hogy az ő tehetségét felismerték, őt
magát pedig felkarolták és támogatták, nem csupán anyagi biztonságot adva neki,
de kiállításai megszervezésével művészi kiteljesedésében is segítve.
A naiv
festőről az 1977-es, háromrészes tévésorozat után Giorgio Diritti készített
játékfilmet; a rendező szerencsére tartózkodott az életrajzi művek tekintélyes
részének kedvelt és sokszor üres fogásaitól. Nem időzik hosszan hősünk
gyerekkoránál, és nem kíván sem pszichológiai, sem művészettörténeti-esztétikai
értelmezésekbe bonyolódni. Épp olyan alázattal, ámulattal és érdeklődéssel
fordul Ligabue felé, ahogy hőse szemléli a világot és magát a létezést is.
Ehhez pedig tökéletes színészt talált Elio Germano személyében, akinek
alakítását tavaly Berlinben Ezüst Medvével ismerték el: ahogy Diritti kerüli a
műfaj közhelyeit, úgy Germano is mellőzi a fogyatékossággal élők ábrázolásakor
szívesen használt kliséket, a teátrális és eltúlzott gesztusokat, amiket
ráadásul az excentrikus, különc alkotók eljátszásakor is előszeretettel
használnak – inkább elrejtőzik karakterében.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15119 |
