Baski Sándor
Ember és gép nászával sokkolta Cannes-t Julia Ducournau, a testhorrorba csomagolt traumafeldolgozás Arany Pálmát ért.
Már Ducournau debütáló rendezése is alaposan meglephette a gyanútlan közönséget, de a Nyers még csak a brutalitásával sokkolt. Műfaji besorolása se okozhatott nehézséget, az elfojtásoktól gyötört, az emberhús iránti vágyát egyre nyíltabban kielégítő diáklány története a kannibálhorrorok explicitását ötvözte a szerzői traumafilmek motívumaival.
Már a Nyers is megidézte Cronenberg korai munkásságát, a Titán esetében pedig nem is lehetne letagadni a testhorror mesterének hatását. A felütés még akár konvencionálisnak is nevezhető, már amennyiben egy autóbalesetet szenvedő, majd a koponyájába illesztett titánlemez hatására a gépkocsikkal intim viszonyba kerülő lány eredettörténete önmagában nem lenne elég abszurd. A felnőve sztriptíztáncosként dolgozó Alexia mizantrópiája és különös vonzalmai ekkor még levezethetőek gyerekkori traumájából – a nyitó flashback sugallata szerint apja nem szerette –, hirtelen felindulásból mániákus ámokfutóvá válásának azonban már nincs semmilyen pszichológiai motiváltsága. Az író-rendező ugyanilyen váratlan ritmus- és tónusváltásokkal emeli be a Vincent Lindon által alakított tűzoltóparancsnok szálát, akit szinte észrevétlenül avat társfőszereplővé. A szintúgy Vincentnek hívott férfi, aki a magát menekülés közben fiúnak álcázó lányban saját, fiatalon eltűnt gyerekét ismeri fel, egyértelműen Alexia komplementer karaktere. Míg a lány életében apja csak fizikailag volt jelen, addig a szeretethiányos tűzoltó legfőbb vágya, hogy újra felvehesse a szülői szerepet, és ezért minden áldozatra hajlandó, még az önbecsapásra is.
A két lelki sérült ember unortodox családdá transzformálódása csak az egyik, és a kevésbé bizarr aspektusa a történet második felvonásának. A korábban egy Cadillac-kel – a lázálmában vagy a film valóságában – orgazmikus élményeket átélő lány, aki ezen a ponton már férfiként létezik, a terhesség jeleit mutatja, a méhében azonban mintha nem egy organikus lény, hanem egy ember-gép hibrid formálódna.
Ducournau nyitva hagyja a történet értelmezését a különböző genderolvasatok előtt, de a cronenbergi testhorror ikonográfiájának megidézése és a cyberpunk techno-scifi vonulatának beemelése l'art pour l'art megoldásnak hat. A test leépülésének és átalakulásának szenvtelen dokumentálása zavarba ejtő és felkavaró, hála többek közt az újonc Agathe Rousselle zsigeri alakításának – sőt, a magát a film kedvéért groteszk módon kigyúró Lindon szintúgy a testét használja vászonként. De ahogy a lány pszichopata gyilkológéppé válásából a film elején, úgy a későbbi szenvedéstörténetéből is hiányzik a dramaturgiai megalapozottság – az olyan nagyvonalúan zárójelezett megoldásokról nem is beszélve, miszerint a mindenórás kismama képes szorítókötéssel lapossá varázsolni a hasát.
A rendező, állítása szerint, szándékosan szakított a történetmesélés konvencióival, a film zavarossága, leplezetlen hatásvadászata és öncélúnak ható erőszakszekvenciái nem a „gyártási hiba” kategóriájába, hanem az „alapfelszereltséghez” tartoznak. A befogadó habitusától függ, hogy üres blöffnek vagy szabálytalanságával, provokativitásával a korszellemre pontosan reflektáló remekműnek látja a filmet. Ami bizonyos, hogy Ducournau mesteri módon gyűjtötte össze azokat a forró témákat és trendi hívószavakat, amelyekkel 2021-ben a leghatékonyabban lehet a fesztiválzsűriket és a közönséget triggerelni, és ezáltal a produkciót köztudatban tartani, azaz fontosnak láttatni. A Titán tehát mindenekelőtt exploitation, abban viszont kétségkívül Arany Pálma-kategóriás.
Titán (Titane) – francia-belga, 2021. Rendezte és írta: Julia Ducournau. Kép: Ruben Impens. Zene: Jim Williams. Szereplők: Vincent Lindon (Vincent), Agathe Rousselle (Alexia/Adrien), Garance Marillier (Justine), Laïs Salameh (Rayane), Mara Cissé (Jeantet). Gyártó: Kazak Productions /Frakas / Arte France Cinéma. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 108 perc.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 49-50. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15117 |