Varró Attila
Catch Us If You Can – brit, 1965. Rendezte: John Boorman. Írta: Peter Nichols. Kép: Manny Wynn. Zene: Basil Kirchin. Szereplők: Dave Clark (Steve), Barbara Ferris (Dinah), David de Keyser (Zissell). Gyártó: Anglo-Amalgamated. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 91 perc.
A 60-as években indult brit modernista rendezőgeneráció
emblematikus lázadói szinte mind rátaláltak az alkotói énjükhöz tökéletesen
illő könnyűzenei sztárra, markáns remekművekkel pecsételve meg örömteli
frigyüket: Richard Lester bolondos anarchistája simán beillett volna ötödik
gombafejnek a Beatlesbe (Egy nehéz nap éjszakája, Help), Nicolas
Roeg könyörtelen, sötét szenvedélyű felforgatóként még Mick Jaggerrel pecózott
(Performance), enigmatikus dekonstruktív művészként már David Bowie-val
osztozott közös UFÓ-n (A földre pottyant férfi), Ken Russell
bombasztikus szürreál-prófétája pedig eszményi társra talált a The
Who-fenegyerek Roger Daltrey-ban (Lisztománia, Tommy). Ennek
fényében érthető – bár módfelett sajnálatos –, hogy John Boormannak be kellett
érnie a Dave Clark Five rock nélkül lázadó zsúrfiú-bandájával: ám a BBC cinema
verité-berkeiből indult ifjú titán játékfilm-debütjét jelentő Sosem
kaptok el szerencsére jóval többnek bizonyult egy kósza Red Balloonnál
a Nagyítás korabeli légkörében.
Noha a történet hamisítatlan Nehéz nap éjszakája rip-offként
indul a kaszkadőröket (!) alakító öt beat-kópéról, akik egy
marhahús-reklámfilmben próbálják megkeresni az évi Ibizára-valót, röpke negyed
órányi mókás montázs-expozíció után már Bolond Pierrot-ként robog a
londoni nagypiactól egy mesés Devon-parti sziget felé, miután a főhős Dave
Clark egy dögös sportkocsival megszökteti a kampány bájos, öntörvényű
sztármodelljét a lelketlen húspiacról. A slágerdús zűrodüsszeia során Boorman –
és a forgatókönyvet író Peter „Joe Eggs” Nichols – egyre sötétebbre festi a
játékos tónust, nem csak a hőspáros útjába akadó sivár társadalmi látleletekkel
(élen egy korai hippikommunát felszámoló katonai támadással), de a két fiatal
közötti feloldhatatlan ellentétek kiélesítésével is, az út végén szembesítve
őket a könnyed popfilmtől merőben műfajidegen tanulsággal. Lázadásukat nem csak
a rendszer olajozott gépezete őrli fel könyörtelenül, de saját felszínes,
komformista személyiségük is: épp olyan illúzió, mint az álomsziget, amelyet a
dagály óráit kivéve népes földsáv köt össze a helyi turistaparadicsommal –
valamint széles szerzői csapás a két évvel későbbi Point Blank
Alcatrazával.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 63-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15116 |
