rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Papírmozi

Bűnös múltak

Kránicz Bence

Nem tudunk rá meggyőző magyarázatot, az Alois Nebel miért aratott világsikert. Remek képregényről van szó, de ez önmagában nem elég. Jaroslav Rudią és a Jaromir 99 néven alkotó Jaromír ©vejdík 2003 és 2005 között megjelent műve a cseh képregénytörténet legnagyobb nemzetközi sikere lett. Hazájában több tízezer példányt adtak el belőle, számos nyelvre lefordították, 2011-ben pedig animációs film készült belőle, amelyben Miroslav Krobot játékát fényképezték be rotoszkópos technikával. Ő alakította a címszereplőt, a jeseníki vasútállomás kiérdemesült forgalmistáját. Az Alois Nebel népszerűsége azért is váratlan, mert nem könnyen érthető hőstörténetről vagy kalandos történelmi képregényről van szó, hanem álom-, emlék- és víziójelenetekkel átszőtt, a happy enddé egyenesített lezárástól eltekintve meglehetősen sötét és borús elbeszélésről.

A hangvétel nem meglepő, mert a Szudéta-vidéken járunk, ahol a „történelem viharai” helyett helyesebb volna egymást követő tornádók sorozatáról beszélni. Errefelé a kedélyes Nebel tűnik az egyetlen normális embernek, de amikor lelki szemei előtt megjelenik egy Auschwitzba tartó náci vonat, már sejtjük, hogy őt is maga alá gyűrte a hely szelleme. Pár oldallal később a helyi pszichiátrián látjuk viszont egy néma sorozatgyilkos társaságában. Alois Nebel, miként barátai és ivócimborái java része, a bolondokháza rendszeres vendégszeretetét élvezi, ha egyszerre nem is tartóztatja őt túl sokáig a rendszerváltás után lerongyolódott ellátórendszer. Ezért a főhős időnként visszaáll a vasúti váltóhoz, vagy fölmegy Prágába, megnézni a főpályaudvart és beleszeretni a büfésnőbe.

Laza szerkezetű, trilógiává összeálló történetéből egy olyan férfi portréja rajzolódik ki, akinek a fejében van a Szudéta-vidék múltja. Rendszerek jöttek és mentek, de ő maradt, mint Haąek vagy Hrabal kisemberei, csak éppen megőrült. Hogy kicsit vagy nagyon, afelől mintha az író is bizonytalan lenne – a folytatásokban, nyilván már fél szemét a sikerlistán tartva, Rudią hagyományosabb hőst farag a bizonytalan elmeállapotú forgalmistából. Jaromir 99 tiszta feketéből és fehérből építi fel az alakokat és az oldalakat, mint Carlos Sampayo az Alack Sinnert vagy Frank Miller a Sin Cityt. Kidolgozott hátterek nélküli, gyakran kontúrvonalakkal sem tagolt rajzain idő- és valóságsíkok mosódnak össze, a hagyományos történetmesélés helyett inkább valamiféle lázas közép-európai vergődés tapasztalatát megteremtve. Az Alois Nebel hitelesen közvetít valamit abból, milyen errefelé élni – kíváncsiak vagyunk, mikor készül el az a magyar képregény, amely ugyanilyen sikerrel ad majd hírt rólunk a világban.

*

A cseh művek fordításait egy kezünkön meg tudjuk számolni, az olasz képregényeket azonban már sokkal jobban ismerhetjük. A futó sorozatok mellett egyre több önálló történet is napvilágot lát, a Diabolik kiadója most az eredetileg 2015-ben megjelent Coney Islanddel rukkolt elő. A hazájában regényíróként és dalszerzőként is ismert Gianfranco Manfredi forgatókönyvét az azóta elhunyt Giuseppe Barbati több évig rajzolta, és aprólékos munkája meg is látszik az 1920-as évek New Yorkjában játszódó bűnügyi történet korhű látványvilágán, a karakterek kidolgozásán. Barbatinak volt hova nyúlnia ihletért, mert az alkoholtilalom éveinek alvilága fényesre koptatott téma. Manfredi története viszont tud meglepetést okozni, méghozzá a fumettiben amúgy is szabadon kezelt műfajkeverés révén. A Coney Island a detektívnoirokból kölcsönzi szereplőgárdáját és flashbackekre épülő dramaturgiáját, de nemcsak a központi nyomozóhős, hanem más fontos figurák nézőpontját is megmutatja. Így a gengszterműfaj, sőt a misztikus kalandtörténet motívumai is beszűrődnek a képregénybe. Barbati rajzai újrateremtik a húszas évek Coney Islandjét, a zsánerek ilyen merész vegyítése mégis az alkotók kortárs szemléletéről árulkodik. Szerencsére nem a műfaji motívumokból öncélúan szemezgető zagyvaság, hanem jó ritmusú, a hősök személyes történeteire koncentráló posztmodern noir a végeredmény.

 

Jaroslav Rudią – Jaromir 99: Alois Nebel. Fekete-fehér, puhaborítós, 368 oldal. Kiadó: Szépirodalmi Figyelő.

Gianfranco Manfredi – Giuseppe Barbati – Bruno Ramella: Coney Island. Fekete-fehér, puhaborítós, 306 oldal. Kiadó: Anagram Comics.

 

Kránicz Bence


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15110

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -