Vajda Judit
Nagy Borús Levente, fiatal forgatókönyvíró-rendező egysnittes, fix nézőpontú alkotása nem technikai, hanem írói és színészi bravúr.
Az
egysnittes, azaz vágás nélkül (vagy láthatatlan vágással) felvett alkotásokat a
filmtörténelem során a Hitchcock-féle A
kötéltől kezdve Az orosz bárkán
át az 1917-ig filmművészeti és -technikai
bravúrként szokás emlegetni. Nagy Borús Levente Tantrumja viszont hiába szintén egyetlen hosszú (48 perces)
beállítás, a kamera nem jár be benne tereket, így ezúttal nem az operatőri
csapatra, hanem – a forgatókönyvírón kívül – kizárólag a kamera másik oldalán
álló személyre hárult a munka dandárja, azaz a néző figyelmének folyamatos
fenntartása.
A
Tantrum másik fontos technikai
jellemzője, hogy a kamera nemhogy nem jár be benne tereket, hanem (szinte a
legvégéig) egyetlen pontra van leszúrva, vagyis egyetlen kameraállásból, fix
nézőpontból látjuk a történéseket – és ez szintén a színész vállára helyez
mázsás súlyokat. Nagy Borús műve előképének ebből a szempontból Sas Tamás
bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Presszó
tekinthető, ahol egy belvárosi presszóban követhettük fix kameraállásból, mint
egy légy a falon, az eseményeket. A Presszó
kamerája előtt azonban folyamatosan cserélődtek a figurák, állandó volt a
mozgás, a jövés-menés, ami a Tantrumból
hiányzik. Itt egyetlen hosszú beállításban egyetlen gépállásból egyetlen arcot
nézünk: Nagy Zsoltét, akit a rendező mintha csak egy színészi mestervizsgának
vetett volna alá, ahol a feladat nem kevesebb, mint közel egy órán át
érdekesnek maradni, fenntartani a néző figyelmét, azaz csak mondani, mondani,
mondani a megírtakat, és nem esni ki a szerepből.
A
színház világában nem ritka a monodráma, ahol látszólag ugyanezt kell
megvalósítani, ám ott ehhez képest hatalmas könnyebbség, hogy a nézők egyrészt
nem pár centiről vizslatják a színész arcát, tehát könnyebben meg lehet úszni
egy-egy hamis hangot vagy gesztust, másrészt a művész élhet egy fontos
kifejezőeszköz, a mozgás lehetőségével. A Tantrumban
viszont nemcsak a kamera, a főszereplő sem mozdul: egy helyben ül, vélhetően
egy kocsmában, bár pohár nincs a kezében (ennek a rejtélye a játékidő utolsó
percében fog csattanósan megoldódni).
Az
eddig leírtak arra utalnak, hogy a forgatókönyvíró-rendező Nagy Borús afféle
szadista alkotóként egy hatalmas szívatást eszelt ki a főszereplőül választott
Nagy Zsolt számára, akit nagyon szűk keretek közé szorított, igazi színészi
csapdahelyzetbe vetett (ami egyébként azért is szép megoldás, mert átvitt értelemben
a Nagy által megformált karakter maga is csapdában van). A színész tehát nem
lazíthat egy másodpercre sem, mint tehetné azt például a színpadon – Nagy Borús
mentségére szól viszont, hogy valami nagyon fontossal azért megtámogatta Nagy
Zsolt munkáját: egy jól megírt, végig izgalmas és feszült forgatókönyvvel.
Nagy
Borús Levente Twitter-oldalán szózsonglőrként határozza meg magát, és ez
nagyjából fedi is a valóságot. A 2019-es Hypewriter televíziós pitchfórum
kiemelt döntőseként és az Odabenn című
hangjáték szerzőjeként is bizonyította már, hogy ha szövegírásról van szó, kiváló
teljesítményre képes. A hangjátékkal pedig, ami műfaját tekintve sci-fi, egy filmen
erősen a látványra, irodalmilag pedig a hosszú leírásokra, nem pedig a
párbeszédekre épülő műfaj, egyúttal azt is megmutatta, mennyire szeret
kísérletezni. Az alkotó a Tantrumban
tovább folytatja a kísérletezést, és egyetlen hosszú, lélegzetvételnyi szünet
nélkül elmondott, sodró lendületű monológ segítségével épít fel egy nagyon is
ismerős és átélhető emberi világot. A főhős, Károly világát, ami épp összeomlani
látszik, hogy miért és ki miatt, azt Károly készséggel megosztja velünk, elég
hozzá megnyomni a play gombot.
A
Nagy Zsolt által megformált Károly eldühöngött monológjából megismerünk egy egész
életet, a gyerekkortól kezdve az érett felnőttkorig, azaz a negyvenes karakter
jelen pillanatáig. Kirajzolódik belőle az övén kívül még legalább három,
egymással szorosan összefonódó emberi sors. Bár a forgatókönyv a
cselekményességet tekintve is szűk keretek között mozog, a mesében így is van
hős, femme fatale (vagy valami nagyon hasonló) és főgonosz. Mondhatjuk tehát,
hogy Nagy Borús Levente Nagy Zsolt segítségével megvalósított kísérlete sikerült.
Szóval a koncentrált, intenzív élményt adó játék után jöhet az igazi kísérlet:
egy nagyjátékfilm.
Tantrum – magyar,
2021. Rendezte és írta: Nagy Borús Levente. Kép: Papp Kornél. Zene: Cseterki
Tamás. Producer: Berta Balázs, Kárpáti György. Szereplők: Nagy Zsolt (Károly), Leila
Ben Salem (Rafika). Gyártó és forgalmazó: Vertigo Média. 48 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15108 |
