Kovács Kata
Bergman hetvenes évekbeli állítása, miszerint a házasság tönkreteszi a kapcsolatokat, nem vesztett aktualitásából.
Ingmar
Bergman eredetileg hat epizódból álló 1973-as sorozatát, a Jelenetek egy
házasságbólt Hagai Levi a rendező fiának, Daniel Bergmannak a megkeresésére
gondolta újra. A folytatás gondolata magát az idős Bergmant is foglalkoztatta (Saraband),
és míg fia az új változatban a házaspár gyerekeire szerette volna irányítani a
figyelmet, Levi teljesen más fókuszt talált a sorozat számára, méghozzá olyat,
amely az eredeti koncepció tiszteletben tartása mellett saját szerzői
elképzeléseinek is megfelel.
Bergmanhoz
mérten Levi rendezői törekvései nem túl összetettek. Az ő fő műfajai a
pszichologizáló melodráma, a pontosan kidolgozott kamaradráma, a kedvenc terepe
pedig a külvárosi közeg. A magyar változatot is megért A terapeutával és
annak izraeli eredetijével (BeTipul) vált világhírűvé: a high-concept
sorozat alapötlete, hogy a néző a hét minden estéjén valós időben láthat egy
egyórás terápiás alkalmat – más-más pácienssel, ugyanazzal a terapeutával. Az
első évadban szerepel párterápiás történet is, maga a családos főszereplő pedig
szerelmi bonyodalomba keveredik egyik páciensével. Levi alkotója, írója A
viszony című sorozatnak is, mely egy házasságtörés női és férfi szemszögből
elmondott története, a sorozat ugyanazokat az eseményeket meséli el két
nézőpontból.
Bergman
egyik állandó témája, nagy modernista korszakán belül és azon kívül szintén a
párkapcsolat: a Jelenetek egy házasságból különböző változatain –
készült belőle mozifilm is – túl készített komplett trilógiát a házasulás
kérdéséről (Nyári közjáték, Nők várakozása, Egy nyár Mónikával)
és a házastársi hűségről is (Szerelmi lecke, Női álmok, Egy
nyári éj mosolya), legtöbb filmjének kulcsmotívuma pedig az emberi
kapcsolatok, ezen belül pedig a házasság ridegsége. A Jelenetek egy házasságból
születésekor – sorozattörténeti jelentőségén túl – számos okból volt
felforgató: személyessége (és szerzőisége), az általa érintett metafizikai kérdések
(az egzisztencialista szorongásélmény) megjelenítése miatt, de a modernista
stílus hatása, a különleges színészvezetés (arcközelik), valamint a pszichológiai
jólértesültsége is szerepet játszott a sikerében. A tömeges párterápiának is
beillő sorozat hatásának tulajdonítják, hogy a bemutatását követő időszakban Európa-szerte
megnőtt a válások száma. Társadalomképe, a nemi szerepek korabeli felfogásának megörökítése
révén is emlékezetes.
Levi ezek közül
több tényezőre is reagál. Egyfajta főhajtásként a modernizmus nagy mestere
előtt, minden epizódban szerepel egy önreflektív képsor, melyben magát a stábot
látjuk, amint elindítják vagy befejezik a jelenet felvételét. (Az eredetiben „az
előző részek tartalmából” és a stáblista szerzői kommentárral, werkfotókkal
érkezett.) Levi ugyanazt a stílust követi, mint A terápiában, a fókuszban
pedig az a kérdés áll, hogy az eredeti sorozat óta eltelt majd fél évszázad
alatt hogyan alakultak át a nemi szerepek.
Marianne és
Johan történetét ugyanúgy már nem lehet elmondani, Amerikában biztosan nem. A
gyermeki, kiszolgáltatott, a férjéhez feltétel nélkül, naivan, már-már
idétlenül ragaszkodó Marianne alakja éppúgy hamisnak hatna, mint a gyakran
érzéketlen, soviniszta Johanné. Levi a kérdést egyszerű szerepcserével oldotta
meg, de ez a döntés alapvetően érinti, és helyenként össze is zavarja a
karakterrajzot. Mira egy tech cég vezető alkalmazottjaként a családfenntartó,
míg Jonathan filozófiaprofesszorként magára vállalja a gyereknevelés és a
háztartás körüli feladatok oroszlánrészét. Ám Levi korántsem érte be ennyivel,
a kortárs amerikai társadalom több jellegzetes, vagy épp csak bántóan divatos
jelenségét beleírta a történetbe: egy poliamor párkapcsolatot, a genderkutatót,
aki – magazinos újságíró helyett – az első jelenet interjúját készíti, a
mesterséges megtermékenyítést, a spermadonor keresést, vagy épp a problémák
univerzális megoldásaként felkínált terápiát. De míg Bergman a házasság
kudarcának mögöttes tartalmait is kutatta a szorongástól a magányon, az
eredendő boldogtalanságon át az érzékeket eltompító szeretetlenségig, addig
Levi világos folyamatként, a szociokulturális hatások produktumaként írja le
Mira és Jonathan kapcsolatának megromlását.
Mirának
hosszú időre volt szüksége, hogy gyermekük (itt kettő helyett egy kislány)
születése után visszataláljon önmagához, a második, nem tervezett várandósság
ezért riasztja meg annyira, hogy a kapcsolat megromlását katalizáló abortusz
mellett döntsön. Az interjújelenetben idézett statisztika (az amerikai házasságok átlagos élettartama nyolc év) mögötti,
szokványos amerikai történet ez: a nőnek soha nem sikerül feltétlen örömmel
azonosulni az anyaszereppel, és – bár lehetősége van karriert építeni – ez az
elégedetlenség végül megmérgezi a kapcsolatát. Mira ugyanazzal a drasztikus
hirtelenséggel hagyja el a családját, mint Johan, kettőjük karaktere,
motivációi mégis különböznek. A Mirát alakító Jessica Chastain játéka
következetesen sugallja azt is, hogy a feleség félrelépése egyszerű, enyhe
elmezavar következménye. Ezt igazolja az előzmény (depresszió), és a
következmény (nem akarja aláírni a válási papírokat, és végül ki is mondja,
hogy pszichoterápián felismerte, nem tudja elfelejteni
a volt férjét). Levi ugyanakkor a sorozat első jelenetétől a kameráját és a
néző figyelmét Mirára irányítva azt sugallja, hogy a nőnek valamilyen titka van
– a bajok nála kezdődnek. Johannal ellentétben Mira az egyedülálló életben
találja meg önmagát.
Levi
Jonathan karakterét is új vonásokkal ruházza fel. Esendőségét – mely vonása
egyértelműen Marianne-tól származik – a szenvedés szinonimájaként alkalmazott
krónikus betegségen (asztma) keresztül hangsúlyozza, míg saját izraeli
gyökereire reflektálva felruházza a figurát a zsidó identitással és – a krízis
hatására mélyülő – vallásossággal. Jonathan esendősége mégsem egyenlő Marianne
törékenységével, elég csak összeszedni, milyen reakcióik vannak az első estén,
amikor házastársuk hűtlenségével és távozásának hírévél szembesülnek. Jonathan
ugyan beszél arról, hogy extrém módon függ a feleségétől, de egyetlen
arcrezdülésével sem közelíti meg azt az összetörtséget, amit Bergman ábrázol.
(Részben, mivel Bergman egyben Marianne felnövéséről is beszél: ő valóban gyermetegen
viselkedik, a saját férje és anyja is úgy (le)kezelik, mintha egy gyerek lenne,
a szakítás estéjén pedig a házassága megszűnésén túl a saját felnövésének
szükségességével is szembesül.)
A mostani
sorozat öt epizódjával szemben Bergmané hat részes. Levi arra törekedett, hogy
– A terápiánál már bevált módszert alkalmazva – a külvilágot
szinte teljesen kizárja. Ennek érdekében kiírt több szereplőt a történetből,
így azt a jelenetet is, amelyben a jogász Marianne válni készülő ügyfelével
annak házasságáról beszélget. Bergman sorozatának egyik legkegyetlenebb
epizódját, melyben a baráti házaspár gyűlölködő vitája zajlik, Levi szintén
sokkal finomabbra hangolta, és hozzádobta még a két feleség érzéki hálószobai
csókját. Ugyanakkor mindvégig kiemeli a környezetet, melyben szinte a teljes sorozat játszódik: a bostoni, jómódú
értelmiségi családi lét kellékeit, a kellemes, de nem túl elegáns házat, a
külvárosi utcát. Az utolsó epizódban úgy írta vissza a történetbe az egykori
családi otthont, hogy az alapján úgy tűnik, nem csak Jonathan, de Levi is kicsit
a ház rabjává vált. A belső események és a környezet közötti kapcsolat a
sorozat egyik leghatásosabb eleme.
Bergman
szinte összes filmje a színészből kiinduló vizuális hatásra, a verbális és nem verbális kommunikációra épül. Akármerre
is kutatjuk a Jelenetek egy házasságból titkát, mindig a színészi
játéknál, Bergman és állandó színészei különleges kapcsolatánál lyukadunk ki –
annál a kapcsolatnál, melyben a rendező nem csupán szakmai, de baráti és olykor
házastársi viszonyt is ápolt a kollégáival. Ez az extrém, közeli kapcsolat és a
saját élményeken alapuló történet teszi magát a sorozatot olyan gyomorszorítóan
személyessé, és a dokumentarista eszközök alkalmazása révén egyenesen azt a
hatást kelti, hogy a rendező a saját házasságának legintimebb pillanatait,
legféltettebb titkait tárja fel. Bergman szinte beleszuggerálta saját magát és
alkotói elképzeléseit a színészeibe, ezt a hatást pedig, bármilyen kiválóan
játszik is Jessica Chastain és Oscar Isaac Levi sorozatában, nem lehet
utánozni.
Viszonylag
kevés szó esik arról, hogy a Jelenetek egy házasságból eredetileg a
melodrámát abszurd humorral és komikus elemekkel vegyítette. Bergman mindenféle
nehézség nélkül képes ugrálni a különböző hangnemek és hangulatok, a pokoli
szorongás, gyilkos feszültség és bagatell ügyek, a komédiázás között. Levi
konzekvensen kiírt minden komikus elemet, és az apró-cseprő ügyek javát a
történetből. A dialógusoknak az átírás egyáltalán nem tett jót, hiszen a csupán
látszólag prózai beszélgetéseket mind valóban üres közhelyekre és banális lelkizésre
cserélték. A szakításkor Marianne abszurd módon felajánlja a férjének, hogy
elhozza a holmijait a tisztítóból, majd egy hosszú játszmába kezdenek, amelyben
a nő gondoskodni próbál a férfiról: anyáskodva összepakol neki, végül levágja a
körmét. A mostani változatban ugyan elhangzik egy félmondat a tisztítóról, de
az egész tragikomikus játék kimarad, beleértve a körömvágást is. Ezeknek a
változtatásoknak köszönhetően a széria világa ugyan zárt és egységes, ám messze
nem olyan szórakoztató, mint az eredeti volt.
Talán
túlzás lenne azt állítani, hogy Bergman sorozata révén ma már nem ott tart a
világ, ahol a hetvenes években, de mindenképpen volt egy csekély szerepe abban,
hogy a huszonegyedik századi párkapcsolat-felfogás egyik alappillére a két fél
közötti kommunikáció lett. Ahogyan a szakításjelenetben Johan ki is mondja,
korábban soha nem beszéltek ilyen nyíltan egymással. Bergman egy
kommunikációképtelen generáció válástörténetét mondja el, melyben ráadásul a
gyerekek – szemben az új változattal – nem tényezők. Levi szériáján ott a nyoma
annak – mind társadalmi, filozófiai mind pedig esztétikai szempontból –, hogy azóta
generációk vitatkoztak végig sok szezonnyi párterápiás alkalmat, és néztek végig
hasonló erőfeszítéseket a képernyőn és a mozivásznon is.
Jelenetek
egy házasságból (Scenes
from a Marriage) – amerikai tévésorozat, 2021. Kreátor: Hagai Levi. Írta: Ingmar
Bergman tévésorozata és regénye alapján Hagai Levi. Kép: Andrij Parekh. Zene:
Euvgeni és Sacha Guelperin. Szereplők: Jessica Chastain (Mira), Oscar Isaac
(Jonathan), Sophia Kopera (Ava). HBO Go. 5 epizód. 296 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 28-30. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15094 |
