Barkóczi Janka
A Spinning ereje abban rejlik, hogy olyan bonyolult dolgokról is tisztán beszél, mint egy kamaszlány magára találásának története.
Tillie átlagos kiskamasz, aki nem rajong az iskoláért, sokszor bizonytalan, szabadidejében szívesen rajzolgat, a bátyjával lóg, vagy megtárgyalja a Breaking Bad legújabb részét a barátnőkkel. A lány élete mégsem egyszerű, mert minden nap hajnalban kel, hogy elsőként érjen a korcsolyapályára, ahol suli után újabb edzés vár rá, és a kemény sportrutint csak a külön zene- és rajzórák szakítják meg alkalmanként. Mindent megtesz, hogy beilleszkedjen a kortársai közé, de az osztályban és a csapatban is nehezen találja a helyét, zárkózott személyiség, akit sokszor és ok nélkül bántanak. Tillie nagy titkot cipel: öt éves kora óta tudja, hogy meleg, és a másság érzése az idő múlásával egyre súlyosabb, letehetetlen teherként nyomasztja. Állandó harcban él önmagával és a környezetével, a belső és külső küzdelem pedig a teljesítménykényszerben, a korcsolyaversenyek szépséges, de kemény világában ölt fizikai formát. A Spinning Tillie útkeresésének története, amely kecses rajzaival a kamaszlélek legfinomabb rezdüléseit is megragadja.
A
képregény története akkor indul, amikor a tízéves lány családjával New
Jersey-ből a texasi Austinba költözik, ahol új korcsolyaedző, új csapat és új
iskola várja. A költözés megrázó élmény számára, és bár életében éppen a sport
jelenthetne valamiféle folytonosságot, gyorsan kiderül, hogy Austinban nemcsak
az edzések stílusa tér el a korábbitól, de még a szakkifejezéseket is újra kell
tanulnia. Eltökélten veszi fel a kesztyűt, és kitartó munkával, olykor
kimondott önsanyargatással, lassan a legjobbak közé küzdi fel magát, míg
nemcsak edzője, de társai is kezdik elismerni a képességeit. Miközben múlnak az
évek, a tinik közössége is formálódik, és Tillie megtalálja első szerelmét,
Raet, aki viszonozza érzelmeit. A titokban folytatott viszony, amit a külvilág,
és különösen a szülők sokáig csak szoros barátságnak vélnek, sok mindenre
megtanítja a lányokat. Lebukásuk után az őket körülvevő értetlenség, a tiltás,
a veszteség és a szakítás fájdalma érleli személyiségüket, és vezet azokhoz a
döntésekhez, amelyek későbbi életük sarokpontjai lesznek. Tillie coming-outja
egy hosszú és nehéz folyamat eredménye, amely végül egy banális, mégis szép
párbeszédben kristályosodik ki. Csellótanárnője, mintegy mellékesen, megkérdi
tőle, mit csinált a hétvégén, mire ő, nehezen lefordítható szójátékkal azt
válaszolja, hogy „előbújt”. A megértő pedagógus mindenben a hideg, a
történetben egyébként végig háttérben maradó szülők ellenpontja, aki az
egyetlen bíztató kapaszkodót jelenti a lány számára a szorongás és
önmarcangolás veszélyes örvényében. A helyzet így sem egyszerű, de még ez a
pici, de stabil pont, egyetlen empatikus ember is elég ahhoz, hogy Tillie
apránként újra elkezdje felépíteni önmagát.
A Spinning
ereje abban rejlik, hogy a bonyolult dolgokról is közvetlenül és tisztán
beszél, és Tillie szemszögét végig megtartva, kifejezetten személyes hangon
szólal meg. Az olvasó a főhőssel utazik az érzelmi hullámvasúton, együtt élik
át a sikereket, de még inkább a lányon újra és újra eluralkodó depressziót. A
cselekményt a logika helyett az érzelmek vezetik, és a varázslatos, mélyen
emocionális rajzoknak köszönhetően, Tillie, legalább az olvasó részéről, teljes
empátiára számíthat. A történet ezzel együtt egy más típusú felfedezést is
kínál. Bevezet a műkorcsolya fiatal tehetségeinek világába, akik, ha nem is
világklasszisként, de magas színvonalon és lelkesen űzik a sportágat. Egy
különleges univerzumot ismerhetünk meg, ahol kellő fegyelmezettséggel és akrobatikus
képességgel egyéniben és csapatban is lehet bizonyítani. Tillie saját belső
konfliktusa csak még élesebbnek tűnik a flitteres kűrruhák és királynői sminkek
jeges és feminin ragyogásában. A lány, aki komoly harcot folytat saját
nőiségével, éppen egy olyan, sok exhibicionizmust és fegyelmezettséget követelő
sportágban indul, ahol a női princípium is fontos része az előadásnak, így
többszörösen is játszik, a környezetének és a közönségnek. Ha magányosan áll a
pálya közepén a reflektorok fényében, épp olyan drámai, mint ha csapatával,
ahol az egyformán szorosra fogott kontyok, a szinkronban előadott mozdulatok és
összekapaszkodva bemutatott forgások a lányok egységének és hasonlóságának
érzetét közvetítik.
Macskák,
álom, építészet
A Spinning
Tillie Walden képregényművész személyes memoárja, amelynek őszintesége a szerző
saját coming-of-age történetéből fakad. Walden 1996-ban született és
mindössze 22 évesen, a vermonti Center for Cartoon Studies-on folytatott
tanulmányait lezáró diplomamunkaként készítette el a gyerekkori emlékeire épülő
kötetet. Bár a grafikus minden művének szerény bemutatkozó szövegében az
szerepel, hogy szereti a macskákat, az építészetet és szeret este 8-kor
lefeküdni, pályája ennél, de persze ezeknek is köszönhetően, jóval többet mutat.
Első nyomtatásban is megjelent képregénye a The End of Summer már
2015-ben megteremtette azt a világot, amelyben azóta is otthonosan mozog. A
mese egy kisfiúról, annak családjáról és egy óriási macskáról szól, akik az éveken
át elhúzódó telet egy különös kastélyban vészelik át. A fekete-fehér képeken
már sok olyan motívum megjelenik, ami Walden történeteiben később is visszatér.
A hó és jég birodalma, a fekete háttér előtt táncoló hópelyhek és csillagok, a
hatalmas üvegablakok és a szürreális elemekkel feldíszített terek, amelyekben a
gyermekek alakja szinte eltörpül a környezethez képest. Az épített világ
látványa nemcsak dekoráció, hanem az expresszionisták módszeréhez hasonlóan, a
főhős hangulatának kifejezője is. A The End of Summer gótikus szobabelsői,
a 2016-ban publikált A City Inside kaotikus városképei és a Spinning
monumentális modern sportlétesítményei egyszerre nyomasztóak és lenyűgözőek. A
tér ugyan összhangban van a szereplők lelkiállapotával, gyakran félelmetes,
olykor költői vagy nosztalgikus, de az aprólékosan megrajzolt, precíz részletek
segítenek abban, nehogy végleg elvesszünk az érzelmek mindent összemosó
örvényében.
Walden
második képregénye, az I Love This Part (2015) a szerző első műve, amely
már nyíltan felveti fő témáját és LMBTQ emberek kapcsolatát ábrázolja, mégpedig
személyes élményekből inspirálódva. A lazán kapcsolódó hangulatokat,
emlékképeket felvillantó rövid kötet két középiskolás kamaszlány barátságának,
majd romantikus vonzalmának és szakításának története, egy kapcsolat
boldogságának és szomorúságának emléke. Rae alakja a Spinningben is visszatér
majd, ahol a meleg lányt elfogadni képtelen édesanya eltiltja gyermekét
Tillie-től. Az I Love This Part mégsem a titkos kapcsolat szorongató
terhe, a veszteség és megalázottság drámája miatt válik olyan megkapóvá, hanem
azért, mert mindezt a leghétköznapibb helyzetek, suta, mégis mélységesen
őszinte, egyszerű párbeszédek segítségével mutatja be.
A City
Inside-ban az alaphelyzet marad, de a
történet a nagyvárosi középiskola helyett egyfajta téren és időn kívüli világba
helyeződik. Ebben a képregényben a Walden alteregójának számító szőke lány
vezetett relaxáció közben él meg olyan élményeket, amelyekről nem tudni, hogy a
fantázia vagy a jövő képei. Mivel sem a gyerekkort jelentő otthonban, sem a
nagyvárosban nem találja a helyét, úgy dönt, hogy különleges macskájával,
Nancyvel együtt egy égben lebegő szobában fog élni. Egy nap azonban találkozik
egy titokzatos és vonzó idegen nővel, akivel elkezdik felépíteni közös
világukat. Ez a világ azonban egyre jobban hasonlít a földi átlagemberek
életére, így a kapcsolat nem tarthat sokáig. A szakítás után mégis sok minden
megváltozik, a lány ugyan egyedül marad, de már nem fél és nem magányos. Egy
olyan várost alkot maga köré, amelyben otthonosan mozog, és ahol az emlékeit is
biztonságos helyen tudhatja. Az erős kontrasztokkal megrajzolt, kifejezetten
poétikus A City Inside egy olyan univerzumban játszódik, amelyben a
legvalóságosabbak maguk az érzelmek. Walden a művészetére olyan jellemző
szürreális képek kapcsán a Vulture.com számára adott interjúban
elárulta, hogy milyen módszerrel dolgozik. Korán fekszik, minden nap tíz órát
alszik és kora reggel lát munkához. Az ágyból kikelve egyenesen az
íróasztalához ül, rajzaira pedig hatással van az álom és ébrenlét határán
lebegő állapot, amely még sokat átenged az álomképek közül. Ezek az álomképek,
amelyek A City Inside-ban egy elképzelt világot teremtenek, a sokkal
szigorúbb vizualitással megrajzolt Spinningben inkább emlékképekként
merülnek fel. Ilyen például New Jersey hatalmas jégpályájának egyre halványodó
látványa, a versenyeken a koncentrációtól beszűkült tudatállapot, egy baleset
sokkja vagy egy hirtelen támadt vihar emléke, amelyek ugyanazt a bizonytalan
érzést támasztják, amely a valóságot váratlanul képlékennyé teszi.
A
korcsolya éle
Walden
alkotói stílusa keleti és nyugati forrásokból egyaránt inspirálódott. A
mangaművészek közül Yoshihiro Togashi, az amerikaiak közül Sam Alden hatottak
rá a legerőteljesebben. Képregényeit a határozott vonalak uralják, a színek
visszafogottak, a Spinning egy-két jelenettől eltekintve inkább monokróm
hatást kelt. Ettől a visszafogottságtól még az On a Sunbeam című,
2016-17 folyamán publikált webes képregénysorozata sem tér el, pedig az űrben
játszódó fantasztikus történet igazán tág teret enged a színes bolygóknak és
lényeknek. Az Eisner-díjat is elnyerő Spinning Walden eddigi munkái
közül a legkifinomultabb. Vékony és pontos vonalaival könnyedén rajzolja fel a
karaktereket, képsoraiban rengeteg ötletet, izgalmas részletet lehet felfedezni.
A legszebbek talán azok a pillanatok, amelyek szavak nélkül ábrázolják a
magányt, az üres, de egykor sokat jelentő tereket, vagy éppen két ember
egymásra találását, a fontos pillantásokat és az öleléseket. A sportoló lány
története önmagában is igazi művészi kihívás, hiszen a rajzolónak az állandó
mozgást, a műkorcsolya lendületes, különleges gesztusait kellett ábrázolnia.
Ebben valószínűleg sokat segített, hogy Walden maga is korcsolyás múlttal
rendelkezik, és ez a hitelesség a képregény minden részletén érződik. Nemcsak a
mozgás ábrázolása nagyon erőteljes, de mindaz, ami ehhez a közeghez társul, az
edzésektől az utazásokig, az üres hotelszobákig és a verseny előtti készülődés
közben elkapott pillanatokig. Amellett, hogy számos apró műhelytitkot is megtudunk
a sportágról, annak varázslatos és kegyetlen természete mindvégig áthatja a
történetet.
A Spinning
fejezeteit nem hagyományos címek, hanem a műkorcsolya egy-egy jellemző
mozdulatának képe nyitja meg. Tillie jellemzően egyedül áll a fehér papír közepén,
mellette szöveg magyarázza a gyakorlatot és azt is, hogy miért jelent kihívást
helyesen megcsinálni. Van ezek között ugrás, forgás vagy éppen olyan egylábas
fordulat, amelynek befejező íve a nyitó ív ellenkezője. Tillie elmondja, hogy
ennél a nehéz mozdulatnál mindig visszamegy és utólag ellenőrzi a korcsolya élének
nyomát a jégen, amely világosan megmutatja, hogy pontosan végezte-e a
feladatot. A tökéletes rajzolatot keresi, amelyet a saját erejével és
lendületével karcolt fel, ehhez azonban folyamatos önellenőrzésre van szüksége.
Ahogy a jég megőrzi az utat, a képregény memoár úgy mondja el egy kamasz magára
találásának bonyolult történetét, amelyben a legkülönbözőbb kacskaringók,
bizonytalanságok és látványos pillanatok adódhatnak, de az egyensúly megtartása
a legnagyobb feladat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 40-42. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15057 |
