Pozsonyi Janka
Ozon nem ül fel a 80-as évek nosztalgiahullámára, inkább azt a tinédzserkori hévet idézi fel, amelyen egykor ő is átesett.
A fiatal LMBTQ-szerelmek (és csalódások) filmes skáláján az Adèle élete, a Szólíts a neveden, a Carol és a Portré a lángoló fiatal lányról határozta meg az elmúlt évek legfontosabb irányvonalait. A kortárs, realisztikus szerelmi drámát képviseli Adèle és kékhajú barátnőjének története, a Szólíts a neveden inkább az érzékekre ható, szerzői filmes feldolgozása az első nagy vonzalomnak, Todd Haynes és Céline Sciamma pedig a kosztümös, tiltott szerelmes drámáknak adták meg a kezdő lökést, amit az elmúlt két évben olyan sztárokkal megpakolt filmek követtek, mint az Örök lenyomat és a Velencében versenyző Világunk ez után. Közös pontja ezeknek a filmeknek, hogy egy idősebb, tapasztaltabb nő vagy férfi mutat utat a meleg szerelem extázisába a fiatalabb társának, akinek ez a találkozás az ártatlanság, a kamaszkor lezárását jelenti. A korban való elhelyezése miatt a ‘85 nyara leginkább Luca Guadagnino filmjéhez áll a legközelebb, de műfajilag inkább a felnöttéválás-történetek, a thriller és a tinifilmek kereszteződésében helyezkedik el, jóval messzebb a Szólíts a neveden szerzői vonalától.
François Ozon az egyik legtermékenyebb
francia rendező, évente készít egy nagyjátékfilmet, de a mennyiség nem megy a
minőség rovására, ami abból is fakadhat, hogy előszeretettel vált műfajt és
témát: a ‘85 nyara előtt az Ezüst
Medve-díjas Isten kegyelméből pedofil
papok áldozatainak igaz történetét követte, idén Cannes-ban, a Minden rendben ment című filmjében
Sophie Marceau-t vezette végig az eutanázia bürokratikus, sokszor tragikomikus
folyamatán, előtte pedig a Dupla szeretőben
hozta vissza az erotikus thriller elhanyagolt műfaját. A ‘85 nyara a tizennyolcadik filmje, melyben a homoszexuális
szerelmet, az ébredező érzékiséget, a tinikorban megélt heves érzelmeket
ünnepli. Bár regény alapján készült, a film legnagyobb erénye a személyessége,
Ozon maga is hasonló körülmények között vált fiatal felnőtté.
1985 nyarán, a 16 éves Alexis egy békés
normandiai üdülővárosban él a szüleivel, minden gondolata a halál és az írás
körül forog. Egy viharos hajókázás során meg is kísérti őt a végzet, de a 18
éves Felix kimenti őt a vízből, Alexis pedig hamar a lehengerlő fiú hatása alá
kerül, és a kölcsönös vonzalomból titkos szerelmi viszony szövődik. Felix vonzó
és veszélyes személyisége folyamatosan feszegeti Alexis határait, de mint
minden ilyen szerelembe, ebbe is bele van kódolva a fájdalmas csalódás.
Ráadásul egy baljós paktum szerint bármelyikük hal meg előbb, a másiknak táncot
kell lejtenie a sírján.
A film alapjául szolgáló Dance on my Grave a brit Aidan Chambers munkája: 1982-es
megjelenése óta az egyik első ifjúsági regényként tartják számon, amely homoszexuális
szerelmi kapcsolatról szól. A könyv az AIDS elterjedésével egyidőben jelent
meg, és a körülmények miatt több országban is boltok és könyvtárak
tiltólistájára került. Ozon 17 évesen találkozott először a regénnyel, és ahogy
azt több interjúban is kifejtette, már akkor érezte, hogy egyszer filmet fog
készíteni belőle. Chambers regényét 35 évvel később a saját képére formálta:
nem csak a helyszínt változtatta Angliáról Normandiára, de a szülők és a tanárok
karaktereiből is visszavett, a hangsúlyt pedig határozottabban a két fiúra, a
viszonyukra és Alexis felnőtt életének fordulópontjaira helyezte.
Chambers története remekül működik a
normandiai háttér előtt, Ozon anélkül tudja megőrizni a kor szellemét, hogy
vicces hajak, kantáros nadrágok és szintipop slágerek töltenék be a másfél órás
játékidőt. Okosan használja ki a kor adottságait (jó zenék, jó időben szólalnak
meg, senki nem válik paródiává), autentikus arcaival (Félix Lefebvre és
Benjamin Voisin között izzik a levegő, mellettük Valeria Bruni Tedeschi is sziporkázik)
sikeresen tudja elérni azt a hatást, mintha a filmje valóban a 1980-as évek
közepén készült volna, csak éppen frissebb, sokkal kevésbé naiv és bátrabban
döntögeti a tabukat, mint a kortársai. A hangsúly a fiatalok kapcsolatán van,
de a halállal játszó sötét tónusok és a fordulatok hullámokban hozzák magukkal
a thriller elemeket. Ozont nem a nosztalgia vágya hajtja, érett, felnőtt fejjel
tekint vissza saját fiatalkorára, amikor a túlcsorduló érzelmek, a mindent
elvakító szerelem és szakítás álmatlan éjszakákat, valódi, gyötrelmes fájdalmat
tudtak okozni.
‘85 NYARA (Été 85) – francia, 2020. Rendezte: François Ozon. Írta: Aidan Chambers regényéből François Ozon. Kép: Hichame Alaoulé. Zene: Jean-Benoît Dunckel. Szereplők: Félix Lefebvre (Alexis), Benjamin Voisin (David), Philippine Velge (Kate), Valeria Bruni Tedeschi (David anyja), Melvil Poupaud (Lefèvre). Gyártó: Mandarin Films / Scope Pictures. Forgalmazó: ADS Film. Feliratos. 100 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 52-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15052 |
