Baski Sándor
Emberbőrbe bújt bárány kavarja fel egy izlandi házaspár életét.
Különleges, eltéphetetlen kapocs köti össze az
embereket az izlandi tájjal és a benne élő állatokkal – már, ha hihetünk az
izlandi filmeknek. A Kosok
testvérpárja meghittebb viszonyt ápol az imádott juhokkal, mint egymással, a Lovak és emberekben pedig az egyenrangúként
láttatott négylábúak és gazdáig együtt élnek és halnak. Akár ennek a
szimbiózisnak a metaforája is lehetne Valdimar Johannsson debütáló rendezésének
alapszituációja, vagyis, hogy egy izlandi tanyán félig ember, félig bárány lény
születik. Az is csak ebben a nyugtalanítóan idilli, archaikus környezetben
tűnik hihetőnek – vagy legalábbis elfogadhatónak –, hogy az állattenyésztő
házaspárban, Mariában és Ingvarban a zsigeri rettenet helyett egyből a szülői
ösztönök támadnak fel, és sajátjukként, emberi csecsemőként kezdik felnevelni a
különös jószágot.
Johannsson a nézői
elvárásoknak megfelelően fokozza a feszültséget, de nem ijesztgetős
effektusokkal vagy harsány horrorzenével, hanem az információ visszatartásával
és a vihar előtti csend hangulatát közvetítő kimért közelikkel és borongós tájképekkel.
A lényt teljes testi valójában egészen a negyvenedik percig nem mutatja meg, és
ez a döntés abban a pillanatban igazolást nyer, amint meglátjuk a nevelőszülei
által Adának hívott állatgyereket. Johannsson a film drámai hitelességét teszi
itt kockára, a meghökkentően bizarr látvány ugyanis garantáltan kizökkenti a
közönséget. A történet negyedik főszereplője, Ingvar rejtélyes múltú bátyja is
ekkor csodálkozik rá először a lényre, és bár az arcára kiülő döbbenet
rendkívül mulatságos, a rendező nem enged a csábításnak, és ahelyett, hogy a
könnyebb utat választva önreflektív humorral reagálna a helyzet abszurditására,
nem hajlandó kikacsintani a nézőre. Végül a kezdetben ellenséges „nagybácsi” is
megenyhül – Johannsson nem állítja, csak sugallja, hogy Ada képes bűvkörébe
vonni az embereket –, így egészen a fináléig kell várni, hogy kiderüljön,
milyen veszély fenyegeti az unortodox család boldogságát.
A hibrid címszereplőhöz
hasonlóan a Bárányt sem lehet besorolni
egyetlen filmes (mű)fajcsoportba. A rendező, aki Björk dalszövegírójával,
Sjónnal közösen jegyzi a forgatókönyvet, merít az arthorror eszköztárából –
ilyen elem az újszülöttjétől elszakított anyajuh egyre baljósabb jelenléte –, de
lélektani kamaradrámaként is nézhető a film. Több kulcsot is felkínál az értelmezéshez
a bibliai áthallásoktól az izlandi folklórra támaszkodó, és maradéktalanul
nyilván csak az izlandi nézők számára dekódolható motívumokig, a
legkézenfekvőbb olvasat azonban a család traumájában keresendő.
Nem a dialógokból, csak elejtett
utalásokból derül ki, hogy Maria és Ingvar elsőszülött kislánya meghalt, a
báránygyerek miatta kapja épp az Ada nevet. Nincs kimondva ez sem, de a szülők
ajándékként, az isten, a sors, vagy a természet jóvátételeként tekintenek a
jövevényre. A már elveszettnek hitt családi boldogság lehetőségét jelenti
számukra, azért sem akarják vagy merik feltenni azt a kérdést, hogy hogyan és
miért került hozzájuk az új gyerek. Ha valakiknek, akkor izlandi őslakosokként nekik
tudniuk kellene, hogy nem állnak a természet felett, nem rendelkezhetnek
kedvükre a teremtményeivel. Az anyjától elszakított lényt a saját vágyaik
beteljesítésére használják, és ez olyan istenkísértés, ami a parabolikus
történetekben nem szokott megtorlatlanul maradni. Arroganciájuk ugyanakkor nem
rosszindulatból, hanem egy mélyen emberi fájdalomból fakad, többek közt ezért
sem lehet őket kinevetni, bármennyire is abszurdnak tűnhet elsőre az a
buzgalom, ahogyan embert próbálnak faragni a mutáns lényből.
Ha kiválóan is elemezhető,
messze nem hibátlan fim a Bárány. Johannsson
nem mindig tudja egyensúlyban tartani a minimalista-realista stílust a történet
népmesei elemeivel; vagy az egyikből, vagy a másikból kellett volna több. Bár
papíron megindokolható a két főszereplő szótlansága, a film realista alapállását
hitelteleníti, hogy a báránygyerekről egymás közt nem beszélnek. Ugyanígy
bátortalannak és előkészítetlennek hat a mitológiai, illetve a horrorelemek
beemelése. A feszültségépítés, a színészvezetés és az izlandi táj átlényegítése
ugyanakkor hibátlan, pláne egy olyan rendezőtől, aki egyetlen rövidfilmjét
leszámítva korábban csak hollywoodi bérmunkákban dolgozott. A filmet executive
producerként jegyző Tarr Béla büszke lehet egykori tanítványára.
BÁRÁNY (Lamb) – izlandi, 2021. Rendezte: Valdimar Jóhansson. Írta: Sjön
és Valdimar Jóhánsson. Kép: Eli Arenson. Zene: Thórarinn Gudnason. Szereplők:
Noomi Rapace (Maria), Hilmir Snaer Gudnason (Ingvar), Björn Hlynur Haraldsson
(Pétur). Gyártó: Black Park Film / Chimney Sweden / Go to Sheep. Forgalmazó: Vertigo
Média Kft. Feliratos. 104 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 51-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15039 |
