Varró Attila
Pippa Bianco megosztó elsőfilmjében a mobilkamerák az igazi erőszaktevők.
Manapság, amikor a kamaszok körében lassan épp olyan
elterjedt a pornófüggőség, mint az alkohol- vagy a drogproblémák, miközben
egyre több tizenéves idegenedik el a saját testétől az internetes ingeráradat
folytán, még mindig meglepően kevés játékfilm foglalkozik érdemben a közösségi
média távolról sem áldásos hatására a serdülőkori szexuális és személyiség-fejlődésre.
Hivatalos részről biztosabb – vagy inkább kudarckerülőbb – megoldás
törvényekkel beszabályozni, szőnyeg alá söpörni (netán politikai manipulációkra
használni) az internet veszélyeit, mint őszintén, tabuk nélkül és szakszerűen
beszélni róluk a fiataloknak – művészi szempontból pedig mára végzetes aknamezővé
vált ez a téma, és szinte elképzelhetetlen olyan provokatív, szókimondó helyzetjelentéseket
készíteni róla, mint amilyen a Kölykök
a Clark-Korine párostól vagy Gregg Araki Teen
Apocalypse-trilógiája volt a Háló előtt, valamikor a kőkorszakban. A
kortárs alkotások többsége megmarad a leglátványosabb jelenségnek számító cyberbullying sekélyes öblében,
elkerülve a terület igazi mélyvizeit, mint amilyen a mai kamaszok (túl) korai
nemi életének önkéntes és totális átmédiatizálódása a mintának használt
pornótól a buliból készült home szex-videókig.
Az Eufória
egyik rendezőjeként ismerté vált Pippa Bianco 2019-es debütfilmje,
a két Sundance-díjjal jutalmazott (legjobb forgatókönyv, legjobb színésznő) Megosztás első pillantásra nem tűnik többnél
egy újabb cyberbully-dráma csendes
művészfilmjénél, főszerepben a 16 éves, kosaras Mandy-vel, aki egy eszméletlen
részegen végzett buli másnapján szembesül egy róla készült szexvideóval,
amelyet az elkövető fiúk osztottak meg iskolatársaival. Habár a történet gondosan
végigmegy az összes kötelező körön (a szülők sokkja, a névtelen zaklató
üzenetek, az áldozathibáztatás az iskola részéről, a fiúk felelősségre vonása)
a rendezőnőt nem a tényfeltárás igénye vezérli, sokkal jobban izgatják hősnője
érzelmi reakciói az eseményekre, a felnőtt nyomással szemben kialakított egyéni
védelmi mechanizmusának működése és a kortárs kapcsolatok komplexitása. Mint
ahogy nincs valódi antagonista, és az egyetlen látványos fordulat az utolsó
jelenetig várat magára, úgy a témához illő műfaji formák is csupán
jelzésértékkel villannak fel, mintha csak Bianco direkt a nézők orra alá
dörgölné, mit nem kapnak a pénzükért.
Noha Mandy egyetlen célja, hogy megtudja, pontosan mi is történt vele, mialatt
ájultan hevert a padlón, nem kerekedik Memento-féle
amnézia-krimi a nyomozásából; egy nyomasztó folyosói thriller-jeleneten kívül
nem jut szerep a kortárscsoport fenyegetéséből fakadó feszültségeknek, és hiába
bukkan fel egy meglepő csókjelenet, nem szökken szárba poszt-traumatikus románc
belőle.
Túl azon, hogy Bianco páratlan hitelességgel és
mélységes empátiával ábrázolja ezt a világot, középpontjában a pár hónapos
felnőtté válási folyamattal, amely során az iskolai környezetétől fokozatosan
elidegenedő Mandy lassacskán újraépíti kapcsolatát a külvilággal (meghozva az
ehhez szükségesnek érzett áldozatot), a Megosztás
következetesen kifejt egy mélyebben húzódó gondolatmenetet is, méghozzá a közösségi
médiában zajló könyörtelen képpé válásról. Mandy a film nyitányától kezdve
filmfelvételek foglyaként jelenik meg (egy kosármeccsen felvett hibáját edzője
a csapat előtt elemzi ki), hogy azután elárasszák mobilját, laptopját, majd a
környező tévéképernyőket az erőszakról készült fényképek és videók, majd pedig ügyvédje
is egy médiahadjáratban látja a törvényes felelősségre vonás egyetlen esélyét.
A hősnő fő konfliktusa nem a tudtán kívül lezajlott aktusból fakad (ezt jelzi a
film végén előkerült videó is), hanem abból, ahogy a saját tulajdonának vélt
médiaképe pillanatok alatt, járványszerűen köztulajdonná válik: nem csak
elveszíti ellenőrzését felette, de kiszorul belőle (csupán mások, a képkészítők
tudják, mi történt vele). Ahogy a film színvilágát feltartóztathatatlanul
elárasztja a monitor kékje, beszüremkedve élete minden terébe, Mandy fokozatosan
ráébred, hogy azok az (akár szex-) felvételek, amelyek korábban a szórakozása,
népszerűsége, önértékelése javára készültek róla, valójában tárggyá teszik és kiszolgáltatják:
a tanév végére megtanulja, milyen árat követel a folytonos médiajelenlét, amely
a tizenévesek világában jóformán a túlélés zálogát jelenti. Az évzáró bálról
készült pózoló fotók melankolikus montázsa a hősnő tudatosan felvállalt visszatérését
jelzi az „oszd meg és uralkodj”
diktatúrájába – ám az erősen megosztó kérdés, vajon a finálé törlés gombja a
teljes megadást vagy a mások feletti uralom megtagadását jelzi.
MEGOSZTÁS (Share) –
amerikai, 2019. Rendezte és írta: Pippa Bianco. Kép: Ava Berkofsky. Zene:
Schlohmo. Szereplők: Rhianne Barreto (Mandy), Charlie Plummer (Dylan), Poorna
Jagannathan (Kerri), Lovie Simone (Jenna), Nicholas Galitzine (A.J.). Gyártó:
A24 / Loveless. Forgalmazó: HBO Go. Feliratos. 87 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/08 54-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15017 |
