rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Fesztivál

Észt Filmhét

Nem csak belső használatra

Boronyák Rita

A 14. Észt Hét élénk és karakteres kulturális életről tudósított.

 

A függetlenség kivívása (1991) óta az alig másfél milliós Észtország mind markánsabban jelzi, milyen sokra képes önállóan. A demokráciában szocializálódott, világlátott fiatalok nemzedéke startupok terén rendkívül sikeres, s a jelek szerint közeleg a filmes áttörés is.

*

A filmvilág érdeklődésének előterébe Észtország legutóbb a Tenet forgatása idején került, ami mind turisztikailag, mind a filmipar számára hasznos volt. A PÖFF 2014 óta A kategóriás, ám egyelőre nem vetekedhet Cannes-nal vagy Berlinnel. Filmjeik ismertsége lehetne jobb, noha sorra kapják a díjakat, s a Mandarinok Oscar-shortlistje (2015) is erős publicitást biztosított. Utóbbi hatására megnőtt a filmipar támogatása, s az évi 3-6 helyett 10-12-re emelkedett a filmek száma. Animációjuk világhírű, itt működik Észak-Európa legnagyobb stop-motion stúdiója is (Nukufilm, 1957). Az 1990-es évekbeli újraszerveződés óta folyamatosan anyagi gondokkal küzdő játékfilm- és dokugyártásra a (többnyire skandináv) koprodukciók, valamint a kis költségvetésű, jól megírt forgatókönyvre támaszkodó kortárs történetek jellemzők.

A karantén miatt idén is online tartott Észt Hét filmválogatása ismét azt mutatja, mennyire fontos az észtek számára tragédiákkal terhes múltjuk feldolgozása, a népi hagyományok megélése, s mekkora lépéseket tettek az információs társadalom megteremtéséért. A köztársaság 100. évfordulója (2018) ünnepi költségvetésének köszönhető az Orcád verítékével (Tõde ja õigus, 2019. – rendezte: Tanel Toom). A látványos film 2020-ban kimaradt a távmozis műsorból, mert nagyvásznon szerették volna megmutatni. Az alkotók időközben kiegyeztek a kisebb formátummal, az HBO is műsorára tűzte, s elnyerte a Golden Satellite díjat is.

Az Anton Hansen Tammsaare nagyregénye első kötetéből adaptált produkció hazájában egy hónap alatt a legnézettebb film lett, s a második, amely Oscar-shortlistes volt. A 19. század végén játszódó, egy parasztcsalád küzdelmeit felelevenítő film dilemmája a regényfolyam címe: Igazság és igazságszolgáltatás. Andres (Priit Loog) megfeszített munkával próbál jó termést kicsikarni földjéből. Részeges, lusta szomszédja, Pearu (Priit Võigemast) aljasul akadályozza, nyerészkedik a munkáján, s az orosz fennhatóság alatt lévő ország korrupt bírósága révén legalizálja is csalásait. Az őserőt, becsületességet képviselő Andres beszáll a tisztátalan harcba, s az tönkreteszi.

A válogatás legizgalmasabb darabja egy doku, az Egy évnyi dráma (Aasta täis draamat, 2019. – Marta Pulk) volt. 450-en jelentkeztek a hirdetésre, amely havi fizetést kínált annak, aki 2018 összes színházi produkcióját megnézi és szemlézi. Feltétel: olyannak kell lennie, aki életében nem látott előadást. A valgai, orosz nemzetiségű Alissija intelligens, nyitott lány, akinek sosem telt ilyen luxusra. Tallinnba költözik, cikkeinek egyre több követője akad, véleményeit viccesnek, eredetinek tartják. A film erőssége, hogy a poénosan fölskiccelt valóság/freak show – „Ti színházat csináltok az embereknek. Itt vannak az emberek!” –  a játékidő egyharmadánál portréfilmbe fordul. Óriási a tét: be tud-e lépni Alíz Csodaországba.

A magabiztosnak látszó lány lassan megnyílik. Családjában mindennaposak voltak a verekedések, ő már fiatalon ivott, vagdosta magát, azt tervezte, a 17. születésnapján öngyilkos lesz. Egy iskolai spanyol utazás ébresztette rá, hogy az élet szép is lehet. Egyre többet ért az előadásokból, s mert alapműveltség híján mindent magára vonatkoztat, számvetésre kényszerül. Rádöbben, mennyire beszűkítették önkínzó technikái. A fájdalmas folyamat miatt majdnem kiszáll a „színházasdi”-ból, de ez biznisz, nem széplelkek üzeme: olyan magas kötbért foglaltak a szerződésébe, hogy muszáj végigcsinálnia. 365 nap, 224 előadás után úgy dönt, színházzal szeretne foglalkozni. Felvételizik rendező szakra, s megtörténik a csoda: fölveszik.

Az ötletet a Kinoteater létrehozói, az új művészgeneráció kivételesen tehetséges, sokoldalú személyiségei jegyzik. Ez az a 30-as éveiben járó, világlátott nemzedék, amely demokráciában szocializálódott, s amelynek az észt kultúra jelenlegi magas színvonala köszönhető. Paavo Piik költő, drámaíró, Oxfordban szerzett filozófia, politológia és közgazdász diplomát. Dramaturg, nem mellesleg többszörös észt squash-bajnok, s focizott is a Tallinn Reaalban. A színészdinasztiából származó Henrik Kalmet színész, színházi rendező, s a generációjuk áttörését jelentő, nemzetközileg is sikeres Keresztszélben rendezőasszisztenseként is dolgozott. 2019-ben az Eesti Kultuurkapital mind az ötletet, mind a kivitelezést díjazta.

„Lappföldi western” címkével promotálták Az utolsókat (Viimased / Viimeiset, 2020. – Veiko Õunpuu), az Őszi bál (2007) és a Szent Antal megkísértése (2009) nemzetközi sikereket aratott rendezőjének finn nyelven forgatott munkáját. Õunpuu szerzői kézjegyének a lenyűgöző természetképekkel tagolt (operatőr: Sten-Johan Lill), jelenetező, mozaikos ábrázolás tekinthető, a Vad Északot pedig a sarkkörön túl fekvő pokoli bánya képviseli. A keménykezű tulajdonos, Kari (Tommi Korpela) meg akarja szerezni a rénszarvastenyésztő Oula (Sulevi Peltola) aprócska földjét. Karizmatikus beszédeiben szép, dúsgazdag jövőt ígér, ha a teljes terület az övé lesz. Ha nem, a kínaiak fölvásárolnak mindent, s nekik fel is út, le is út. A jó közérzet érdekében kábítószert terjeszt, bulikat rendez, „bratyizik”.

Oula fia, a kábítószercsempész Rupi (Pääru Oja) csak csetlik-botlik a keménykedő macsók között. A föld fölötti világ piálós-bulizós középpontja a kocsma, az elvágyódó jégkirálynő, Riitta (Laura Birn) birodalma. Férje, az öregedő amatőr rockzenész Lievonen (Elmer Back) mellett Rupival flörtöl, a nagy fogás persze a kiskirály, Kari volna. A műfaji kliséket a zenehasználat idézőjelezi: a szerelmi melodrámát brutálgiccs Roxette-slágerek ironizálják, a Vad Észak munkásainak kemény életét pedig Lennon „Working Class Hero”-ja. Itt még a hagyományőrzés méltósága is elvész, a hangsúlyosan indiánosra formált Oula törzsfőnöki rezzenetlenséggel trónol zsebkendőnyi területén, noha rénszarvasai megfogyatkoztak, nincs értelme folytatni félnomád életmódját. A filmet az Eesti Kultuurkapital 2020-ban az év játékfilmjévé választotta, s ez volt Észtország hivatalos nevezése az idei Oscarra.

A Rain (Janno Jürgens, 2020) kiskamasz főhőse Ats (Marcus Borkmann), akinek napjai a tenger melletti élet örömei és apja lenyomós „nevelése” közötti feszültségben telnek. Hosszú távollét után felbukkan csaknem két generációval idősebb, lepusztult rocker bátyja, Rain (Indrek Ojari), s a család valamennyi konfliktusa felszínre kerül. Rain próbál jó bátyja lenni Atsnek, de újabb konfliktusokat gerjeszt, amikor beleszeret az orosz Aleksandrába (Magdalena Poplawska). A generációk közötti kapcsolatot egy ősöreg, Ge Blod („Add a véred”) feliratú póló képviseli, apró ironikus színfolt a konfliktusok mellett. Jürgens első egészestés filmje a férfivá érés örömeit és nehézségeit, az apa-fiú és testvéri kapcsolatokat kívánta megjeleníteni. A rendezőt korosztályuk egyik legkiválóbb és legtöbbet foglalkoztatott operatőre, Erik Põllumaa segítette (Martti Helde állandó alkotótársa, az említett Õunpuu-val is többször dolgozott).

A létezés szépsége (Fred Jüssi. Olemise ilu, 2020. – Jaan Tootsen) Fred Jüssi biológus bő egyórás portréja csodálatos természeti képekkel. A 86 éves Jüssi természetvédelmi felügyelő volt, majd csaknem másfél évtizedig az Észt Rádió munkatársaként közvetítette a természet szeretetét. Madár- és állathangokat gyűjtött, s ezek publikálása mellett történeteket és a természetről szőtt gondolatait is közzétette. Jüssi – ahogyan Sebastião Salgado Wim Wenders A Föld sója című portréjában – arra int: az emberiség legégetőbb feladata a természeti környezet további pusztításának megakadályozása. A jellegzetes észt erdő, patakok s a láp megmutatása metaforikus is: a lápon átkelni is, élni is nehéz. Ott nem lehet rohanni, muszáj átállni más ritmusra, az élet, a természet ritmusára.

Az animációs blokk a világhírű alkotópáros, Priit és Olga Pärn tanítványainak kísérletező és fantáziadús animációiból válogatott. A mezőny legmegrázóbb alkotása A teknős és a nyúl (Kilpkonn ja jänes, 2020), Ülo Pikkov 9 perces animációs dokumentumfilmje, amelyben Pikkov az édesanyja rákbetegségét próbálta feldolgozni.

Az Elfojtott emlékek (Tõrjutud mälestused, 2005) vetítésének az adott aktualitást, hogy magyarul is megjelenik Imbi Paju hasonló című kötete, amit eddig 8 nyelvre fordítottak le. A szovjet megszállók több hullámban észtek tízezreit tartóztatták le és deportálták a Gulagra. Paju a dokuban a családja történetét állította középpontba, a könyvben pedig történészként elemzi az eseményeket. A rendező édesanyját és ikernővérét 11 évesen kihallgatásokra rendelték, hogy információkat csikarjanak ki tőlük az erdőben bujkáló ellenállókról, s 18 évesen mindkettőjüket a Gulagra hurcolták. A megkínzott embereknek szinte egész életük során hallgatniuk kellett arról, mi történt velük. A film hangot ad azoknak is, akik máig képtelenek beszélni az eseményekről, s megszólal egy egykori észt kommunista is, aki részese volt a deportálásoknak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/08 42-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15014

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -