Nagy Tibor
Az izraeli háborús játékfilmek hõsképe és szemlélete az 1950-es évek patetikus eposzai óta többször is jelentõs változáson ment át.
Izrael az önállóság 1948. május 14-i kikiáltása óta a konfliktusok országa. A független állam megalakulásának másnapján öt környezõ arab ország együttes erõvel támadta meg Izraelt és a konfliktusok azóta is rendszeresen háborúba torkollnak. Legutóbb májusban egy kilakoltatási ügy kapcsán indított a radikális palesztin szervezet, a Hamász rakétatámadást, amire Izrael is rakétákkal és légicsapással reagált. A tûzszünettel végzõdõ 11 napos konfliktus jelzi a probléma megoldatlanságát és aktualitását. Az izraeli film végtelen munícióra lelt a háborúk feldolgozásában és ez a tendencia a mai napig tart. A több, mint hetvenéves filmtörténetben a változás benne foglaltatik, a háborús film mûfajának módosulásai mégis erõsen kötõdnek az aktuális konfliktusokhoz. A katonák, a háborúk és a politikai irány megítélése együttesen, összefüggõ hálózat részeként alakult át újra és újra. Az izraeli háborús film történetében, öt merõben eltérõ és többnyire különbözõ idõben megjelenõ hõstípus testesíti meg ezeket a változásokat.
Izrael elsõ nagyszabású mozifilmjét még a héberül nem tudó közönségnek szánták, az olvasztótégely, ami a különbözõ múltú alijázó (bevándorló) tömeget egyesíthette, épphogy beindult. Az ország elsõ nagyszabású filmje mindenkihez akart szólni, ezért a 24-es domb nem válaszol (Giv'a 24 Eina Ona, 1955) még angol nyelven forgott. Ahogy az egyik katona ki is mondja, mikor kérdõre vonják héber tudását: „De fejlõdöm benne”. Az ország ideológiáját a mozivásznon is meghatározó háborús filmet a brit Thorold Dickinson rendezte és az egyik fõszerepet a késõbb Amerikában karriert építõ Edward Mulhare játszotta. A filmben négy, a függetlenségi háborúban harcoló katonának kell elfoglalni a címben megjelölt dombot. A fegyverszünetet bármelyik percben megköthetik, az ország megmenekült – egyelõre –, addig is, aki kapja alapon, minél több területet kell megszerezni a Palesztina brit mandátumban élõ araboktól. A négy katona egy-egy flashbackben meséli el a saját Izrael-történetét, mielõtt a nemes ügyért életüket feláldozva megszerzik a 24-es dombot. Az osztagban van angol bevándorló, mizrahi (keleti) nõ, de Izraelben született, szabra is.
A 24-es domb nem válaszol egytõl egyig megöli hõseit, de ezt túláradó pátosszal teszi. Egy közepesen magas domb nem sok, de ne higgyük, hogy ennyirõl szólt a függetlenségi háború! Száz és száz hasonló magaslat van, hasonló csapattal, aminek minden tagja ugyanolyan fontos. A 24-es domb állítása, hogy egyikük nélkül sem lobogna a Dávid-csillagos zászló a dombon. Az olvasztótégely szerepet a film is vállalja és múló örömök helyett a cionizmus mártíriumával, az örök dicsõséggel jutalmazza meg szereplõit. A film utolsó képkockái pedig megnyugtatnak minden kételkedõt, akik szerint felesleges volt a hõs alakulat halála. Ahol eddig a Vége felirat díszelgett, ott ebben a filmben A kezdet feliratot látjuk a távolba nyúló ültetvények felett. Dickinson filmje a jövõbe tekintve megállapítja, hogy a terjeszkedés tovább halad, és ahol most sivatag van, ott is narancsültetvények fognak zöldelleni, a háborúból és háborús filmbõl sem ez volt az utolsó és végül az izraeli filmmûvészet az állammal együtt a térség meghatározó szereplõje lesz. A 24-es domb nem válaszol látnoki kijelentései beigazolódtak és a háborús film mind a mai napig meghatározó, igaz, a mûfajba tartozó késõbbi filmek az eszményített magaslatot darabjaira szedik, majd pedig a létezését is elfelejtik.
Mielõtt még ennyire elõre rohannánk, a hatvanas években több heroikus háborús film követte a 24-es domb… mintáit, és ha kevesebb pátosszal is, egészen a mai napig jelen van a típus, például az HBO-n elérhetõ Könnyek völgye (Sh'at Neila, 2020) sorozatban. Késõbb amerikai és egyéb nyugat-európai koprodukcióban gyakorlatilag az egész világ harcolt a filmekben egyre butábbnak látszó arabokkal, akik Izraelen túl az egész világrendre összefüggõ tömbként jelentenek veszélyt. A Sínai kommandó (Commando Sinai, 1968) szintén egy bátor osztagot helyez a történet középpontjába, a hatvanas évek megerõsödött héber nyelve ellenére – tekintettel az amerikai koprodukciós partnerekre – angolul. A mindössze egy évvel a hatnapos háború után készült film a háborúban megszerzett Sarm es-Sejket (tágabban értelmezve az egész Sínai-félszigetet) teszi meg a harcok tétjévé. A 24-es domb dicsõséges területszerzése ismétlõdik jóval nagyobb léptékben, az 1967-es eufórikus gyõzelem után Izraellel együtt a filmipar is legyõzhetetlennek érezte magát. A Sínai-félszigettel az országhoz csatolt mintegy egymillió arab lakos miatt Izraelnek majdnem másfél évtizedig (a terület visszaszolgáltatásáig Egyiptomnak) fájt a feje, de a Sínai kommandó õket nem, csak Sarm es-Sejk napsütötte tengerpartját látja. A hatnapos háború után készült a Sasok hajnalban támadnak (Ha-Pritza Hagdola, 1970) is, az arab harcosok kegyetlenségével szemben az izraeli leleményt hangsúlyozza. Még az Egyesült Nemzetek is szemet huny a helyi arab zsarnok rémuralma felett, de a bátor izraeli csapat képes õt legyõzni. A vakmerõ osztag parádés teljesítménye, hogy a sarokba szorított helyzetben két katona kezén állva tüzel a harmadik, mert csak így fér hozzá a szûk ablaknyíláshoz.
A cionizmus nem lett volna sikeres mozgalom az önfeláldozó harcos bevándorlók nélkül, akiknek egyenes ági leszármazottja a hatvanas évek izraeli mozijának harcosa. A filmvásznon a szorgalmas, erõs és odaadó telepes még Izrael megszületése elõtt is megjelent az alijázó filmkészítõknek köszönhetõen. Az intézményesült filmkészítés és a háborús mozi egyszerûen átvette a múltat nem feledõ, de a jövõbe tekintõ hõs archetípusát. A hõs katona céltudatossága a civil életben is megmarad, a családban is õ a vezetõ, ami olyan mûfajon túli filmekben is megjelenik, mint a Roham (Matzor, 1969). A filmvásznon a hadsereg köteléke erõsíti meg mindazt, amit a modern Izrael elsõ évtizedeiben pártol. A kötelezõ katonai szolgálat az, ami izraelivé teszi az embert, jöjjön bárhonnan. Az attitûd olyan erõs, hogy még ma is ezt látjuk a Könnyek völgye sok tekintetben idejét múlt, a háborút hõskölteménynek láttató jeleneteiben. A sorozatban a hétköznapokban egymás ellenségeinek számító marokkói és európai felmenõkkel rendelkezõ izraeli katonák a tankban egy csapattá kovácsolódnak.
*
A hatvanas évek végén a hõs katonák radikalizálódása mellett másik, szöges ellentétben álló archetípus is megjelenik. Izrael államának hatvanas évekbeli megerõsödésével a háborús filmek vígjátéki fordulatot vettek. Az évtizedben induló alpári vígjátékokkal párhuzamosan (sokáig az izraeli film kommersz ékköve a Forró rágógumi filmek sora volt) a háborús filmekben is hasonló semmirekellõ karakterek jelentek meg. Az ikonikus 24-es dombra utaló Halfon domb nem válaszol (Giv'at Halfon Eina Ona) hõseit nem Izrael ellenségeinek legyõzése, de még csak nem is a nemzet védelme érdekli. Számukra az a legfontosabb, hogy az ezekben a filmekben mindig terhesnek és kisstílûnek látszó katonai feladatok alól kibújjanak. A semmirekellõk karakterei a hõs katonák ellenpontjai. Amíg a klasszikus háborús film a nagybetûs Új Zsidót, a sabra férfiideált teremtették meg, a semmirekellõk ezt az eszményt mindenben tagadják. Az új héber férfieszmény a Talmudot és a Tórát tanulmányozó hithû zsidó ideálját a harcos Dávid királyig visszanyúlva, a fizikai erejére büszke, tetterõs férfival helyettesítette. A semmirekellõk erre mondanak nemet úgy, hogy a vallásos zsidó eszményképérõl sem vesznek tudomást.
A semmirekellõk után megjelenõ új hõstípus szintén távol áll az országot megmentõ és építõ példaképtõl. Az 1986-os Avanti Popolo katonái víz és élelem nélkül járják a harc nélküli harcmezõt, a sivatagot. A filmben, bár a hatnapos háborút lezáró béke megkötése után játszódik, érezhetõ, hogy Izrael már túl volt az 1973-as jom kippuri háború sokkoló meglepetésén és az 1982-es libanoni háborún is. Az Avanti Popolo környezete már nem a 24-es domb tájait mutatja, de a felforgató jellege nem ebben keresendõ. Rafi Bukai gyönyörûen fényképezett szatirikus filmjének fõhõsei már arabok. Az izraeli filmmûvészet a 80-as években fordult a palesztin és tágabb értelemben az arab világ felé, amit a háborús film is lekövet. A pikareszk szerû történetben két egyiptomi katona igyekszik visszatalálni hazájukba. Tartalékaikat felélve, fegyverüket elhajítva a kiábrándult katonák útja elhagyatott katonai támaszponton, halott ENSZ küldöttön, amerikai filmstábon és persze izraeli katonákon keresztül vezet. A két egyiptomi jobban hasonlít az útjuk során szembe jövõ izraeli katonákhoz, mint a korábbi filmek arabjaihoz, akik olyan ostobák voltak, hogy az atombombát is dobálták (Warhead, 1977). Az izraeliek és az egyiptomiak – bár az alá-fölé rendeltség megmarad – közös estéjükön a tábortûz mellett békésen együtt alszanak. Az élet gyõz a halál felett, a vacsorára megfogott nyulat egyikük szabadon engedi. A kiábrándult katonák mindkét oldalon megkérdõjelezik az évtizedek óta folytatott harc értelmét. A film cselekménye felfogható az arab-izraeli konfliktus történeti áttekintéseként is, ahol két egyiptomi fegyvertelen egyenruhás járja végig a Közel-Kelet néhol szürreális, néhol tragikus vidékét.
Az idõn és téren kívüli estén gyõz ugyan az élet, de a valóságban esélye sincs. Másnap reggel elõször a három izraeli hal meg, mikor egyikük taposógránátra lép, majd a két egyiptomi szorul a gondolkodás nélkül tüzelõ zsidó és arab csapatok közé. Az Avanti Popolo vége talán kissé didaktikusan mutatja az arab-izraeli konfliktus feloldhatatlanságának mai napig érezhetõ legfõbb okát, a közeledés, a bizalom hiányát. A kiábrándulás képe pontos és reális, az idealizált háború hitelét vesztette.
*
A Yossi és Jagger (2002) izraeli katona hõseinek történetében szintén háttérbe szorul a nemzet védelmének nemes gondolata, vagy bármilyen ellenséges terület elfoglalása. A libanoni határ közelében állomásozó címszereplõk inkább egymást hódítják meg. Az izraeli meleg filmezés elsõszámú rendezõje, Eytan Fox ebben a filmjében a hadsereget a romantikus történetek kiindulópontjának láttatja, amit beárnyékol a hõs típusú katonák kétely nélküli parancskövetése, de még inkább az erõltetett maszkulinitás. Yossi és a Jagger becenévre hallgató Lior mégis egymásra talál a hófödte dombok oldalán. A film azonban nem adja meg nekik a megnyugtató happy endet, a filmvégi tûzharcban egyikük életét veszti. A mindvégig komor hangulatú film így vet véget a románc kibontakozásának és ítéli el végérvényesen a háborút, és vele együtt az Izraeli Védelmi Erõket is. A 2000 utáni izraeli háborús filmben az ellenség már alig látszik, de hatása elvitathatatlan, a katonai vezetés bûnössége pedig egyértelmûvé válik, ahogy a kiábrándultak többségébõl áldozat lesz.
Az érem másik oldalát mutatja Dover Koshashvili filmje, a Beszivárgás (Hitganvut Yehidim, 2010). A katonai kiképzõtáborban játszódó film a kiábrándultságot már nem a kortárs közegbe illeszti, hanem 1956-ba vetíti vissza. A Szuezi-válság évében Izrael alig 10 éve jár a függetlenség útján, a filmbéli katonák azonban már meg sem közelítik a „hõs harcos” ideálját. A kiképzendõ katonák többsége kiábrándult, vagy semmirekellõ, az újoncok infantilis módon utasítanak el minden feladatot, de a náluk alig idõsebb kiképzõtisztek sem igazán lelkesek. A film egyetlen hõs típusú katonája valóban küzd az elõbbre jutásért, álma, hogy a hadsereg, vagyis a Cáhál szerves tagjává váljon. Az erõnléti edzéseket maximális odaadással teljesíti, akár az ötvenes-hatvanas évek filmjeinek hõsei, a sereg azonban mégsem jutalmazza meg. Minden vágyát szándékosan töri össze a felettese, mikor a katonai rendõrséghez osztja be, ezzel elvágva õt minden számára fontos katonai feladattól. A hõs katonának a kiábrándultak között nincs helye, érvényesülni viszont már képtelen. Végül szolgálati fegyverét maga ellen fordítva akar véget vetni életének és embertelen, együttérzést nem tanúsító feljebbvalója lábai alatt heverve veszíti életét, hõs akart lenni, de csak áldozat lett.
Az izraeli háborús filmek leggyakoribb katonatípusa az áldozat, de ez nem jelent feltétlenül halált. Mint láttuk a kiábrándultak és a hõsök is meghalhatnak, de ez már nem a 24-es domb pátosszal átitatott hõsi áldozathozatala, hanem a céltalan, sokszor nevetséges megsemmisülés. A Kippur (2000) és a Beaufort (2006) hõsei kizárólag az áldozatok közé sorolandók, és ezek a filmek azt is megmutatják, hogy a megsemmisülés nem feltétlenül egyenlõ a halállal. A Beaufort helyszíne a címben megjelölt hegy és a rajta elhelyezkedõ erõd, egy szinte mitikus magasságba emelt valódi helyszín. A középkorban épült lovagvár gyakran cserélt gazdát, a 20. században a libanoni vagy az izraeli fél uralta. A film azon maroknyi izraeli katona történetét meséli el, akik a dombra épített erõdbe zárva fogadják az ellenséges bombákat és golyózáport, de viszonozniuk tilos. A film nagyszerûen használja a Beaufort erõd szûk, labirintusszerû folyosóit, ahol az ember csak elveszettnek érezheti magát. A zárt terek a klausztrofóbiát hívják elõ. A Beaufort katonáit a kõfalak nyomják össze, de talán még súlyosabb nyomás a számukra is láthatatlan politikai és katonai vezetés döntése, a fegyverhasználat tilalma. Ebben a környezetben és kötöttségben a katona, ha akarna, sem tudna hõssé válni, minden igyekezet kudarcba fullad. A kis létszámú csapat a film végére erõsen megfogyatkozik, de akik végül elhagyják a járatokkal kilyuggatott dombot, azok sem nevezhetik magukat nyerteseknek.
A Kippur katonái lelkesen indulnak az 1973-ban kirobbant jom kippuri háborúba. Az egyesült arab seregek meglepetésszerû, a zsidó vallási és állami ünnepen végrehajtott támadásában a két férfi a saját hatnapos háborúját és fõleg annak eufórikus lezárását látja, ám a valóság hamar visszarántja õket a földre. A katonák képtelenek eljutni szolgálati helyükre és saját egységüket sem találják, a teljes káoszban egy orvosi helikopter legénységét erõsítik. A rögtönzött szanitécek a súlyos sebesülteket szállítják a derékig érõ sárban a végtelennek tûnõ csatatéren. Ha a Beaufort erõd a klausztrofóbia színtere volt, akkor a Kippur az agorafóbia hadszíntéri megfelelõje. A szûk tér a libanoni háború domináns jellemzõje az izraeli filmben. Samuel Maoz Libanonja (2009) egy izraeli tank belsõ terében játszódik, ahol a katonák a célzórésen keresztül lesznek szemtanúi az 1982-es libanoni háborúnak. Idegen földön harcol az izraeli hadsereg, de a libanoni civilek mellett a zsidó állam katonái is áldozatoknak tûnnek, akiket acélkoporsóba zárnak.
Míg a 24-es domb megalkotta a mitikus helyszínt, a Beaufort pedig szétfúrta, majd elhagyta azt, addig a Foxtrottban (2016) már a nyomát sem látjuk a katonai hadszíntérnek, amit el kell foglalni, vagy meg kell védeni. A film fiatal katona fõszereplõje úgy válik áldozattá, hogy esélye sincs a harcra, a semmi közepén õriz társaival egy sorompót. Az õrállomás puszta léte is megkérdõjelezhetõ, a határ sem ott húzódik, a sivatagon átvezetõ utat merõben önkényesen szakítja meg a piros-fehér vassorompó. A film helyszíne Ciszjordánia, de történet ideje és helye nem derül ki. A filmbéli katonát – adminisztratív hiba miatt – szülei halottnak hiszik, majd mikor kiderül, hogy tévedés történt, a fiút azonnal leszerelik. A téves hír mégis valósággá válik, hazaúton éri a halálos autóbaleset, a sofõr elrántja a kormányt egy útra tévedt kósza teve elõl. A halál nevetséges, már a pátosz emléke sem környékezi a filmet. A Foxtrott hõse eleve áldozat, nem csak azzá vált, hanem már besorozása pillanatában is az volt, a nézõre hárul a feladat, hogy kiderítse, minek is esett áldozatul. A hadsereg, az apai szigor, a történelmi-politikai helyzet is felmerül válaszként, de a film mindezt a tragikomikus együttállást sorsszerûnek sugallja. Egy félresikerült igazoltatás során a fõhõs három társával véletlenül szitává lõ négy arab fiatalt, majd a sereg gépezete unott hanyagsággal eltussolja az egész esetet. A katona védelmezõbõl bûnössé vált, így vesznie kell. Az izraeli háborús filmek hõsképe alig 60 év alatt 180 fokos fordulatot vett. Az egykor veszélyeztetett és a túlélés zálogát a hõsiességben látó izraeli katona hatalmaskodóvá, olykor egyenesen gyilkossá vált, ami az utolsó hõstípusban jelenik meg igazán.
A hõs ötödik alakváltozata a megszálló. A 2012-es Rock Ba-Casba katonái a legkiválóbb példái ennek a típusnak. Az elsõ intifáda során az eddig (általában) külsõ ellenfél az ország határain belülre helyezõdik, ami teljesen új viselkedést kíván meg Izraeltõl és katonáitól is. Ciszjordániában és a Gázai övezetben az ellenõrzést a hadsereg vállalta magára, az ott élõ arab lakosság pedig potenciális terroristává vált a rezsim szemében. A Rock Ba-Casba a gázai megszállt területeken 1989-ben bevetett izraeli osztag története, ahogy a csapat katona civil házakba tör be és a terror elleni harc címszó alatt rombol és gyilkol. Izrael háborús szerepvállalásának feldolgozása a játékfilmeken kívül a dokumentumfilmben is megtörténik. Ari Folman rendhagyó animációs dokumentumfilmje, a Libanoni keringõ (Vals Im Bashir, 2008) az 1982-es háború bûneire emlékezik.
*
1955 óta nagy utat tett meg az izraeli mozikatona és a tér, amit bejár. Kezdetben az Új Héber férfi (és olykor nõ) meghódította a dombot, ami így mitikus jelentést kapott, majd a nemzet eszményére fittyet hányó, vagy abból kiábrándult katonák népesítették be. A domb végül eltûnt, de a katona ott maradt, parancs és cél nélkül a semmi közepén, hogy végül a palesztinok, a Mások elnyomóivá váljon. Az önfeláldozó hõs helyére az irgalmatlanul hosszú háború végén az elnyomó hatalom megtestesítõje a megszálló katona lépett.
A kortárs izraeli háborús filmben immár a katona mind az öt típusa megtalálható, de a klasszikus háborús film átalakult többségében háborúellenes mozivá. Az arab-izraeli konfliktus továbbra sem enyhül, a háborús film mûfaja pedig egyként állítja, mindennek a kommunikáció hiánya és a mindkét oldalon megtalálható végtelenített konfliktusból hasznot húzó politikai kör az oka. A két tábor között húzódó szakadékban lebegve az izraeli mozi újra és újra megkérdezi, felmutatva a névtelen katonák sorsát, miért lehetetlen még mindig a normális együttélés, hetven évnyi háborúzás után miért „nincs béke az olajfák alatt”?
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/08 30-34. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15006 |
