Kovács Kata
A groteszkhez vonzódó kanadai Patrick DeWitt regényírói pályája kezdetektől (Testvérlövészek) kötődik a filmiparhoz.
„Neked adtam
az életemet, te meg rossz tévét csináltál belőle” – vitázik a szeszélyes
özvegy, Frances Price egykori férjének fekete macskába költözött szellemével. A
hatvanöt éves milliomosnő életében összesen talán hatszor mosogatott el maga
után. A kiváltságosok felelőtlen életét éli, érzelmi minimumon. A manhattani
elit még mindig húsz évvel korábbi botrányáról suttog: egy nap holtan találta a
férjét, nem értesített senkit, hanem kiruccant a hétvégére síelni. Frances egy
ideje már nem képes élvezni az életet, és elképzelhetetlen méretű vagyona is
szertefoszlott. Egy luxusóceánjáró fedélzetén, első osztályú kabinjában
ücsörög, az itala pedig olyan ízű, mintha jéggel felcsapott naptej lenne.
Felnőtt fiával, Malcolmmal él, aki apja haláláig bentlakásos iskolában nevelkedett,
ekkor anyja magához vette, és azóta csendesen beteges barátságban élnek. Az
asszony egyetlen értelmes emberi kapcsolatát túl későn kezdte el, majdnem
tönkre is tette a fiút. Malcolm jegyese, Susan – aki a különc fiúra úgy tekint,
mint valami egzotikus háziállatra – hiába próbál elköteleződést kicsikarni, New
York túl kicsi hármuknak. A történet középpontjában Frances fokozatos eltűnése
áll. Melankolikus hangulatban veszi tudomásul a pénz elvesztését, a
tengerentúlra menekülve igyekszik kikényszeríteni az anyagi javakon túl minden
tekintetben tökéletesen üres élete lezárását. Az utolsó időkben, ahogyan
Malcolm fogalmaz, Frances abnormálisan barátságossá válik: furcsa, bogaras
figurák csapatát gyűjti maga köré a barátnőjétől kölcsönkapott párizsi lakásban.
*
Az idei Francia kiút alapjául szolgáló regényt a
kanadai származású író-forgatókönyvíró Patrick DeWitt jegyzi, aki – elegáns
nyelvezettel megszólaló hőseihez hasonlóan – egyszerre szupertrendi és karakteresen
régivágású figura. Vastag keretes szemüveg, minimalista gardrób, megfakult
tetoválás. Anyja soha nem járt egyetemre, apja igen, mégis ács lett, de
esténként folyton olvasott. Kerouac regényét, az Útont soha nem tudta
kiheverni, családjával keresztül-kasul utazta az amerikai nyugati partot. Patrick
karrierje klasszikus álomgyári történet: a bárba, ahol pultosként dolgozott,
egy nap besétált valaki, akit érdekeltek a történetei, és eljuttatta a
megfelelő emberhez, két évvel később az autodidakta fiú már írásból
élt. Első regényét (Ablutions) még a bárban,
post-itekre felírt jegyzetekből építette fel, de lelkesedése nem hozta el
a remélt sikert. Következő műve, a Testvérlövészek (The
Sisters Brothers) western díszletek között játszódó burleszkjét viszont
2011-ben Man Booker-díjra jelölték, és Jacques Audiard (A próféta) vitte
filmre. Kelly Reichardt 2016-ban jelentette be, hogy DeWitt következő regényét,
a Lucien Minor kalandos utazását (Undermajordomo Minor) készül
filmre adaptálni, ám végül előbb a Jonathan Raymond könyvéből (The Half-Life)
készült First Cow-t forgatta le.
DeWitt írói
pályája tehát a kezdetektől kötődik a filmiparhoz. Mostani regényét szöveghűen
viszi vászonra Azazel Jacobs (The GoodTimesKid, Momma’s Man, Terri,
Szeretők) rendezői segítségével – leszámítva Frances öngyilkosságának
kissé prűd elhanyagolását. Jacobs eddigi pályáján groteszk, hétköznapi
karakterek elhibázott szülő-gyerek kapcsolatait kutatja. Míg korábbi filmjeiben
érezhető némi hatás apja, a neves kísérleti filmes Ken Jacobs (Tom, Tom, the
Piper’s Son) irányából, idővel a történetmesélő függetlenfilm és a midcult
mellett tette le a voksát. Felnőni képtelen felnőttek, túlzott, visszatartó ragaszkodás
vagy épp nagyot robbanó dráma anya és fia között – ezek a témák vezették DeWitt
regényének megfilmesítéséhez. És míg a több tekintetben nagyon személyes Momma’s
Manben még a főhős szüleit is a rendező anyja és apja, Ken és Flo
alakították, a mostani, jóval kockázatkerülőbb és sztárokra épített mozival új terepre
lép. A milliárdosok világa érezhetően idegen a számára, a következetesen felépített,
egyenletesen nyomasztó atmoszféra miatt a French Exit mégis rokonítható a
korábbi munkáival – részben érezhető szellemi rokonsága miatt az alapregényt
jegyző DeWitt-tel (aki a 2011-es Terri
írója volt).
A szatirikus
hangvételű Francia kiút
megfigyelései, pikareszk jellege, a furcsa, megfoghatatlan figurák csellengése
úgy hat, mintha a Coen-testvérek és Wes Anderson közösen tették volna le az
asztalra. DeWitt azonban inkább az Asterixet, a Monty Pythont, Hrabalt és
Herzogot jelöli meg ihletforrásként. Miközben a farce-tól a melodrámáig különböző
műfajok elemeit variálja, az alapritmust a szemlélődő melankólia adja. A farce-tól
származtatható a bukolikus társaság összeverődésének motívuma, valamint az is,
hogy a történet egyetlen igazán rokonszenves, nézői azonosulásra alkalmas
szereplőt sem mutat fel. Ugyanakkor a DeWitt fő írói erősségének számító,
tömör, szórakoztató párbeszédek nagyon jól támogatják a karakterábrázolást. A
nyelvi játékok (például a lexikonos társasjáték), rövid szentenciák („sokkolt,
amikor ráébredtem, hogy az ember szíve képes vigyázni önmagára”) és anekdota-szerű
történetek épp olyan kavalkádot alkotnak, mint a hirtelen felbukkanó alakok, ebben
a kaotikus rendszerben a dialógusok vezetik az olvasót. A hasonlóság Anderson
univerzumával a humorforrásként szolgáló, tűpontos, kifinomult nyelvezetű
dialógusoktól a diszfunkcionális családon és a kifordított pátoszon keresztül a
tipikus helyszínekig (kollégium, óceánjáró) és karakterekig (a Malcolm-féle
pléhpofa vagy Frances unott kellemetlenkedése) igen szembetűnő. Ezek a
hasonlóságok a filmnek mégsem válnak különösebben a javára, amit a kissé
ötlettelen rendezés mellett elsősorban a kevéssé eltalált szereplőválasztás
magyarázhat.
DeWitt a regényt
három fő témára húzta fel: a főszereplő szembenézése a halállal, a végtelen
gazdagság elvesztéséből fakadó vergődés, és a véletlenszerűen összeverődött
baráti társaság tagjainak kapcsolatai. Ezeket azonban valójában csak felületesen
kezeli. Francest nem túlzottan érinti meg a vagyona eltűnése, a halál közelsége
is pusztán enyhe szomorúsággal tölti el, sokkal jobban foglalkoztatja a
kapcsolata Malcolmmal. A közöttük lévő torz kötelék gyökereit – más nem is
lehet, hiszen mindketten narcisztikus anya mellett nőttek fel – a történet
utolsó harmadában nyíltan kimondják. A mellékszereplők komikus egymás mellé
rendelése szintén inkább csak egy-egy jópofa dialógus erejéig érdekes, komplex
összhatás nélkül. Jacobs az ezekből adódó hiányérzetet szintén azzal tudta
volna feloldani, ha nagyon jól castingol, Lucas Hedges (Holdfény királyság)
Malcolmként viszont túl egyértelmű választás, az enyhén rózsaszínes hajú Michelle
Pfeiffer végig úgy van jelen, mintha valaki más helyett ugrott volna be,
egyedül Imogen Poots (The Father) az, akinek minden szemöldökráncolása
felér öt leírt oldallal.
DeWitt
késői Woody Allenre hajazó vonzalma a szellemek, babonák és a természetfeletti
iránt egyértelmű sztárválasztásként adja a misztikus-boszorkányos szerepekben
is utazó Pfeiffert. Ám a színésznőt nem csak ez a profil hozta a filmbe.
Miközben a menopauza egyre inkább a mainstream média látómezejébe úszik, olyan
sztárok, mint Uma Thurman, Annette Bening, Diane Keaton és Pfeiffer a
tavasz-ősz tematikát emelik sztárszerzői indíttatású munkáik középpontjába (Első
a szerelem, Anyád lehetnék, Csodálatos Júlia, Minden
végzet nehéz), nem beszélve a mindig reflektált és a maga esendőségében
tökéletes Meryl Streepről. Nemcsak a téma és az atmoszféra hasonlósága, de a
fiú szerepében Hedges, és az óceánjáró motívuma is eszünkbe juttathatja az
elitet oly jól ismerő Steven Soderbergh utolsó rendezését, a Szabad szavakat.
A párhuzam a felső tízezer világának ridegségét némi improvizált esetlenséggel oldó
filmmel rávilágít, milyen jót tett volna Jacobs mozijának is, ha némi
keresetlenséget beleengedve hagyja filmjét az eredeti szövegtől eloldódni.
Frances Price konstans, lefojtott hisztériája – kifogyott a pezsgő – számtalan
filmes előképet eszünkbe juttathat Andersontól Soderberghig, de a filmet sem az
önreflektivitás, sem az eredetiség nem tünteti ki igazán.
DeWitt az
amerikai kultúra jellegzetes Európa-képét viszi tovább, ám jóval kiábrándultabb
verzióban. Közhely, hogy Párizs kikötő, áhított és különleges színtere az
elvágyódásnak. Vonzereje azonban egészen mást jelent itt, mint a múlt századi
értelmiség és a gazdagok értelmezésében. A kultúra, a művészet és az atmoszféra
helyett az anonimitás, a láthatatlanság kellemes lehetősége teszi olyan izgalmassá.
A kultúra globalizációjával a tengerentúli világ szellemisége már alig jelent
valódi felfrissülést az ide utazónak, ám az amerikai milliárdos még mindig elbújhat
mögötte. Francest Párizs a fiatalkorára emlékezteti, a nyitottságot, a
társadalmi kötöttségektől való távolságot jelképezi. Félresikerült házassága ezt
is elvette tőle, férje mellett már itt is hiába kereste a szabadság adta
nyugalmat. Malcolmmal újra felfedezik a régi Párizst, lakást vásárolnak, majd
az örökség elvesztése után újra ide menekülnek. DeWitt a különböző társadalmi
rétegekre való, rövid, de hangsúlyos kitekintések révén kinyitja Frances
elvágyódásának értelmezési terét is, így válik ez a történet a hanyatló nyugati
civilizáció és a felső tízezer búcsújának szomorkás allegóriájává.
FRANCIA
KIÚT (French Exit)
– amerikai, 2021. Rendezte: Azazel Jacobs. Írta: Patrick DeWitt. Kép: Tobias
Datum. Zene: Nicholas DeWitt. Szereplők: Michelle Pfeiffer (Frances), Lucas
Hedges (Malcolm), Imogene Poots (Susan), Valeria Mahaffrey (Mme Reynard), Susan
Coyne (Joan), Isaach De Bankolé (Julius). Gyártó: Blinder Films / Rocket
Science. Forgalmazó: Telekom TVGo. Feliratos. 115 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/07 48-50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14978 |
